Gőzerővel dolgoznak az uszoda felújításán
A Fabó Éva Sportuszoda felújítás a Modern Városok Program keretében valósul meg, célja egy sport és vízi centrum létrehozása, melynek első lépcsője az élményfürdő visszavásárlása, felújítása és a városlakók előtti megnyitása volt. Az 1958-ban épül uszoda teljes rekonstrukciója, tavaly októberben kezdődött el.
Ugyan a kivitelezőknek nincs könnyű dolguk, hiszen a felújítást adminisztratív okok miatt később kezdhették el, így azok átcsúsztak a téli időszakra. A fagy és a hó így elég sok akadályt gördít a kivitelezők elé. Ráadásul a bontás során jó néhány korabeli kivitelezési problémára is fény derült, amelyre megoldást kellett találniuk. Az Építők útjáról is jól látható, hogy a külső nyílászárók nagy része már a helyén van, a medencetér magasításával is végeztek, így az már szabványos két méter lett. Jól halad a légtechnikai szerelés, már a villamos szerelvényezések is elkezdődtek. Az acél –és vasbetonszerkezeteket is építik már, így a többi között az úgynevezett közvetítői állást és a külső medencetérhez vezető új kijáratokat is.
A több mint 2,9 milliárd forint összértékű fejlesztés nyomán teljes mértékben megvalósul az építészeti, épületgépészeti, az elektromos hálózat felújítása. Kicserélik a lelátókat, a FINA előírásainak megfelelően elosztását tekintve is teljesen új öltözőket alakítanak ki, korszerű vizesblokkokkal. Húsz centiméterrel megemelik a belső medencetér padlózatának szintjét, ezzel a jelenlegi 180 cm helyett a nemzetközi szövetség szabályzatának megfelelő kétméteres medencemélységet elérve. Belül új fal- és padlóburkolatokat, álmennyezetet kap az épület, de megújul az uszoda külső homlokzata is. A nyílászárók cseréje, a tető szigetelése nagymértékben javítja majd az energiahatékonyságot.
A rovat további hírei: Közélet
Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson
2024. máj. 14.
Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson.
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.