Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Most esik szét a párt Gyurcsány körül

Közélet
Demokratikus Koalíció
Gyurcsány Ferenc
párt
frakció

facebook megosztás

doszerk - 2018. dec. 30., 08:17

Két nappal ezelőtt derült ki a Parlament honlapjáról, hogy kilépett a DK-ból Székely Sándor képviselő, aki ezután függetlenként folytatja tevékenységét - írja az Origo.

Az Ugytudjuk.hu portál arról ír, hogy ezúttal a Vas megyei Kám DK-s polgármestere, Mecseki Csaba és vele együtt 13-an, többek között Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő hagyta ott Gyurcsány Ferenc pártját. A távozó politikusok meghökkentő állításokat tettek: például azt, hogy a pártközpont máig nem fizette ki Vadai Ágnes tavaszi kampányrendezvényének költségeit, sőt még csak nem is válaszolnak, de a saját tagdíjbefizetéseik sorsát sem ismerik. Lassan a belső válság szétveri a Demokratikus Koalíciót.

Kám első embere, Mecseki Csaba ezután függetlenként politizál. Vele együtt 13-an, többek között Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő hagyta ott a pártot - írja az Ugytudjuk.hu portál.

Szombathely DK-s önkormányzati képviselője két nappal ezelőtt a Facebookon jelentette be, hogy otthagyja a pártot. A vasi DK-sok viszonya eddig sem volt felhőtlen, ezt már Kelemen tavalyi átjelentkezése is mutatja, innen aztán a helyzet csak még tovább romlott. Ezt a körzet korábbi elnöke, Kám polgármestere, Mecseki Csaba mondta az Ugytudjuk.hu-nak.

"Tavasszal kiállítottunk egy jelöltet, kampányoltunk, dolgoztunk. A kérésünk annyi volt a szombathelyi Vas 01-es, és a Vas 02-es, vagyis a kőszegi választókerület felé, hogy aláírásgyűjtéssel támogassák a jelöltünk indulását.Összesen nyolc darab aláírást kaptunk a szombathelyi DK-soktól, Vas 2. elnöke pedig kijelentette, hogy nem fog segíteni. Azt hiszem, ez jól mutatja azt, hogy mennyire tudott együtt dolgozni a megyében a párt, és mennyire voltak elhivatottak- mesélte Mecseki. Azt mondta, ilyen hozzáállással nem tudnak és nem is akarnak együtt dolgozni. 

Egyedül maradtunk Tibor - mondta egykor Horn Szanyinak. Na, Fletó?(Fotó:MTI)

Mecseki Csaba elnök ezután december 15-én 12 társával együtt kilépett a pártból. Azt mondja, bár nem az anyagiakon múlt, de sokban az is közrejátszott, hogy otthagyták a pártot.

Sok olyan kiadás volt, amit én magam a saját zsebemből fizettem. Bélyegzőkészítés, Vadai Ágnes szentgotthárdi fórumának terembérlése, molinókészítés, koszorúk és hasonlók. Nagyjából 90 ezer forintnyi számla gyűlt össze, a többi kiadáson felül, mivel minden kitelepülést, szórólapozást, pesti utakat saját magunk finanszíroztunk, ami egy ilyen nagy választókerületben nem kevés kiadás. A nyáron küldtem el a központba a számlákat, hogy egyenlítsék ki, azóta sem kaptam, nemhogy pénzt, de még csak választ sem- folytatta Mecseki.

A DK-tagoknál az tette be végképp a kaput, hogy az általuk éveken keresztül befizetett tagdíjat szerették volna egy évzáró vacsorára költeni.Mecseki azt mondja, hogy mint minden máshoz, ehhez is a régióvezető jóváhagyása kellett volna. Hiába ő volt a választókerület elnöke, a bankszámlájukhoz nem volt hozzáférése, sőt a pontos egyenleget sem közölték vele.

"Azoknak a társainknak akartuk megköszönni egy vacsorával a segítséget, akik a februári mínuszokban járták a köztereket, gyűjtötték az aláírásokat, standoltak. A saját magunk által befizetett pénzt akartuk vacsorára költeni. A régióvezető azt mondta, nem lehet. Több százezer forint lehet a választókerület számláján, szerintem bőven belefért volna egy vacsora. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, 13-an léptünk ki- tette hozzá a volt elnök.

A Vas megyei DK-szervezetben már csak páran maradtak. 

- origo.hu -

A rovat további hírei: Közélet

A szolidaritás és érzékenyítés napjára készülnek

A szolidaritás és érzékenyítés napjára készülnek

2024. szep. 18.

Tavaly nagy sikerrel rendezték meg városunkban a Szolidaritás és Érzékenyítés Hete programsort a Városháza téren, amely a sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozást, viszonyulást volt hivatott segíteni. Az idén is lesz hasonló rendezvény.

Felkészülten várják az árhullámot, de szükség lesz a segítségre!

Felkészülten várják az árhullámot, de szükség lesz a segítségre!

2024. szep. 17.

Bár csúcsdöntés nem valószínű, a Szalki-sziget objektumai veszélybe kerülhetnek a Dunán végigvonuló árhullám során – a Halászcsárda körbezsákolásához várják a segítő erős kezeket!

Közös akció a takarítás világnapján: tisztítsuk meg az erdei tornapályát!

Közös akció a takarítás világnapján: tisztítsuk meg az erdei tornapályát!

2024. szep. 17.

A dunaújvárosi Decathlon Áruház és a Jót, Szívből – Dunaújvárosért! szervezet minden évben részt vesz a nemzetközi szemétszedés napján, a World Cleanup Day nevű eseményen, amikor emberek ezrei gyűjtenek szemetet a világ minden pontján. Az idei dátum: szeptember 20. Az esemény közeledtére közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a szervezők.

DSTV: közeledik az árvíz

DSTV: közeledik az árvíz

2024. szep. 17.

Az elmúlt napok esős időjárása komoly vízszintnövekedést okozott a Duna vízgyűjtő területein, és drasztikus növekedés várható városunknál is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az árhullám fenyegetése miatt a Helyi Védelmi Bizottság is meghozta a szükséges intézkedéseket. Hangkép.
 

DSTV: időpontfoglalás – egyszerűbben

DSTV: időpontfoglalás – egyszerűbben

2024. szep. 16.

A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben folyamatosan vezették be a szakrendelésekre/ambulanciákra vonatkozóan az országos Járóbeteg Irányítási Rendszert, derül ki a DSTV összegzéséből. Nyár elejétől él az időpontfoglalás lehetősége – a stáb az eddigi tapasztalatokra volt kíváncsi. Hangkép.

Európai Mobilitási Hét autómentes nappal – városunkban is újra!

Európai Mobilitási Hét autómentes nappal – városunkban is újra!

2024. szep. 15.

A zöld értékek, a klímavédelem és az élhető város pillérein alapul a hétfőn kezdődő programsor – itt a részletes tervezet, sok-sok közösségi programmal!

Az "Acélvárosról" szólt a múzeumi rendezvény

Az "Acélvárosról" szólt a múzeumi rendezvény

2024. szep. 15.

Acélgyártás és Acélváros címmel tartottak rendezvényt az Intercisa Múzeumban még múlt csütörtökön, ahol többek között a magyar vaskohászat múltja mellett a reményteljes dunaújvárosi acélgyártás reorganizációjának a kérdései is felmerültek.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő