Mindent a szakmákról a Rudasban
Negyedik alkalommal rendezték meg a Szakmák Napja elnevezésű programot a Rudas diákjainak csütörtökön. A nap folyamán saját szakirányukról hallhattak fontos információkat a szakemberektől.
Számtalan előadás várta a Rudas iskola diákjait csütörtökön fél tizenkettőtől. A Szakmák Napja elnevezésű programot negyedik alkalommal rendezték meg az iskolában azzal a céllal, hogy a tanulók jobban megismerkedjenek választott szakirányaikkal és olyanoktól hallhassanak gyakorlatias információkat, akik már komoly sikereket értek el területükön. A három órán át tartó előadás-sorozaton a különböző szakokon és évfolyamokon tanuló diákok mind bepillanthattak választott szakmájuk kulisszái közé. Érkeztek hozzájuk marketing-szakemberek, akik kitértek a hírességek menedzselésére, vagy az online marketingre. A sport osztályokhoz gyógymasszőr látogatott el, de hallhatták Rosta Miklós, egykori válogatott kézilabdázó előadását is a sport utáni mindennapokról. A tanirodán pedig Ballai Attila, kommunikációs, PR és marketing igazgató, a Magyar Nemzet főszerkesztője várta a fiatalokat érdekes előadásával a sport-újságírással kapcsolatban.
Az informatika tagozatos diákok a drónokról, és a számítógépes programokról hallhattak, míg a közgazdaságtan szakirányú osztályok számára tartott prezentációkon emberközelibbé tették a pénzügyekkel kapcsolatos információkat az előadók. Szó volt a külső vállalati kommunikációról, a fejlesztésekről, de a mindennapi pénzügyekről is, amiről Dr. Szikszai Szabolcs , a Pannon Egyetem Közgazdaságtan Intézeti Tanszékének tanszékvezetője, egyetemi docens beszélt. Egy másik teremben állásinterjút szimuláltak, aki pedig tudni szerette volna, mi a párhuzam a Trónok harcából ismert westerosi nagyurak és a mai vezetők döntései közt, az végre megláthatta a hasonlóságokat.
A napnak viszont ezzel nem volt vége, hiszen délután az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő Ötszak vetélkedő is elkezdődött. Ezen a házi versenyen háromfős csapatok versengtek egymással és saját szakirányukhoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati feladatokat oldottak meg, jó pár játékos feladvány mellett.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: iskolanyitogató a Dózsában
2024. már. 14.
Teljes arzenált bevetve várták a jövő tanév elsőseit és szüleiket a Dózsa György Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolanyitogató keretében színes foglalkozásokon mutatták be az intézmény oktatási programját, kínálatát. Hangkép.
DSTV: régi rudasosok is meséltek
2024. már. 07.
Folytatták a szép hagyományt, "hazahívták" egy-egy szakterület jeles képviselőjét a Rudas középiskolába, derül ki a DSTV összegzéséből. A "öregdiákok" a szakai előadások mellett arról is meséltek, milyen útravalóval indultak el pályájukon iskolájukból. Hangkép.
DSTV: Szakmák Napja a Rudasban
2024. már. 01.
Idén is megrendezte legnagyobb diákcsalogató programját a Rudas, derül ki a DSTV összegzéséből. A pályaorientációs eseménysor keretében a közgazdasági technikum kínálta lehetőségekkel ismerkedhettek az érdeklődők. Hangkép.
DSTV: Szülői klub a Vasváriban
2024. feb. 29.
Szülői klubot szerveztek a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. A rendezvényen a nagycsoportos óvodások szülei mindent megtudhattak a beiskolázásról, az iskolai életről – és persze választ kaphattak az iskolával kapcsolatos kérdéseikre is. Hangkép.
Ismerkedni hívnak az óvodák – nyitott napokra várják a kicsiket és nagyokat
2024. feb. 26.
Közeleg az ovimustra: a korábbi évekhez hasonlóan a dunaújvárosi tagóvodák idén is megnyitják kapuikat a szülők és a gyermekek előtt. Menetrend és fontos tudnivalók itt!
DSTV: iskolanyitogató a Wesley-vel
2024. feb. 12.
Különleges programot szerveztek az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az érdeklődő szülők és óvodás gyermekeik a Wesley-Da Capo Művészeti Iskola kínálatával ismerkedhettek. Hangkép.
DSTV: mértékkel a digitális technikát
2024. feb. 06.
A mai óvodás korosztály számára már elképzelhetetlen az internet és a digitális technológiák nélküli világ, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezt a felnőtteknek is el kell fogadni – már csak a mérték lehet a kérdés, de az legyen is, vallja Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője. Hangkép.