Rácalmáson, a Fő utcában igazoltattak a járőrök egy 20 éves kulcsi lakost tegnap. A rendőrök megállapították, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a május 18-át megelőző időszakban bemászott egy kulcsi ingatlan zárt udvarára, majd onnan vashulladékot tulajdonított el. Az egyenruhások a férfit elfogását követően előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Elkapták a besurranó tolvajt
A rovat további hírei: Sziréna
Ne csak meleg legyen, hanem biztonság is!
Ugyan a fűtési szezon hivatalosan csak október 15-én kezdődik, az időjárás a hétvégén hűvösre fordult és az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban is őszies marad. A hidegebb éjszakák miatt több háztartásban is befűtenek a napokban.
Felborult egy autó a Kallósnál
Összeütközött két autó Dózsa György út és a Kallós Dezső utca kereszteződésénél. A baleset következtében az egyik jármű felborult, vezetője beszorult, akit a balesethez riasztott dunaújvárosi tűzoltók szabadítottak ki az autóból. A mentők megállapítása szerint a sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett, ezért őt kórházba szállították. Nem sokkal később a venyimi kihajtónál is történt egy baleset a 6-os úton. Mutatjuk!
Végül fogdába került
A rendőrök a Liszt Ferenc kertben található lakóépületben intézkedés alá vontak tegnap este egy 35 éves perkátai lakost, akiről megállapították, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság körözését rendelte el. A járőrök a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd fogdába vitték.
Razziáztak a rendőrök
A TISPOL közlekedésbiztonsági prevenciós kampányának keretében végeztek figyelemfelhívó ellenőrzéseket a rendőrök a megye közútjain.
Hulladéktelep égett Adonynál
Tűz ütött ki egy szeméttelepen, Adony külterületén. Mintegy száz-százötven négyzetméteren ég az öt-hét méter magasan felhalmozott hulladék. A dunaújvárosi és a pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók oltották a lángokat. A munkálatokat két erőgép is segíti.
Eltűnt egy 21 éves újvárosi lány!
A 21 éves Góman Diánát eltűnés miatt keresik a dunaújvárosi rendőrök. A lány körülbelül 160 centiméter magas, normál testalkatú, hosszú, barna hajú, barna szemű.
Rendőrség: június közepe óta újra több a migráns
Június közepe óta újra emelkedik a rendőrség által megakadályozott határátlépések, illetve a hatóságok által Magyarországon elfogott illegális migránsok száma - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI érdeklődésére.

