Továbbra is élen a fiatalok!
A férfi NB II-es bajnokság Közép csoportjában a DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata remek győzelmet aratott a Kistext ellen.
A téli szünetet követően ezúttal Budapesten, a bajnokságban a sereghajtó Kistext ellen lépett pályára Szabó Gábor együttese. A vendéglátók helyezése megtévesztő, hiszen köztük több strandröplabda játékost, így nem lehetett könnyű meccsre számítani. Az újvárosiak azonban nagy motiváltsággal álltak bele a találkozóba, melynek első felvonását húsz perc alatt nyerték meg 25-17-re. A folytatásban sem volt gond a játékkal, hiszen azt Tomanóczy Bálinték hat pontos különbséggel 25-19-re hozták.
Kép: DO-archív
A 2-0-ás vezetést követően Szabó Gábor minden játékosának lehetőséget adott, de ettől nem változott meg a játék képe, hiszen azt a DSE 25-23-ra nyerte meg, így összesítésben 3-0 arányban győzött a 2019-es esztendő első mérkőzésén az akadémiai csapat. A győzelem egyben azt is jelenti, hogy a mieink állnak a tabella élén.
KISTEXT - DSE RÖPLABDA AKADÉMIA U21 0-3 (17-25, 19-25, 23-25)
KISTEXT: Stréli Dániel Gábor, Ferenc Dávid, Jakus Dániel, Csanádi Benedek, Zsiga Barnabás Dániel, Félix Dávid, Stréli Attila Bence, Oláh Botond, Benkő Balázs, Hajós Artúr. Vezetőedző: Kovács Tibor.
DSE RÖPLABDA AKADÉMIA U21: Balázs Bálint, Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Csizmadia Tamás Martin, Tajti Olivér, Iván Gergő, Mihucz Csaba, Móró Ákos, Sárközi Kálmán, Matyiák Árpád. Vezetőedző: Szabó Gábor
A rovat további hírei: Sport
Elkészült az Andersen Liga sorsolása
2025. szep. 19.
A tizenkét csapatos sorozat 2025/2026-os kiírásában két dunaújvárosi együttesnek is szurkolhatnak a jégkorong helyi szerelmesei.
DSTV: közös takarításra hívnak
2025. szep. 18.
Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, idén is megrendezi közös jótékonysági akcióját a takarítás világnapjához igazítva a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja és a dunaújvárosi Decathlon áruház. A Decathlon World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 elnevezésű akciót idén szeptember 19-én rendezik meg. Az akcióval kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak a Pannon Iskolában – sokan osztották meg a gondolataikat. Hangkép.
Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés
2025. szep. 18.
Pénteken délelőtt 10 órakor startol a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott portugálok elleni, idegenbeli világbajnoki selejtezőjére.
Büszkék az akadémistákra
2025. szep. 18.
Már nyolc akadémistával büszkélkedhet a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület birkózó szakosztálya.
FitCity Dunaújváros: központban a mozgás és az egészség
2025. szep. 17.
Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón.
DSTV: focival emlékeztek
2025. szep. 17.
Immáron hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság az Ongai Gábor emléktornát, melyen 2018-ban elhunyt társuk emléke előtt adózhattak a résztvevők pénteken. Az emléktornán végül a Székesfehérvári-Rendőrkapitányság csapata diadalmaskodott. Hangkép.
Női kézilabda vb-felkészülés - Golovin: van még plusz a csapatban
2025. szep. 17.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a tavaly decemberben megszerzett Európa-bajnoki bronzéremhez képest is van még plusz a magyar női kézilabda-válogatottban.