Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újabb győztes edzőmeccs

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
felkészülés
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2018. dec. 20., 18:02

Az első félidőben támadásban, a másodikban védekezésben teljesített jól a DKKA női kézilabda csapata az MTK és a Fradi vegyes együttese elleni hazai edzőmeccsen.

Az MTK és a Ferencváros játékosaiból összeállított vegyes csapat ellen folytatta téli edzőmérkőzései sorozatát ma délután négy órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. György László tanítványai között már ott volt a válogatottól visszatérő Kazai Anita és Szalai Babett is, s éppen utóbbi szerezte a mérkőzés első gólját. az első félidőben egyik oldalon sem remekeltek a védelmek, alig hét perc elteltével már 6-5-ös állást mutatott a sportcsarnok eredményjelzője, míg a félidő derekán már a 11. gólját is megszerezte a fővárosi alakulat (10-11). A miinknél Szekerczés és Kazai játszott igazán veszélyesen, ráadásul a csereként beállt Vártok Ramóna is védett párat, s bár a hajrában sikerült újra visszavenni a vezetést, elhúzni nem tudtunk az ellenféltől, így a szünetre 17-16-os hazai előnnyel vonultak a csapatok.

Ahogy a két gárda budapesti mérkőzésén, ezúttal is a második félidőre tartogatta jobb védekezését a Kohász, ám hiába léptek meg a mieink három találattal is a fővárosiaktól, volt egy szűk tízperces időszak, mely alatt sorozatban hagyták ki a ziccereket játékosaink, így a vendégek a 48. percre kiegyenlítettek (21-21). Izgalmas véghajrát tartogatott a találkozó, de a kapuba visszatérő Csapó Kyra fontos védései, valamint Kazai, Sirián és Monori góljai eldöntötték a találkozót, melyet végül 27-24-re akadémiánk felnőtt csapata nyert meg. a találkozó után György László vezetőedző elmondta, hogy ugyan a szünet után visszaesett a támadójáték, a második félidei védekezéssel és a győzelemmel elégedett lehetett.

DKKA – MTK-FTC 27-24 (17-16)

DKKA: Csapó – Grosch, Szekerczés 5, Cifra, Sirián 2, Ferenczy 2, Kazai 8. Csere: Vártok (kapus), Szalai 4, Monori 3, Mihály 2, Nick 1, Bouti, Molnár. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

FitCity: jókedv, mozgás és közösségi élmény az I. Családi Mikulásfutáson (galériával)

FitCity: jókedv, mozgás és közösségi élmény az I. Családi Mikulásfutáson (galériával)

2025. dec. 08.

Remek hangulatú délelőttöt tölthettek el egymással azok, akik részt vettek a jótékony céllal is megrendezett I. Családi Mikulásfutáson a Dunaújvárosi Egyetem és a Városháza tér útvonalon.

A Mikulás Kupáért tollasoztak

A Mikulás Kupáért tollasoztak

2025. dec. 08.

Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Seregélyesen megrendezett Mikulás Kupán.

Teljesítették a célkitűzést

Teljesítették a célkitűzést

2025. dec. 08.

Két dobogós helyezéssel és két ötödik hellyel zárták az év utolsó versenyét a DKSE fiókszakosztályainak fiatal birkózói.

Egy góllal kikapott a dánoktól és csoportmásodik a magyar válogatott

Egy góllal kikapott a dánoktól és csoportmásodik a magyar válogatott

2025. dec. 08.

Az Európa-bajnoki bronzérmes és biztos negyeddöntős magyar női kézilabda-válogatott rotterdami középdöntős csoportja második helyén zárt, miután a vasárnap esti záró rangadón 28-27-re kikapott a tavalyi kontinensviadalon második dán csapattól a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

"Hazai" győzelem az Ovi Foci Kupán

"Hazai" győzelem az Ovi Foci Kupán

2025. dec. 07.

A Napsugár Tagóvoda sikerével ért véget az Ovi Foci kupa 2025-ös sorozata, melynek utolsó fordulóját a Szent Pantaleimon iskolában rendezték meg csütörtök délelőtt.

Futással hangolódtak az ünnepekre (galéria)

Futással hangolódtak az ünnepekre (galéria)

2025. dec. 07.

Nagy sikerrel rendezték meg az I. Családi Mikulásfutást a Dunaújvárosi Egyetem és a Városháza tér útvonalon szombaton délelőtt.

Ezüstérmes a DFVE a Magyar Kupában

Ezüstérmes a DFVE a Magyar Kupában

2025. dec. 06.

Nem jött össze a bravúr a Magyar Kupa fináléjában a DFVE női vízilabdázóinak, így a Ferencváros végig vezetve győzte le simán együttesünket a fővárosban ma este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Balaton partján sem borult a papírorma

  2. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  3. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  4. Fontos pontokra hajt a DFC

  5. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő