Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Vivaldi játékossága Bach szemüvegén át

Kultúra
Rákász Gergely
koncert
advent
evangélikus templom
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. dec. 14., 11:03

Városunkban szinte már elmaradhatatlan program Rákász Gergely orgonaművész adventi koncertje, amelynek az evangélikus templom ad otthont minden évben. Az idei koncert december 16-án 18 órakor lesz.

Rákász Gergely már huszonöt éve koncertezik, az első fellépőhelyszínek egyike volt Dunaújváros, és azóta rendszeresen játszik nálunk. Nem maradunk ki az idei turnéból sem, a Tél című koncertje december 16-án 18 órakor lesz az evangélikus templomban. Mint azt lapunknak elmondta, nagy örömmel jön Dunaújvárosba. Ezúttal egy tízéves zenetörténeti utazásra hívja a hallgatóságot, az este két ember körül forog majd. Vivaldi idén évfordulós, így ő lesz a főszereplő, de Bach szemüvegén keresztül nézik, vagyis azt, hogy milyen volt Bach, mielőtt megismerkedett volna Vivaldi művészetével, és hogy milyenné formálta őt. A koncerten egy Bach-darabbal kezd Rákász Gergely, amelyben a szigorú, németesen precíz, jól szerkesztett zeneszerzőt ismerhetjük meg. Aztán következik a Tél (Vivaldi-Négy évszak), amely azt mutatja, hogy eközben mi történik Itáliában. Ezután a kettő elkezd összemosódni. A harmadik darab egy Vivaldi concerto, amit Bach írt át orgonára. Több átiratot készített akkoriban Bach, amelyekkel Itáliát Németországba költöztette. Aztán a műsorban jön az itáliai koncert, amelyet már teljes egészében Bach szerzett, mégis, benne van Vivaldi játékossága, izgalmassága.

Ilyen játékosságot kínál tehát koncertjén Rákász Gergely, jegyeket a helyszínen is lehet majd vásárolni. Az orgonaművésznek egyébként igen mozgalmas éve volt, hiszen nyolcvanöt koncertet adott, elkészült két új CD anyaga, megszületett második fia, és elindult a Rákász Gergely Alapítvány is, amely határon túli és anyaországi magyar területekre, valamint magyar közösségeknek szervez hangversenyeket magyar művészekkel.

A rovat további hírei: Kultúra

Rockmaraton - Itt vannak ez első nevek

Rockmaraton - Itt vannak ez első nevek

2017. okt. 30.

A Rockmaraton szervezői betartották ígéretüket és nem sokkal ezelőtt bejelentettek pár nagy nevet a jövő nyári fesztivál fellépői közül. Nem lesz gyenge!

Enter – A következetesség embere

Enter – A következetesség embere

2017. okt. 30.

A vasárnapi vihar a négy fal közé szorított. Számítógép bekapcsolva, lássuk, mi hír „odakintről”. Elhűlve nézem a Dunaújváros hírportál fotóit a szél pusztításáról. Olvasom a mindegyre frissülő helyzetjelentést a Magyar útnál meg a körforgónál történtekről, a nagyvenyimi, bodajki, csákvári kártételről, és sorjáznak a hírek. A szélnek nincs nyugta.

További sorsa nem ismert…

További sorsa nem ismert…

2017. okt. 29.

Volt egyszer egy ember. Nem, hiába csábít a gyermekmondóka a folytatásra, szakálla nem volt kender, még csak nem is mászott föl arra a bizonyos fára, legalábbis nincs adat ennek az embernek a mászási szokásairól. Az viszont biztos, ha nem is a sárba, de leesett. Zuhant. Nagyot.

Világhírű muzsikusok zenélnek a Művészben

Világhírű muzsikusok zenélnek a Művészben

2017. okt. 27.

Egy magyar származású néhai cigányprímás unokája, a nagy Miles Davis egykori szaxofonosa most "hazatér": Rick Margitza harmadmagával ad koncertet szombat este tíz órakor a Művész Presszó jazz klubjában.

A poraiból feltámadt település

A poraiból feltámadt település

2017. okt. 23.

Az elmúlt hétvégén az Intercisa Múzeum dolgozói Dunaújváros egyik testvérvárosába, Vukovárra utaztak. Az utazásról jó élményekkel tért vissza a csapat, amelyről Farkas Lajos számolt be.

Harcoljatok! Harcoljatok!

Harcoljatok! Harcoljatok!

2017. okt. 23.

Szeptember vége. Florida, evezős világbajnokság. A kormányos kettesek döntője zajlik. Tévéközvetítés. Semmi izgalom. Egyelőre. De eltelik másfél perc, és a két amerikai szpíker belendül. Ahogy sűrűsödik az élmezőny, egyre inkább megemelik a hangjukat. Nemsokára már fönt bennük a pumpa, mind pörgőssé válik beszédük, és egyre hangosabbá, szinte kiabálnak, aztán a vége felé, mint a fába szorult féreg, valósággal ordítanak. Hihetetlen - harsogják. És: grandiózus. És: felfoghatatlan.

Tapsvihar fogadta a Terminált a Bartókban

Tapsvihar fogadta a Terminált a Bartókban

2017. okt. 20.

Ma este mutatták be a Bartók Kamaraszínházban a Terminál című táncjátékot. A közönség kitörő lelkesedéssel fogadta a darabot, a végén álló tapssal jutalmazták a kitűnő előadást. Galéria!

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő