Vereség a záró fordulóban
Szoros szetteket hozott a Dunaferr szolnoki vendégjátéka a röplabda bajnokság első osztályában, ahol végül a hazai csapat szerezte meg a három pontot.
Szolnokon zárta a röplabda NBI alapszakasznak küzdelmeit a Dunaferr SE. Tomanóczy Tibor együttese arra törekedett, hogy eredményesen, győzelemmel zárja a szezon első felét. Ennek megfelelően jól indítottuk a meccset, és gyorsan sikerült meglépni négy ponttal (5-9). A folytatásban is a Dunaferr volt az eredményesebb (13-16), ezt követően azonban kisebb hullámvölgy következett, és felzárkóztak a hazaiak (19-20). A végjáték így izgalmassá vált, melyben magára talált a Szolnok, és végül két ponttal megnyerte a szettet (25-23). Fordulás után folytatta jó játékát Gulyás Ferenc gárdája (8-6), majd sikerült összekapnia magát a Dunaferrnek, és megfordította az állást (10-14).
Mivel a különbség már hatpontosra duzzadt (10-16) úgy tűnt, hogy a vége sima lesz, de nem így történt. Megrázta magát a hazai együttes (18-21), így látótávolságba került, viszont erre tudott reagálni a Dunaferr, és végül öt ponttal nyerte a második felvonást (20-25). A harmadik szett igazi hullámvasúthoz hasonlított. Az elején a Dunaferr állt jobban (4-8), melyet megkontrázott a Szolnok, és átvette a vezetést (16-15). Az egypontos különbség 21-20-ig megmaradt, majd a végjátékban felváltva estek a pontok (24-22). Ekkor még sikerült beütni egy labdát, de a nyitásunk nem volt hatékony, így az utolsó labdamenetet és a szettet a hazai csapat nyerte (25-23). A negyedik felvonást lélektani előnyben kezdhette a hazai csapat, akik ezt kihasználva folyamatosan kézben tartották a meccset (8-7). A mieink azonban nem hagyták magukat, és tartották velük a lépést (16-16), így a végjátékra maradtak az igaz izgalmak (19-18).
Képek: DO-archív
Fordítani azonban nem sikerült, amely a mieink vereségét, és a Szolnok idei első győzelmét jelentette (25-22). A Dunaferr számára az alsóházban folytatódnak majd a küzdelmek, ahol a dunaújvárosiakon kívül biztosan ott lesz a Szolnok, a Pécs, a Győr, de a másik két ellenfél kiléte majd a hétvégén dől el.
Szolnoki Röplabda Klub - Dunaferr SE 3-1 (25-23, 20-25, 25-23, 25-22)
Szolnoki Röplabda Klub: Csendes Csaba, Tamasi Ákos, Szabó Péter, Soyvural Kevin, Gazsi Gerő Zsombor, Farkas Róbert Zsolt (liberó). Cserék: Timár Mike, Boa Szabolcs, Oláh Dominik. Vezetőedző: Gulyás Ferenc.
Dunaferr SE: Iván Bence, Hatvany Zsolt, Iván Gergő, Mihucz Csaba, Móró Ákos, Matyiák Árpád, Sárközi Kálmán (liberó). Cserék: Balázs Bálint, Laczi Dominik, Majoros Balázs, Tajti Olivér. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
A rovat további hírei: Sport
Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében
2025. szep. 24.
Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.
DSTV: sporttörténelem a múzeumban
2025. szep. 24.
Folytatódott a Sporttörténelmi Előadássorozat az Intercisa Múzeumban. A legutóbbi vendég Szabó József "Dzsoni" volt – a város sportmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek Farkas Lajos történésszel, a múzeum igazgatójával. Hangkép.
Már csak ketten hibátlanok
2025. szep. 24.
Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.
Felemás kezdés a bajnokságban
2025. szep. 23.
A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.
DSTV: mozgásban tartanak
2025. szep. 23.
Városunkban nagy hagyománya van a sportnak és a különböző közösségi rendezvényeknek. Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón. Hangkép.
Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE
2025. szep. 23.
Négy pályán összesen százhúsz egyéni és harminc páros mérkőzést játszottak a résztvevők a Danubius KSE tollaslabdázóinak évadnyitó versenyén.
Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak
2025. szep. 23.
Négyszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi bizottsága a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t a szeptember 10-én játszott Mosonmagyaróvár-Győr női NB I-es mérkőzésen történt rasszista atrocitás miatt.








