Vereséggel búcsúzott a Kohász

2019. május 18. (szombat) 21:25 - Szárszó Lajos

Nyolcgólos, 32-24-es vereséget szenvedett az Érd elleni szezonzárón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a sportcsarnokban ma este. Galériával!

Szép búcsúra készült a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese az NBI-es szezon utolsó meccsén szurkolóitól, melyen azt az Érdet fogadta, amely gárdát az idei kiírásban még nem sikerült legyőznie. Így ennek jegyében most sem számíthattunk könnyű összecsapásra, de az újvárosi szakvezetés abban bízott, hogy egységes, jó csapatjátékkal képesek lehetnek a szép eredmény elérésére. A mieink helyzetét tovább nehezítette, hogy Szekerczés Luca lövőkeze már a bemelegítésnél megsérült, ám a Kohász idei legeredményesebb játékosa ennek ellenére is vállalta a játékot.

A mérkőzést a vendégek kezdtek jobban, hiszen már az első akcióból gólt szereztek (0-1), majd miután a hazai támadás kimaradt, Szabó kettőre növelte előnyüket (0-2). A harmadik perc közepén sikerült Ferenczy Fruzsinának szépítenie (1-2), majd az érdiek igen kemény védekezése miatt emberelőnybe kerültünk. Ezt gyorsan ki is használta Szalai (2-2), viszont a védekezésünk nem állt össze, melyet Szabó használt ki (2-3). Miután Janurik bemutatta meccs első védését Lassource vette vissza a kétgólos előnyt, arra azonban Ferenczytől jött a válasz (3-4). A következő percben azonban Krpez kétszer is bevette a hazai kaput (3-6), majd Szekerczés hétméteresét védte bravúrral a cserekapus Foggea. A következő büntetőnk azonban már bement, melyet Szalai értékesített (4-6), viszont a 12. percben megint háromgólosra nőtt a hátrányunk (4-7).

Miután Csapó Kyra kivédte Tóth lövését azt a Kohászos lányok egy újabb Ferenczy találattal hálálták meg (5-7). Közben sajnos megsérült Szekerczés, akit le is kellett vinni a pályáról, majd Kiss góljára nem tudtunk válaszolni, Janurik ugyanis megfogta Szalai lövését. Védekezésben sajnos megint nem sikerült megfognunk a beállós Szabót, aki már a negyedik találatát szerezte (5-9), ezt követően azonban kaptunk egy újabb fórt, plusz egy hetest, melyet Ferenczy értékesített (6-9). Így nagyon jókor jött Csapó újabb védése, majd a támadásból Szalai remek átlövés gólja (7-9), ám még mielőtt közelebb értünk volna az érdiekhez, Krpez hűtötte le a kedélyeket (7-10). Jovovity kettőre csökkentette a hátrányt (8-10), azonban Cifra kiállítása miatt, mely egy hetest is ért, megint visszaállt az Érd háromfás előnye (8-11), majd Tóth is betalált (8-12). Ekkor már a félidő hajrájában jártunk, így jókor jött Grosch első gólja (9-12), de a meccset sajnos nem sikerült szorossá tennünk, mivel míg a vendégek háromszor, addig mi kétszer vettük be az ellenfél kapuját, mellyel kialakult a félidei állás (11-15). Fordulás után remekül kezdett a Kohász, hiszen két góllal tért vissza Szekerczés (13-15), viszont a védekezésen akadt rést kihasználva Kiss, majd Lassorce ismét visszaállította a négygólos hátrányt (13-17). Dicséretes volt, hogy emberhátrányból Szalai tréfálta meg Janurikot (14-17), viszont az érdiek lerohanását nem sikerült megakadályoznunk (14-18), majd Jerabkova és Krpez átlövései ellen sem volt ellenszer (14-20).

