Az ötödik helyért tovább

spigott - 2019. június 8. 16:17

Egygólos győzelmet aratott a kínaiak ellen, így az ötödik helyért játszhat vasárnap a magyar női vízilabda válogatott a Világligában.

Mivel a hollandok elleni pénteki vereséggel eldőlt, hogy a magyar női vízilabda válogatott nem jutott be a Világliga szuperdöntőjének legjobb négy csapata közé, ma délután az 5-8. helyért ugrott medencébe Bíró Attila alakulata a kínaiak ellen. A keretből ezúttal kimaradt Garda Krisztina, de Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Vályi Vanda személyében így is három dunaújvárosi játékosért szoríthattunk.

Hármójuk közül utóbbi már az első negyed derekán bevette a kínaiak kapuját, s mivel ekkorra már Szilágyi Dorottya is feliratkozott a gólszerzők közé, igen korán sikerült ellépni az ellenféltől. Ugyan a kínaiak büntetőből szépítettek az álláson, de Parkes emberelőnyös találatával hamar visszaállt a két gárda közti korábbi különbség (3-1). Együttesünk a második felvonásban is jó hatékonysággal támadta ellenfele kapuját, s ugyan a védekezés nem volt olyan hatékony, mint az első nyolc percben, Parkes, Szilágyi és Keszthelyi találataival így is sikerült növelni a fórt, s a félidei szünetre már 8-4-es vezetéssel vonulhatott válogatottunk.

Kép: MVLSZ-archív (Madar dávid felvétele)

A térfélcsere után sem tűnt úgy, hogy bajba kerülhetnének a mieink, mert a gólokban igen gazdag harmadik nyolc perc nagy részében négy-öt találattal jobban álltak a kínaiaknál, s bár az ázsiaiak a negyed hajrájában két gólt is szereztek emberelőnyből, a záró felvonás előtt még mindig hárommal vezetett válogatottunk (12-9). Mely a negyedik etapot is góllal kezdte, ám ekkor jött egy méretesebb hullámvölgy a mieink játékában, amit sorozatban lőtt három találattal büntettek a kínaiak, így három perccel a lefújás előtt újra nyílt lett a meccs (13-12). Szerencsére nem sokáig, mert Keszthelyi egymás után szerzett két gólja végleg eldöntötte a találkozót, így hiába dupláztak a kínaiak is az utolsó percben, egy gól megmaradt a mieink előnyéből a végére, s a 15-14-es sikernek köszönhetően vasárnap az ötödik helyért játszhat együttesünk az ausztrálok, vagy a kanadaiak ellen.

Magyarország – Kína 15-14 (3-1, 5-3, 4-5, 3-5)

Magyarország: Gangl – Szilágyi 5, Szücs 1, Illés, Keszthelyi 3, Vályi 3, Gyöngyössy 1. Csere: Parkes 2, Gurisatti, Horváth, Tóth-Csabai, Rybanska. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.

A rovat további hírei: Sport

Strandon is eredményesek

Strandon is eredményesek

2025. júl. 16.

Több éremmel zárták a Kiskőrösön megrendezett Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulóját a DKSE tehetséges versenyzői a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: tábor a háló két oldalán

DSTV: tábor a háló két oldalán

2025. júl. 16.

A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.

Sokba került a rövidzárlat

Sokba került a rövidzárlat

2025. júl. 16.

Hiába vezetett szűk háromnegyed óráig, egy komolyabb hullámvölgy miatt kétgólos vereséget szenvedett a dánoktól magyar U19-es női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Biztos győzelemmel zárták a csoportkört

Biztos győzelemmel zárták a csoportkört

2025. júl. 15.

A horvátok ellen is nagyon sima sikert könyvelhetett a két dunaújvárosi játékossal feleálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokságon. Következhet a negyeddöntő!

Sikeres edzőtábor Tatán

Sikeres edzőtábor Tatán

2025. júl. 15.

A napi három gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is volt ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület szokásos nyári táborában, melyet ezúttal Tatán rendeztek meg.

Győzelemmel kezdték a középdöntőt

Győzelemmel kezdték a középdöntőt

2025. júl. 15.

A házigazda Montenegró elleni kétgólos sikerrel tartotta életben negyeddöntős reményeit a DKKA-s Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

2025. júl. 14.

Közel ötven díjat adtak át a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség hagyományos szezonzáró ünnepségén, melyen városunk vezetése is képviseltette magát.