Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Könnyed győzelem Tatabányán

Sport
Dunaújváros
vízilabda
DUE-Maarsk Graphics
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2018. dec. 19., 13:38

Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám térfélcsere után magára talált a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, mely sima, 14-4-es sikert aratott Tatabányán.

A tabella utolsó előtti helyén álló Tatabánya ellen folytatta a bajnoki küzdelmeket ma délután fél egytől a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata. Mivel a két együttest tizennyolc pont választotta el egymástól a táblázaton, így egyértelműen a mieink számítottak a találkozó esélyeseinek mg úgy is, hogy szokás szerint idegenben ugrottak medencébe Mihók Attila tanítványai.

A kezdés azonban egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a mieink eltervezték, elsősorban támadásban hibáztak sokat vízilabdázóink, s ugyan védekezésük szokás szerint jól működött, egészen a 6. percig nem sikerült betalálni a tatabányai kapuba. Ekkor azonban Szellák és Gurisatti alig fél perc alatt lőtt egyet-egyet, így a szünetre 2-0-s vezetéssel vonulhatott együttesünk. A második felvonásban továbbra sem ment támadásban a mieinknek, akik ezúttal is szűk hat percet vártak újabb találatukra, ám erre válaszolni tudtak már a vendéglátók, így a félidőben mindössze 3-1-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző.

Kép: DO-archív

A nagyszünetben sikerült azért átbeszélni a dolgokat, s ez végre az eredmény alakulásában is meglátszott. Az egyetemisták bő másfél perc alatt megduplázták góljaik számát, s a folytatásban is jól éltek lehetőségeikkel, így a harmadik negyedet 7-2-re megnyerve gyakorlatilag el is döntötték a pontok sorsát (10-3). A záró felvonásra már nem maradt így túl sok izgalom, ám a mieink ennek ellenére sem álltak le, s újabb négy találattal szomorították vendéglátójukat, s végül nagyon sima, 14-4-es győzelemmel erősítették meg második helyüket a bajnoki tabellán.

DUE-Maarsk Graphics – RB Tatabánya 14-4 (2-0, 1-1, 7-2, 4-1)

DUE-Maarsk Graphics: Kiss – Brezovszki, Menczinger 5, Mahieu 2, Lara L., Garda, Szabó. Csere: Gurisatti 3, Horváth 2, Ziegler 1, Vályi V., Huszti, Szellák 1. Vezetőedző: Mihók Attila.

RB Tatabánya: Sós – Zantleitner N., Jenei, Pintér, Tátrai 1, Bicskei 1, Keresztes. Csere: Dobos, Vaszari, Sedlakova, Kolarova 2. Vezetőedző: Zantleitner Krisztina.

A rovat további hírei: Sport

Előnyben a DFC

Előnyben a DFC

2025. jún. 09.

Hátrányból fordítva aratott 2-1-es győzelmet az ISA Haladás elleni osztályozó első felvonásán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Egy érkező, egy maradó az Acélbikáknál

Egy érkező, egy maradó az Acélbikáknál

2025. jún. 08.

Elkezdte bejelenteni új igazolásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek kerete jelentősen átalakul a 2025/2026-os szezonra.

Kovács-Seres Hunor triplázott az Ob-n

Kovács-Seres Hunor triplázott az Ob-n

2025. jún. 08.

Három bajnoki címmel, és több dobogós helyezéssel zárták a szegedi nyíltvízi országos bajnokságot a DKSE tehetséges úszói.

A harmadosztályért küzd a DFC

A harmadosztályért küzd a DFC

2025. jún. 07.

Mindenképpen szeretne előnyt szerezni a jövő heti visszavágóra a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás elleni osztályozós párharc első, dunaújvárosi mérkőzésén vasárnap este.

Távozik a DKKA vezetőedzője

Távozik a DKKA vezetőedzője

2025. jún. 07.

Gulyás Péterrel közös megegyezéssel bontott szerződést női kézilabda csapatunk, mely egy friss Bajnokok Ligája-győztes kapussal erősítette meg játékoskeretét a következő szezonra.

Újra örömmel versenyeztek

Újra örömmel versenyeztek

2025. jún. 06.

Egy bronzéremmel és több értékes helyezéssel zárták a 10-es Magyar Bajnokság küzdelmeit a Dragon Steel SE sárkányhajósai.

Már az ifik Eb-jére készül a DKSE tehetsége

Már az ifik Eb-jére készül a DKSE tehetsége

2025. jún. 06.

Városunk vezetése is köszöntötte az élete első felnőtt Európa-bajnokságán hatodik helyezést elérő Kovács-Seres Hunort a Fabó Éva Sportuszodában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő