Generációk hangversenye
Harmadik alkalommal rendezett emlékhangversenyt a Móricz iskola. Ezúttal Bárdos Lajos zeneszerző, zenetudós műveiből adtak elő műveket a város kórusai.
Idén is megrendezte hagyományos városi hangversenyét a Móricz Zsigmond Általános Iskola. A harmadik Emlékhangversenyre pénteken délután öt órakor került sor a Polgármesteri Hivatal "C" szárnyának rendezvénytermében. Ilyenkor hagyományos egy kiemelkedő magyar zeneszerzőre emlékeznek, aki munkájával és művészetével nagyban befolyásolta a magyar komolyzenét. A pénteki hangversenyen Bárdos Lajos műveiből válogatták össze a színvonalas műsort. Bárdos Lajos Kodály Zoltán tanítványa, majd a Zeneművészeti Főiskola tanára volt, zenetudósként tankönyveket, tanulmányokat, könyveket írt, tudományos munkájában nagy jelentőségűek különböző kutatásai. Gazdag zeneszerzői munkásságát népdal-feldolgozások, misék, motetták, költők verseire írt kórusművek, színpadi és drámai kísérőzenék, dalok, hangszeres művek alkotják, amiket ma is szerte az országban előszeretettel adnak elő.
Az Emlékhangversenyen részt vett a Móricz Zsigmond Általános Iskola kiskórusa, nagykórusa és fiúkórusa Szigethy Adrienn, Németh Irma és Fazekas Andrea tanárnők vezetésével. Az idősebb korosztályt a Széchenyi István Gimnázium kórusa képviselte Pocsai Mária tanárnővel, a felnőtteket pedig a Dunaújvárosi Vegyeskar, Könyves Ágnes és Kurucz Gergely karnagyi vezetésével.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: gálával ünnepelték a tánc világnapját
2024. máj. 09.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley-Da Capo iskola közössége. A Bartókban rendezett eseményen több száz növendék lépett színre látványos, változatos műsorral – kétszer is! Hangkép.
Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 08.
Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!
Jótékonysági gála a Bartókban
2024. máj. 08.
Nemes céllal és jelentős erők összefogásával valósul meg az a közösségi kezdeményezés, amelynek a Bartók színházterme ad otthont pénteken délután.
Pentelei Molnár János életművének jeles darabjaiból nyílik tárlat a Mondbach kúriában
2024. máj. 07.
Jelképes gesztus, hogy éppen az emlékév egyik ünnepeltje, Pentelei Molnár János festőművész kiállítása nyitja a felújított Mondbach kúria időszakos bemutatóinak sorát. A megnyitó szerdán lesz, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: új kiállítás a könyvtárban
2024. máj. 07.
Folytatódott a József Attila Könyvtár és a SKICC Csoport együttműködése, derül ki a DSTV összeállításából. Ennek keretében nyílt meg Kosztolányi György utolsó tanítványa, Gódányné Homoki Mária egyéni kiállítása a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: zongoristák randevúja
2024. máj. 06.
Különleges programnak adott otthont a Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben immár második alkalommal szervezték meg a Regionális Zongora Találkozót a Sándor Frigyes Hét előtt. Hangkép.
Már elkészült a táncoló figurák makettje
2024. máj. 05.
A város 73. születésnapján, a tánc világnapján, a Wünsch házaspár jelenlétében rendezték hétfőn a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobor alapkő-letételét. A táncoló figurákat a Bartók Kamaraszínház és a Vasvári iskola közötti parkos részen helyezik el, a szobor alkotója, Rohonczi István ROHO szerint még idén.