Egyenlített a BVSC

Szárszó Lajos - 2019. április 9. 19:44

A női vízilabda OB I elődöntőjének második párharcát a második félidőben kiválóan játszó BVSC nyerte, így jöhet a mindent eldöntő harmadik találkozó.

A női vízilabda elődöntőjének második ütközetére került sor ma este Budapesten a DUE-Maarsk Graphics és a BVSC-Zugló Diapolo együttesei között. Mivel az első összecsapást a DUE nagy csatában nyerte 11-10-re, ezért a valamely csapat két győzelméig tartó párharc arra az egyetlen kérdésre kereste a választ, hogy vajon a Mihók alakulat kettős győzelemmel jut-e a bajnoki döntőbe? Ezek alapján kiélezett taktikai harcra számíthattunk, mely során a lányok nem mennek majd a szomszédba egy kis keménységért. Rögtön, az első támadásból ötméterest harcolt ki Gyöngyössy, melyet Illés végzett el, azt azonban Aarts védte. A labda azonban a hazaiaknál maradt, melyből Gyöngyössy szerezte meg a vezetést (1-0). A válasz azonnal érkezett Gardától, aki a Mahieu által kiharcolt büntetőt értékesítette (1-1). A második gólunkra csak egy támadásnyi időt kellett várnunk, amikor rossz kéz oldalról, éles szögből talált be Menczinger (1-2). Sajnos gyorsan érkezett az egyenlítő találat Illéstől (2-2), aki pontosan lőtte ki a hosszú sarkot.

A folytatásban két alkalommal is szükség volt Aarts védéseire, majd egy kimaradt emberelőnyünk után Vályi védekezett kiválóan. Míg Mahieu, majd Horváth labdája a kapufán csattant a BVSC sem talált be, így az első nyolc perc után maradt a döntetlen. A második ráúszást mi nyertük, majd Garda és Vályi lőtt hatalmas kapufát ugyanabból a támadásból, melyet Kele büntetett megúszás végén (3-2). A lányaink azonban remek támadást vezetve egyenlítettek Vályi révén, aki a kapus feje fölött vágta a labdát a hálóba (3-3). Miután a BVSC centerét semlegesíteni tudtuk, a túloldalon Tóth csak a gólvonalon belül tudta megfogni Mencziger bombáját (3-4), mellyel visszavettük a vezetést. Kapusunk Takács közeli próbálkozását fejelte ki, aki a következő hazai lövést is hatástalanította, viszont mi is kihagytunk két támadást. A védekezésünkön szerencsére továbbra sem találtak rést a vasutasok, ami azt jelentette, hogy a félidőben nálunk volt az előny. A második félidő eleje azonban hatalmas fordulatot hozott. Miután a harmadik ráúszást megnyertük Brezovszki ejtett a kapufára, míg a mi kapunknál Gyöngyössy harcolt ki ötméterest. Azt Leimeter ezúttal belőtte (4-4), majd Utassy lapos labdája is hálónkban kötött ki (5-4). Ráadásként meglepetésre jött a harmadik hazai találat is, ezúttal Gyöngyössy volt eredményes (6-4). Arról, hogy ne legyen túl nagy a baj Garda gondoskodott, aki a büntetőjét vágta be (6-5), viszont Farkas váratlan ejtése mindenkit meglepett (7-5). És a hidegzuhanynak nem volt vége, mivel Kuna megúszásból lőtte a BVSC újabb gólját (8-5).

Képek: DO-archív

A háromgólos különbség már jelentős hátrány volt, ezt kellett volna elkezdeni ledolgozni, de nem sikerült. Miután Gurisatti lövését blokkolták a védők ráadásként emberelőnybe került a fővárosi csapat, azt azonban kiváló védekezéssel megúsztuk. A támadásainkban azonban nem volt átütő erő, mely miatt a gólok sem érkezhettek, ezért a befejező nyolc percre hatalmas fordulatra, kockázatvállalásra lett volna szükség. Ehelyett eladtuk a labdát, majd Kuna emberelőnyből 9-5-re alakította az állást. Menczinger a felső kapufát találta el, melyet követően Brezovszki lőtt szépségdíjas gólt (9-6). Amikor már csak négy perc volt hátra Vályi átlövését hatástalanította Tóth, majd Garda találta telibe a felső lécet. Mivel nem jöttek a gyors gólok ezért a hazaiak már az idővel is játszhattak, akik minden támadásukat a végsőkig játszottak ki. Ami azonban nagyobb baj volt az Farkas remek csavarása, amely végleg eldöntötte az összecsapást (10-6). Ziegler faragta a hátrányt (10-7), majd a végső dudaszóig jól tartotta meg a labdát Petrovics Mátyás csapata, mely így kiegyenlítette a párharcot. A BVSC ma megérdemelten nyert, így a csapatok készülhetnek a szombaton 15:00-kor kezdődő mindent eldöntő ütközetre.

BVSC-Zugló Diapolo - DUE-Maarsk Graphics 10-7 (2-2, 1-2, 5-1, 2-2)

BVSC-Zugló Diapolo: Tóth – Illés 1, Farkas 2, Leimeter 1, Kuna 2, Kele 1, Gyöngyössy 2. Cserék: Doroszlai - Farkas, Utassy 1, Takács, Koncz, Máté Varga. Vezetőedző: Petrovics Mátyás.

DUE-Maarsk Graphics: Aarts – Brezovszki 1, Menczinger 2, Mahieu, Garda 2, Vályi 1, Huszti. Cserék Kiss - Gurisatti, Horváth, Luka, Ziegler 1, Szellák, Sajben. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

2025. aug. 11.

A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Látják, hogy miben kell javulni

Látják, hogy miben kell javulni

2025. aug. 11.

Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

2025. aug. 11.

Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

2025. aug. 10.

Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!

Folytatná jó sorozatát a DFC

Folytatná jó sorozatát a DFC

2025. aug. 09.

Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.

Egy ide, egy oda

Egy ide, egy oda

2025. aug. 09.

A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

2025. aug. 08.

A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.