Ez magával hozta a hazai időkérést, mely után hétméterest sikerült kiharcolni, melyet Szekerczés értékesített (15-20). Csapó Kyra bravúrjai után, aki egy támadáson belül kétszer is hatalmasat védett újabb heteshez jutottunk, mely ismét a hálóban kötött ki (16-20). A kissé megnyitott védekezésünk működött ekkor nagyszerűen, hiszen sikerült labdát szerezni, viszont a támadás hibája után megint betalált az Érd (16-21). Erre Sirián válaszolt (17-21), viszont Tóth is ellenállhatatlan volt (17-22). Jó volt látni, hogy a lányaink nem adták fel, de az öt, majd a félidő közepére kialakult hatgólos hátrányt nem sikerült lefaragnunk (18-24). Kazai szépségdíjas találatára a vendégek két góllal, lerohanásból, majd átlövésből válaszoltak (19-26), mellyel jelentősre nőtt a hátrány. Ezt faragta a szélről betörve Grosch (20-26), melyre az Érd ezúttal hármat lőtt (20-29), mellyel biztosan eldőlt a meccs sorsa. Grosch betörése hozta a 21. találatunkat (21-29), arra azonban Kovacevic válaszolt (21-30). A vége előtt négy perccel Ferenczy helyezte remekül a hétméteresét (22-30), de a védekezésünket megint szétzilálva a vendégek már a 31. találatukat jegyezték (22-31). Csapó védése kellett ahhoz, hogy ne legyen közte tíz, majd Ferenczy ismét hetesből volt eredményes (23-31). Az utolsó két percben 1 hazai és 1 vendég találat született, mellyel kialakult a 24-32-es végeredmény.

A találkozó után elbúcsúztunk a távozó játékosoktól, Cifra Anitától, Csapó Kincsőtől, Dombi Lucától, Monori Orsolyától, Katarina Tomasevicstől, Vártok Ramónától, valamint édesapjától, a DKKA kapusedzőjétől, Vártok Ákostól is, míg Szalai Babett az év legjobb Kohász-játékosának járó elismerést vehette át Cserna Gábor polgármestertől, majd az este zárásaként a szurkolókat a csarnok előtti parkolóban vendégelték meg az egyesület vezetői.

György László vezetőedző: Örülünk, hogy vége lett a bajnokságnak, s annak is, hogy mindenki szerepet kapott. Ennyire voltunk képesek ma és a bajnokságban is, sok probléma hátráltatott minket a szezonban, kevesen voltunk, sok volt a sérültünk, meghatározó embereink hiányoztak szinte az egész szezonban.

Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia – Érd 24-32 (11-15)

DKKA: Csapó Kyra - Monori, Sirián 2, Mihály, Dombi, Szalai 4 (1), Grosch 3, Szekerczés 4 (3), Bouti, Kazai 2, Cifra, Molnár 1, Ferenczy 7 (3), Nick, Jovovity 1, Csapó Kincső (kapus). Vezetőedző: György László.

Érd: Janurik – Lassource 2, Gávai, Simon 1, Szabó 5 (1), Lavko 1, Reizinger, Kiss 2, Király, Krpez 11 (3), Kovacevic 3, Landi, Jerabkova 3, Schatzl 1, Tóth 3, Foggea (kapus). Vezetőedző: Szabó Edina.

DKKA - Érd 24-32

DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 24-32 - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Sport

Kiss Balázsék a döntőbe jutottak

Kiss Balázsék a döntőbe jutottak

2019. június 25. (kedd)

Az előfutamból még nem, de a középfutamból már bejutott az Európa Játékok fináléjába a kenu kettesek 1000 méteres számában Kiss Balázs és Dóri Bence párosa.

Elkészült a menetrend

Elkészült a menetrend

2019. június 25. (kedd)

Összesen tizenegy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére a nyári felkészülés ideje alatt.

David Mazurek az Acélbikáknál

David Mazurek az Acélbikáknál

2019. június 25. (kedd)

Remek fizikai adottságokkal rendelkező kanadai centert igazoltak a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

Már a helyszínen a kajak-kenusok, fókuszban a párosok

Már a helyszínen a kajak-kenusok, fókuszban a párosok

2019. június 24. (hétfő)

Vasárnap megérkezett a magyar kajak-kenu válogatott is a minszki Európa Játékokra, amely idén a legjelentősebb kontinentális verseny a sportágban. A viadal kedden délelőtt kezdődik és csütörtökig tart.

Fucsovics előrébb lépett

Fucsovics előrébb lépett

2019. június 24. (hétfő)

Fucsovics Márton egy helyet javított, így az 50. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.

Három nap múlva kezdődik a világbajnokság!

Három nap múlva kezdődik a világbajnokság!

2019. június 24. (hétfő)

Minden nemzet, így a magyar junior tornász válogatott is megérkezett Győrbe, a június 27-én kezdődő I. Junior Torna Világbajnokság helyszínére.

Most a döntő volt a maximum

Most a döntő volt a maximum

2019. június 24. (hétfő)

Három döntős helyezésnek örülhettek a Dunaferr SE úszói a Kecskeméten megrendezett Serdülő Országos Bajnokságon.