Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újabb szép Kohász-sikerek

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

doszerk - 2018. dec. 05., 13:12

Az NB I/B-s felnőtt bajnokságban hat, míg a megyei felnőtt pontvadászatban tizennégy gólos győzelmet arattak a DKKA utánpótlás csapatai.

Újabb két mérkőzésen léptek pályára hétvégén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás együttesei, melyek közül az NB I/B-ben szereplő U19-esek a Szombathely, míg a megyei felnőtt bajnokságban induló harmadik számú ifjúsági csapat a Bicske ellen mérette meg magát hazai környezetben. U19-eseinkre hozható mérkőzés várt, ugyanis a szombathelyi Haladás még szerzett pont nélkül szerénykedett a tabella utolsó helyén a találkozó előtt, ám a vendégek az első félidőbe így is megnehezítették a mieink dolgát. A szünetben ugyanis még csak 17-14-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző, ám a fordulást követően feljavult a dunaújvárosi fiatalok védekezése, így együttesünk végül sima, 29-23-as győzelmet aratott, amivel feljött a másodosztályú felnőtt bajnokság ötödik helyére.

Mihály Petra remekelt az NB I/B-ben! (Kép: kohaszkezi.hu/archív)

A megyei felnőtt bajnokságban szereplő ifjúságiak is bizakodva várták a nyolcadik Bicske elleni találkozót, mely remekül alakult a dunaújvárosi fiatalok számára. Takács Árpád tanítványai már a meccs elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, támadásban és védekezésben is lényegesen jobbak voltak ellenfelüknél, így a félidei pihenőhöz érve már 20-11-es vezetésnek örülhettek. A DKKA csapata a tetemes előny tudatában sem vett vissza a térfélcsere után, s a második felvonásban is dominálva aratott 39-25-ös sikert, amivel megtartotta ötödik helyét a bajnoki tabellán.

Eredmények, gólszerzőink

NBI/B
DKKA U19 – Szombathelyi Haladás 29-23
(17-14)
Gólszerzőink: Mihály Petra 8, Jovana Jovovic 6, Koronczai Petra 3, Fodor Neszta 3, Frányó Laura 2, Braun Csenge 2, Husti Hanna 2, Pál Eszter 1, Matucza Gabriella 1, Gengeliczky Lili 1.

Megyei felnőtt
DKKA III – Bicskei TC 39-25
(20-11)
Gólszerzőink: Kiss Vivien 11, Veres Barbara 7, Simon Csenge 6, Papp Kitti 6, Furka Alíz 5, Boros Anna 2, Slett Enikő 1, Kiss Flóra 1.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

2026. már. 01.

A medencék vize nem csak a labdás sportokra alkalmas. A Búvársuli Sportegyesület már egy évtizede működik Dunaújvárosban, sorra tanítják a gyerekeket a mélység rejtelmeire. Az utóbbi időszakot az egyesület vezetőedzője, Gurisatti Róbert értékelte. Hangkép.

Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

2026. már. 01.

A második félidőben bátran, felszabadultan játszottak a Kohász fiatal kézilabdázói, de a Budaörs így is magabiztos győzelemmel vitte el a két pontot Dunaújvárosból.

Nem volt esély a TFSE otthonában

2026. feb. 28.

A házigazda fővárosiak három sima szettben gyűrték le a DKSE sok hibával játszó röplabdázóit a két gárda szombat délutáni mérkőzésén a TippmixPro Férfi NBI Extraligában.

Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

2026. feb. 28.

A tabella tizenegyedik helyén álló Budaörs lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának ellenfele a bajnokság újabb fordulójában ma délután öt órától.

A fővárosba látogat a DKSE

2026. feb. 28.

A TFSE elleni budapesti összecsapással folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma délután kettő órától.

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

2026. feb. 27.

Véget ért a 2025/2026-os idény pontvadászata a Dunaújvárosi Acélbikák Jégkorongcsapata számára. Többek között együttesünk szereplését értékelte Hetler Ádám vezetőedző. Hangkép.

Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

2026. feb. 27.

Szeretne visszaadni valamit szurkolóinak az eddigi szeretetből és kitartásból, ezért ingyenessé tette hazai mérkőzései megtekintését a DKKA női kézilabda csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő