Négy dunaújvárosi a válogatottban
A DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapatának négy játékosa is helyet kapott a hollandok elleni keddi Világliga/Európa Kupa-selejtezőre.
Szűk egy hónapja 10-10-es döntetlen után ötméteresekkel aratott 14-13-as győzelmet a hollandok elleni Világliga és Európa Kupa-selejtezőn a magyar női vízilabda válogatott. A két együttes február 12-én este fél héttől újra összecsap egymással, ám ezúttal a fővárosi Laky Károly Uszodában ugranak medencébe a felek. A magyar válogatott szövetségi kapitánya négy dunaújvárosi játékosnak szavazott bizalmat a kerethirdetésnél, így Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta mellett Vályi Vanda is készülhet a keddi találkozóra, ám az csak a találkozó előtt dől el, hogy közülük ki kapnak majd lehetőséget a selejtezőn.
Érdekesség, hogy a Magyar vízilabda Szövetség ingyenessé tette a belépést a találkozóra, ugyanakkor regisztrációhoz kötötte azt. Mint az a szövetség honlapján megjelent közleményből kiderült, a regisztrációs kérelmek egy nap alatt beteltek, így már biztos, hogy telt ház előtt játszhatnak a mieink az Európa-bajnok ellen.
Gurisatti Gréta is készülhet a hollandok ellen! (Kép: mvlsz.hu/archív felvétel)
- A hollandiai jó játékot ezúttal szeretnénk egy rendes játékidőben elért győzelemmel megfejelni! Az újjáalakult válogatottnak az ilyen mérkőzéseken kell megmutatnia, hogy számolni kell majd vele a nyáron minden világversenyen, fogalmazott Bíró Attila szövetségi kapitány a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának.
A magyar női vízilabda válogatott hollandok elleni kerete:
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Honvéd), Tóth Eszter (BVSC).
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros).
Női Világliga/Európa Kupa-selejtező
A-csoport: 1. Oroszország 14 pont, 2. Spanyolország 10 pont, 3. Görögország 6 pont, 4. Izrael 0 pont.
B-csoport: 1. Olaszország 12 pont, 2. Magyarország 8 pont, 3. Hollandia 4 pont, 4. Franciaország 0 pont.
A rovat további hírei: Sport
Bánhatja húszperces kihagyását a DAB
2025. okt. 05.
Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Szoros vereség a fővárosban
2025. okt. 05.
Korán jelentős hátrányba került, s bár többször is egalizált, végül kétgólos vereséget szenvedett a BVSC otthonában lejátszott bajnokin a DFVE női vízilabda csapata.
Máris javíthat a DAB
2025. okt. 05.
Az idén egyszer már legyőzött DEAC ellen öltenek szerelést a DAB jégkorongozói az Erste Liga alapszakaszának újabb fordulójában vasárnap délután fél háromtól.
Rangadó vár a DFC-re
2025. okt. 04.
A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Nagy pofon az éllovastól
2025. okt. 04.
Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.
Nehéz ágra került a női válogatott
2025. okt. 03.
A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.
DSTV: elégedett szakvezetés
2025. okt. 03.
Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.








