Megismerni a szakmákat

Vass Ádám - 2019. március 30. 11:00

A Szabó Magda református iskola az Dunaújvárosi Iparkamarával közösen tartott pályaorientációs napot az alsósoknak és a felsősöknek egyaránt.

Egész délelőttös programmal készültek a tanulóknak pénteken a Szabó Magda Református Tagintézményben. A Dunaújvárosi Iparkamarával közösen rendezett Pályaorientációs nap az alsósokat és a felsősöket is megszólította. Az alsósok az ebédlőben kézműves foglalkozásokon keresztül ismerkedtek meg a népi mesterségekkel, mint a gyapjú nemezelés, szövés, gyertyamártás, bőrműves karkötő és kulcstartó készítés, kosárfonás és a korongozás.

A felsősök különböző pályaorientációs tesztek kitöltésével, társasjátékok és üzemlátogatás segítségével kerültek közelebb a szakmákhoz. Az ötödikesek a kamara tanácsadóival egy vetélkedőn vettek részt, a hatodikosoknak és a hetedikeseknek pedig számítógépes foglalkozást tartottak, valamint ellátogattak a Lorántffy tanműhelyébe, ahol a kisgyermekgondozás, az egészségügyi, a vegyész és a fodrász szakmákat és oktatásukat ismerhették meg.

A rovat további hírei: Oktatás

Madarat tolláról, gyereket gyűrűjéről (galériával)

Madarat tolláról, gyereket gyűrűjéről (galériával)

2024. jan. 21.

Több éves hagyományt folytattak az Aranyalma Tagóvodában: a gyerekek – és a felnőttek – a madárgyűrűzés rejtelmeivel ismerkedhettek pénteken. Csodás élmény, nagy kaland!

DSTV: Iskolanyitogató az Aranyban

DSTV: Iskolanyitogató az Aranyban

2024. jan. 17.

Folytatta az elmúlt évek hagyományát az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A leendő kisdiákok és szüleik az Iskolanyitogató című program keretében ismerkedhettek az intézmény programjával, miliőjével, az "aranyos" mindennapokkal és ünnepekkel. Hangkép.

DSTV: mozgalmas év a Vasváriban

DSTV: mozgalmas év a Vasváriban

2024. jan. 09.

Sok megvalósult elképzelés, sikeres pályázat jellemzi a Vasvári Pál Általános Iskola elmúlt esztendejét, derül ki a DSTV összegzéséből. Az eredményekről, eseményekről és persze a jövő terveiről Gálosfai Tímea igazgató beszélt. Hangkép.
 

DSTV: jubileumi programok színesítik a Móricz évét

DSTV: jubileumi programok színesítik a Móricz évét

2024. jan. 07.

Mozgalmas, ünnepi eseményekkel sűrűn pettyezett évet zárt a Móricz iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ének-zenei tagozatos intézmény diákjainak életét a 70 éves jubileum programjai is színezik, elevenítette fel Szigethy Adrienn igazgató. Hangkép.

DSTV: élménydús esztendő

DSTV: élménydús esztendő

2024. jan. 06.

Közösségi eseményekkel teli évet zárt a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményi visszatekintők sorában ezúttal Farkas Márta tagintézmény-vezető eleveníti fel az emlékezetes programokat. Hangkép.

DSTV-évértékelők a DO-n: névváltó évet zártak

DSTV-évértékelők a DO-n: névváltó évet zártak

2024. jan. 05.

Izgalmas esztendőn van túl a Gárdonyi Géza nevét Szent Pantaleimonra cserélt iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A görögkeleti intézmény tavalyi évét Szóládi Zoltán igazgató összegezte, beszámolva az idei tervekről is. Hangkép.

DSTV: pályaorientáció a Rudasban – fókuszban a turizmussal

DSTV: pályaorientáció a Rudasban – fókuszban a turizmussal

2023. dec. 15.

Újabb felvonásához ért a pályaorientációs sorozat a Rudas középiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Advent a nagyvilágban címmel a turizmus-vendéglátás ágazat szervezett játékos versenyt az általános iskolák hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulóinak. Hangkép.