Marcsi néni a tündérkönyvtáros
Csodálatos birodalom a gyermekkönyvtár. Egyrészt azért, mert ott vannak az álmok, az érzések, a gondolatok megtestesítői: a könyvek. De azért is, mert tengernyi játék is van ott, minden, ami ahhoz kell, hogy akarjunk, szeressünk, vágyjunk belépni a könyvek szép és varázslatos birodalmába.
Kapkodtam a fejem… Marcsi néni, azaz Törökné Antal Mária igazi tündérkönyvtáros. Egyébként semmi túlzás nincs ebben a kifejezésben, 2017-ben a gyerekek javaslatai alapján kapta meg a gyermekkönytárosok rangos elismerését a „Tündérkönyvtáros” címet.
De hol is dolgozik egy tündérkönyvtáros?
A József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárában lehet beszélgetni. Játszani, bújócskázni is, babzsákokon hemperegni, várban kúszni, királylánynak öltözni vagy varázslónak. De van számítógép is internettel. Tehát ez egy olyan hely, ahol jól érezhetik magukat a kisgyermekek és a középiskolába járók egyaránt… Természetesen mindenki másért. Egyik azért, mert biztonságos és kényelmes élménygazdag környezetben tud játszani, a másik azért, mert odaülhet a számítógép mellé. S közben mindenhol könyvek és könyvek és könyvek vannak…
Itt majdnem mindent lehet…
Bekapcsolódik a beszélgetésünkbe Szebasztián és barátja. Itt a könyvtárban ismerkedtek össze, bár máshová járnak, de középiskolából egyből idejönnek. Megcsinálják a leckét, beszélgetnek, és persze gépeznek is. De ahogy elmondták, már számtalan könyv elolvasásán is túl vannak. Jól érzik magukat itt.
Megtudom, hogy félóra számítógépezésnek feltétele az olvasás. Marcsi néni és kolleganője, Arnold Orsolya kiválasztják mindenki számára a megfelelő könyvet, amit fejezetről fejezetre haladva elolvasnak, mielőtt vagy közben a számítógép elé ülnének.
Közben az egyik anyuka játékot hozott be. Itt ugyanis játék-csere is van, azaz amit megun a gyerek, azt behozzák, cserébe választhatnak egy másikat. Egy másik anyuka a mondókás könyvek között válogat, kisbabáját szeretné ebből tanítani.
Cimborától cimborákig
A gyerekek Marcsi nénije 1983-ban helyezkedett el a József Attila Könyvtárban. Eredendően kereskedőnek tanult, de mindig is vonzották a könyvek, így kapva kapott az alkalmon, hogy a könyvtárban dolgozhasson. Az eltöltött idő mellett, ami engem mégis lenyűgöz az az, hogy a három és fél évtized alatt nem múlt el a lelkesedése, folyamatosan tanult, képezte magát, s ez mind megvalósult a gyermekkönyvtárban is. Állandóság és a változás. Mennyire ellentétes fogalom, mégis a tündérkönyvtárosra talán ez a legjellemzőbb.
- Tizenöt évvel ezelőtt Kálnay Adél hívta fel a figyelmemet arra, hogy Érdi Szabó Márta, a Cimbora televíziós műsor vezetője egy országos klubhálózatot kellene szervezni a gyermekműsorának- meséli a Cimbora Klub alakulását. - Egy pillanatot sem gondolkoztam, mivel nagyon tetszett a program, belevágtam. Így lett az országos hálózat első bástyája városunk.
- Kik is a cimborák?
- Baráti, olvasó kisközösség, havonta egyszer találkoznak a könyvtárban, minden alkalommal a könyv, a játék, a vidám beszélgetéssé a főszerep és még tagdíj sincs. Most februárban farsangunk volt, de játékok, vetélkedők, sőt kirándulások is helyet kapnak a klub havonkénti foglakozásaink. Így a többi között jártunk a Magyar Tudományos Akadémián, a Művészetet Palotájában. De műsorokkal is készülünk, s a klubunk fellépett az Adventi Forgatagon is. Nem egyszerű összehangolni, hogy a különböző iskolákba járó, különböző korú gyermekek egy közös műsorban mutassák meg, mit tudnak, de pont ez talán a legszebb része.
- Ez a könyvtáros munkádon kívül van…
- Igen, természetesen, ez önként vállalat feladat, de azért fel tudom használni a könyvtári órák során azt, amivel készültem. Mindemellett nem lehet teher az, amivel élményt és örömöt tudok a gyerekeknek adni. Persze készülni kell rá, s a kirándulások is a hétvégékre esnek, de míg a gyermekeim kicsik voltak, ők is itt cimboráztak.
Beszélgetünk arról, hogy a programok költségeit a Cimbora Alapítványt támogatók valamint a sikeres pályázatok biztosítják. Így a szülők anyagi helyzete sem korlátozhatja a gyermekek élményhez jutását.
A másfél évtized alatt cimborák generációi nőttek fel. Olyan gyerekek, akik érdekes, játékos formában ismerkedtek meg könyvek világával, s mindazzal tudással, amit üzennek, amiről szólnak. A gyermekkönyvtár falán a cimborafa levelei őrzik a nevüket, közel 300 kis levél mutatja azt, hogy milyen nagyra is nőtt már a cimborák családja.
Városunkban végzett, több évtizedes példaértékű és elhivatott kulturális tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pro Cultura Intercisae díjat az idén Törökné Antal Mária részére adományozta.
- Fekete Györgyi -
A rovat további hírei: Közélet
Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen
2025. jún. 05.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.
Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz
2025. jún. 05.
Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz.
Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre
2025. jún. 05.
105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.
Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég
2025. jún. 05.
Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak.
Hamarosan startol a szabadstrand-szezon
2025. jún. 04.
Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.
Tartalmas évtizedek után kerek évforduló
2025. jún. 04.
Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő.
Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál
2025. jún. 03.
Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.