Letícia gyógyulásáért gyűjtöttek
Nótaesttel egybekötött Ki mit tud várta az adakozni szándékozókat szerdán délután az MMK-ban, ahol Móna Jázmin Letícia gyógyulásáért rendeztek újabb programot.
Harmadik alkalommal rendeztek jótékonysági nótaestet és Ki mit tudot a Munkásművelődési Központban Móna Jázmin Letícia gyógyulásáért. Az első két alkalommal Soós Istvánné Erzsike szervezett mindent, de ő hosszas betegség után tavaly májusban elhunyt. Mivel életének utolsó pillanataiban is szívügyének tekintette Letícia gyógyulását, ezért az MMK szervezői a szerda délutáni jótékonysági estet az ő emlékének ajánlották. A délután öt órakor kezdődő nótaesten nem csak a kis Letícia, hanem édesanyja, Kovács Viktória is jelen volt. Mint mondta, az elmúlt időszakban nagyon sokat fejlődött a kislánya, de még mindig rengeteg rehabilitációs program és gyógytorna vár rá annak érdekében, hogy felépüljön.
A programra sokan érkeztek segítő szándékkal, végül összesen kilencvenhétezer forint gyűlt össze. Ez köszönhető a Munkásművelődési Központ dolgozóinak, valamint Buváry Líviának, Égető Ilonkának, Kapi Gábornak, Rauf Pálnak, Németi Pálnak, Simonyi Gyulának és a Mukli zenekarnak, akik fellépésükkel segítették a jótékonysági akciót.
A rovat további hírei: Mozaik
Nyárias meleg után erős lehűlés
2024. máj. 06.
Ma még napsütés és nyárias értékek, keddtől esős napok jönnek, lehűléssel, ígéri a DO időjárási szakértője. A hét vége is változékony marad, lesz egy hamisítatlan áprilisi hetünk!
DSTV: apró, de gyönyörű gesztus az MMK előtt
2024. máj. 04.
Szép anyák napi akcióra készül a Munkásművelődési Központ, derül ki a DSTV összegzéséből. Anyák napjára készülve már ma kikerül az intézmény elé az a tábla, ahonnan szeretteiknek szóló jelképes ajándékot vihetnek magukkal a látogatók. Hangkép.
A pécsi Zsolnay-negyed programjai
2024. máj. 03.
A családi kirándulások egyik népszerű célpontja Pécs, a Mecsek vadregényes tájai mellett azonban érdemes ellátogatni egy különleges helyszínre is. (X)
Koltai Róbert nálunk már családtagnak számít
2024. máj. 03.
A Sugárúti Fesztivál vendége volt Koltai Róbert, aki élettársával, Gaál Ildikóval színpadra állva önálló fellépéssel örvendeztette meg a Dunaújvárosi Estek közönségét. Az előadás ezúttal a Kultik Moziban volt, ahová nagyon sokan ültek be a színvonalas kikapcsolódás reményében. Így is történt!
Küszöbön a Bringatúra – mindenkit várnak szombaton!
2024. máj. 03.
Immár a XXXVIII. Bringatúra nagy közös tekerésére várják a kétkerekűsöket május 4-én, szombaton. Mutatjuk a teljes programot, bónuszként az útlezárások tervével. Hajrá mindenki, itt a pontos menetrend!
Sugárúti Fesztivál: élményözön a Vasmű úton (galériával)
2024. máj. 02.
Csodás idő, színes kínálat, és minden képzeletet felülmúló tömeg: remek program kerekedett az idén immár harmadszorra rendezett Sugárúti Fesztiválból május 1-jén. Világ dunaújvárosiai, idesüssetek!
Rostisok Találkozója – már másodszor
2024. máj. 02.
Legutóbb vészterhes apropóból úszott a hírfolyamba a Rosti iskola neve – ezúttal sokkal örömtelibb eseményről számolhatunk be: immár másodszor adott otthont az iskola árnyas udvara a Rostisok Találkozója című programnak.