Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Felemás hétvégi mérleg

Sport
röplabda
DSE Röplabda Akadémia
Dunaújváros
bajnokság
utánpótlás

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. dec. 17., 12:45

A DSE Röplabda Akadémia mindkét NB II-es csapata pályára lépett a bajnokság hétvégi fordulójában.

Az NB II nyugati csoportjában a DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata a Sümeg-Dabronc együttesét fogadta. Mint az előzetesen várható volt, a két együttes nagyon szoros, kiélezett csatát vívott egymással. Az első szettet jól indították a mieink, akik egészen a végjátékig kézben tartották az irányítást, ám a végére porszem került a gépezetbe, és minimális különbséggel ugyan, de elvesztették a játékot (25-27). A második felvonásban szinte minden ugyanúgy történt, mint az előzőben. Végig vezettet a DSE, ezúttal azonban a végjátékban jobban sikerült a koncentráció, amely az egyenlítést hozta (25-19). A harmadik szett hullámzó játékot hozott, hiszen hol az egyik (13-16), hol a másik csapat vezetett (21-18), de vége megint a hazai gárdának jött össze (25-23), ezzel megfordítva a meccs összesített állását (2-1). A negyedik felvonásban úgy tűnt, hogy elfogyott a lendület, és magára talál a Sümeg (12-16), hiszen a végjátékra három pontos előnnyel érkeztek (18-23). Innen sikerült új lendületet venni, és előbb egyenlíteni, majd megfordítani a meccset a ma születésnapját ünneplő Bartal legénységnek, akik győzelemmel ünnepelhették edzőjüket (26-24).

Közép csoportban az idei szezonban eddig veretlen DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata a Szeged otthonában lépett pályára. Amint az várható volt, hatalmas meccset hozott az első és a harmadik helyezett csatája, melynek első szettjét nem kezdtük jól, és azt hét ponttal el is vesztettük (25-18). A fordulás után azonban összeszedték magukat fiaink, akik rendkívül jó játékkal egyenlítettek (21-15). A harmadik szett rendkívüli fordulatokkal tarkított labdameneteket hozott, melyet végül az elégséges különbséggel nyert meg Szabó Gábor gárdája (24-26). Ekkor úgy tűnt, hogy a lendületben lévő DSE akár meg is nyerheti a meccset, de nem így történt, hiszen a Szeged összekapta magát, és döntő játszmára kényszerítette csapatunkat (25-18). A lélektani előny a hazaiak mellé állt, akik ezzel éltek is, és az övék lett a győzelem (15-8), ezzel együtt a DSE skalpja is.

Eredmények

DSE Röplabda Akadémia NB II - Sümeg-Dabronc 3-1 (25-27, 25-19, 25-23, 26-24)
DSE Röplabda Akadémia NB II: Amdegha Ádám, Ambrus Bence, Pukánszky Bálint, Kecskeméti Bálint Olivér, Sümegi Kristóf András, Dulcz Bende Levente, Quintz Tamás, Tamási Dávid Marcell, Lombos Gábor, Juhász Barnabás. Vezetőedző: Bartal Gergely.

Szegedi RSE – DSE Röplabda Akadémia U21 3-2 (25-18, 21-25, 24-26, 25-18, 15-8)
DSE Röplabda Akadémia U21: Balázs Bálint, Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Csizmadia Tamás Martin, Majoros Balázs, Tajti Olivér, Iván Gergő, Mihucz Csaba, Móró Ákos, Sárközi Kálmán, Matyiák Árpád. Vezetőedző: Szabó Gábor.

A rovat további hírei: Sport

Makai Lilla újabb fináléja

Makai Lilla újabb fináléja

2023. jún. 03.

Felemáskorlát után gerendán is bejutott az izraeli Challenge Világkupa fináléjába a DKSE tornásza, Makai Lilla.

Szalma Zsolt újabb egy évig Dunaújvárosban

Szalma Zsolt újabb egy évig Dunaújvárosban

2023. jún. 02.

A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói szerződést hosszabbítottak fiatal támadójukkal, Szalma Zsolttal, aki további egy esztendőre kötelezte el magát együttesünknél.

Hét döntős helyezés az első selejtezős nap után Izraelben

Hét döntős helyezés az első selejtezős nap után Izraelben

2023. jún. 02.

A negyedik helyen jutott be a tel-avivi világkupa felemáskorlát döntőjébe Makai Lilla, a DKSE tornásza.

Felemás mérleg Bukarestben

Felemás mérleg Bukarestben

2023. jún. 02.

Két vereséggel és két győzelemmel, a harmadik helyen zárta az U20-as Európa-bajnokság előtti utolsó versenyét, Nyikos Veronika, a DKSE birkózója.

Dunaújvárosiak a speciális olimpián

Dunaújvárosiak a speciális olimpián

2023. jún. 01.

A "Mozdulj Diák" DSE két versenyzője, Mente Teréz és Gulyás Noémi is ott lesz a Berlini Speciális Olimpiai Játékokon, mely előtt a magyar delegáció tagjai a Sándor-palotában tették le olimpiai esküjüket.

A Csepel jelentette a végállomást

A Csepel jelentette a végállomást

2023. jún. 01.

Két győzelemmel és egy vereséggel, a nyolcadik helyen zárták a DKSE birkózói a fővárosban megrendezett diák korcsoportos szabadfogású bajnokságot.

Fiatal egyesület, szép eredményekkel

Fiatal egyesület, szép eredményekkel

2023. jún. 01.

Bár a Főnix Lövész SE csak idén alakult meg teljes mértékben, tagjai már több versenyen is sikerrel szerepeltek, s csak az elmúlt bő két hétben két bajnoki címnek örülhettek.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő