Gyurcsány és a szocialisták agyonadóztatták a béreket

2019. február 6. (szerda) 7:55 - doszerk

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták 2010 előtt agyonadóztatták a munkát, a béreket, az adóemelésekkel és a rossz gazdaságpolitikával pedig egymillió embert tettek munkanélkülivé és gátolták a béremelkedést - mondta a Fidesz-frakció szóvivője kedden Budapesten újságíróknak.

Halász János hangsúlyozta: ma aki dolgozik, előreléphet, a bérek folyamatosan emelkednek, a minimálbér 2010 óta több mint a duplájára nőtt. Megjegyezte: a szocialisták nyolc éve alatt a minimálbér nem emelkedett annyit, mint a Fidesz-kormányzás első négy évében.

Ha az ellenzéken múlna, most sem lenne ilyen ütemű minimálbér-emelés, az ellenzéki pártok ugyanis kezdettől támadják a kormány gazdaságpolitikáját - fogalmazott a Fidesz frakciószóvivője. Halász Jánostól megkérdezték, milyen büntetésre számíthatnak ellenzéki képviselők a tavaly december 12-i botrányos parlamenti ülésnap miatt. A politikus azt válaszolta: a házbizottság csütörtökön ülésezik, akkor fogják megismerni az erre vonatkozó javaslatot, de az egyértelmű, hogy az ellenzéki képviselők "nagyon komoly büntetést érdemelnek" a történtekért.

-MTI-

A rovat további hírei: Belföld

Továbbra is sok napsütés várható

Továbbra is sok napsütés várható

2020. június 27. (szombat)

Vasárnap akár 34 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

Gyorsan feléledt az ingatlanpiac

Gyorsan feléledt az ingatlanpiac

2020. június 26. (péntek)

Gyorsan feléledt a lakóingatlanok piaca, már májusban felülmúlta a lakást keresők száma az egy évvel korábbit, és még a kínálati árak is nőttek.

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések

2020. június 26. (péntek)

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések május végéig a kibocsátók adatai szerint, akik a veszélyhelyzet júniusi feloldását követően a költésekben további emelkedésre számítanak - közölte az OTP Bank, az MKB Bank, és a K&H Bank az MTI érdeklődésére.

Zivatarok, felhőszakadás és UV-sugárzás miatt is figyelmeztetnek

Zivatarok, felhőszakadás és UV-sugárzás miatt is figyelmeztetnek

2020. június 25. (csütörtök)

A zivatarok, a felhőszakadás és az UV-sugárzás veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Levonult az árhullám a Dunán

Levonult az árhullám a Dunán

2020. június 25. (csütörtök)

Még tart az első fokú készültség a Tiszán a levonuló árhullám miatt, viszont a Duna vízállása szerdán tetőzött a fővárosnál, azóta csökken a vízszint - mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

Emelkedik az üzemanyag ára

Emelkedik az üzemanyag ára

2020. június 23. (kedd)

Jelentősen emelkedik a benzin és a gázolaj ára is szerdától!

Végre vége az idősek vásárlási idősávjának

Végre vége az idősek vásárlási idősávjának

2020. június 18. (csütörtök)

Megszűnik a 65 év felettiekre vonatkozó, naponta 9 és 12 óra között érvényes vásárlási idősáv a boltokban, piacokon mától – a részletekről a város hivatalos weboldalán látott napvilágot összegzés.