Szoros csatában nyert a DUE-Maarsk Graphics

Szárszó Lajos - 2019. április 6. 19:41

A női vízilabda OBI elődöntőjének első párharcát a harmadik negyedben mutatott fordulatnak köszönhetően nyerte meg a DUE-Maarsk Graphics.

A mai napon megkezdődött a női vízilabdázók számára a szezon legizgalmasabb szakasza, vagyis a final four. Míg a DUE-Maarsk Graphics a BVSC-Zugló Diapolo ellen, addig a másik ágon az UVSE Hungest Hotels az FTC Telekom ellen elődöntőzik. A párharcok valamely fél két győzelméig tartanak, melynek első felvonásán ma a Mihók alakulat a Szőnyi utcai uszodában ugrott medencébe. Az elődöntő első találata gyorsan, már az első akcióból megszületett Máté Zsuzsanna révén (0-1), melyre még emberelőnyből sem tudott válaszolni a DUE. Ami azonban nálunk kimaradt, azt a fővárosiak értékesítették Illés Anna jóvoltából (0-2), így futhattunk az eredmény után. A felzárkózás ráadásul nem sikerült, mivel lövéseink sorra elakadtak a BVSC blokkjain, míg a túloldalon Takács Orsolya már a harmadik fővárosi találatot jegyezte (0-3). Alaposan bekezdett tehát a BVSC, melyre öt perc után érkezett az első válasz. Menczinger Kata használta ki az emberfórt (1-3), mely megadta a kezdő löketett lányainknak. Már csupán csak 36 másodperc volt hátra az első negyedből, amikor szintén emberelőnyből találtunk be, ezúttal Horváth Brigitta mattolta Tóth Esztert (2-3). Ekkor úgy tűnt, hogy sikerülhet utolérni Petrovics Mátyás csapatát, de nem így történt, mivel a második nyolc percet megint a kék-sárgák kezdték góllal. Ezúttal Farkas Tamarára játszották ki a lehetőséget, aki nem hibázta el a lövését (2-4). És ha a kétgólos hátrány még nem lett volna elég, cserével kiszállt a játékból Menczinger Kata.

Fotó: DO-archív (Sándor Judit)

A mieink azonban nem törtek meg. Lara Luka egy remek akció végén lőtte közelebb csapatunkat (3-4), melyre jött is a válasz Kunától (3-5). Ezt követően Vályi Vanda keze sült el (4-5), aki a következő akció végén is eredményes volt (5-5). Hatalmas koncentrálással sikerült tehát az egyenlítés, viszont hogy az örömünk ne legyen felhőtlen, arról Illés gondoskodott, aki büntetőből ismét vissza vette az előnyt (5-6). A térfélcsere azonban alaposan megváltoztatta a játék képét. Miután elhoztuk a labdát Garda Krisztina büntetőből egyenlített (6-6), majd egy remek védekezés után csapatkapitányunk ismét betalált, ezúttal akcióból (7-6). Ezzel már mi irányítottuk a meccset, főként, hogy egy megúszást követően Vályi Vanda ismét betalált a hazai kapuba (8-6). És ezzel még nem volt vége a DUE feltámadásának, mivel a jó védekezések után megint Vályi következett, aki ezúttal büntetőt értékesített (9-6). A negyed végén Utassy lőtte közelebb a BVSC-t (9-7), ezzel életben tartva csapat esélyeit. A záró felvonás nagy izgalmakat tartogatott, hiszen amíg a mi támadásaink nem hoztak eredményt, a Vasutas Leimeter találatával egy gólra zárkózott fel (9-8). Ekkor nagyon kellett Geraldine Mahieu megoldása, amely a tízedik találatunkat hozta (10-8), melyre villámgyorsan válaszolt Leimeter (10-9). Az izgalmak ekkor még jobban fokozódtak annak ellenére is, hogy Mahieu centerből vette be a BVSC kapuját (11-9), hiszen ekkor még három perc volt vissza a meccsből. Illés ráadásul 2:10-nél szűkítette a különbséget (11-10), de a dunaújvárosi lányok nagy koncentrációval végül meg tudták tartani egygólos előnyüket, mely a győzelmet jelentette. A DUE így lépéselőnybe került a két győztes meccsig tartó párharcban, mely április 9-én folytatódik.

 

DUE-Maarsk Graphics - BVSC-Zugló Diapolo 11-10 (2-3, 3-3, 4-1, 2-3)

Vezették: Várkonyi Gabriella és Marjay Zsolt

DUE-Maarsk Graphics: Aarts - Brezovszki, Menczinger 1, Horváth 1, Mahieu 2, Vályi 4, Huszti. Cserék Kiss - Gurisatti, Luka 1, Garda 2, Ziegler, Szellák, Sajben. Vezetőedző: Mihók Attila

BVSC-Zugló Diapolo: Tóth - Illés 3, Farkas 1, Leimeter 2, Kuna 1 Máté 1, Gyöngyössy. Cserék: Doroszlai - Farkas, Utassy 1, Takács 1, Koncz, Kele, Varga. Vezetőedző: Petrovics Mátyás

A rovat további hírei: Sport

Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje

Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje

2025. aug. 05.

A Vasas elleni fővárosi meccset szeptember 6-án, míg a MOL Esztergom elleni hazai bajnokit szeptember 13-án játsszák le a DKKA női kézilabdázói.

B-döntő és egyéni csúcsok a medencében

B-döntő és egyéni csúcsok a medencében

2025. aug. 05.

Bár dobogós helyet nem sikerült elérniük, összességében jól szerepeltek a DKSE úszói a Kaposváron megrendezett országos ifjúsági bajnokságon.

Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje

Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje

2025. aug. 04.

A középmezőnyben végzett a magyar válogatott a kikötői öbölben megrendezett Formula Future Gyermek-, és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon.

Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok

Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok

2025. aug. 04.

Alapos felújításon esik át augusztus második felében a Dunaújvárosi Jégcsarnok, amelynek palánkrendszerét és világítását is lecserélik az új szezon kezdete előtt.

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

2025. aug. 04.

Összesen tíz dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenegyedik helyén fejezték be a Szegeden megrendezett korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE kajak-kenusai.

Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

2025. aug. 03.

Szombaton éjjel 60 éves korában elhunyt a Dunaújváros jégkorongcsapatának korábbi szlovák kiválósága, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Peter Veselovsky.

Kiütéssel tovább a kupában

Kiütéssel tovább a kupában

2025. aug. 03.

Félidőnként négy-négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata Bonyhádon a Magyar Kupa első fordulójában.