Kezdik a Vasmű út felújítását
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata saját forrásból felújította a Vasmű út – Dózsa György útkereszteződése és a Kossuth Lajos utca közötti szakaszt. A kormány jelentős összegű - közel egymilliárd forintos! - támogatásával a munka folytatódhat, a Vasmű úton a Kossuth Lajos utca - Építők útja közötti szakaszon teljes szélességben megújul az aszfaltburkolat, új parkolókat alakítanak ki és a járdákat is felújítják. Hétfőn kezdődik a munka!
Így a Vasmű úton rövidesen ideiglenes forgalomtechnika lép életbe. Az első ütemben a marási munkálatokat végzik, ezért június 28-án, pénteken, elkezdik kihelyezni a Vasmű útra a megállni tilos táblákat, valamint az úton folyó munka tábláit.
A marási munkálatokat a hétfői napon, július elsején kezdik meg. Az első ütem megközelítően egy hétig tart majd, ezt követi a II./A ütem. A második ütemben a két középső sávra terelik a forgalmat és a csatlakozó utcákat lezárják.
A mentők ebben az ütemben a Vasmű út irányába, a Kossuth Lajos utcát tudják használni. A II./B ütemben a Kossuth Lajos utca csatlakozását lezárják és a Kodály Zoltán utca felé tudnak közlekedni az autósok.
A Bartók Béla téren a Bartók Kamaraszínház előtt a három darab pollert (fém rúd) ideiglenesen eltávolítják. A Babits Mihály utca a Kossuth Lajos - Bartók Béla tér- Május 1. utca -József Attila utca felől lesz megközelíthető.
A második ütem megközelítően egy hónapig tart.
A rovat további hírei: Közélet
Helyfoglaló roncsok helyett parkolóhelyek
2025. nov. 07.
Újabb adag közterületen "felejtett" autót szállított el az önkormányzat – egészen pontosan ezúttal 6 darabot. A még 2019-ben útjára indított akciónak köszönhetően már több tucat parkolóhely szabadult fel a városban – a "parkolófelszabadító" hadművelet változatlanul a dunaújvárosiak bevonásával folyik.
DSTV: fókuszban a meghatározó folyamatok
2025. nov. 07.
Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.
Elkészült Újtelepen a Tündérkert Játszótér
2025. nov. 06.
Sok-sok munka van a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek mögött. Elkészült a Tündérkert Játszótér felújítása – a gyermekek immáron szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki.
A Rómain folytatódik a lomtalanítás
2025. nov. 06.
Egyúttal erre a naptári évre be is fejeződik az önkormányzat népszerű sorozata a szombati akcióval. A városrész négy gyűjtőpontján várják a lomokat 8-14 óra között, tételes lista a hajtás után!
DSTV: újabb útfejlesztési tervek
2025. nov. 06.
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése a legújabb belterületi útfejlesztésekről. A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében. Hangkép.
Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok
2025. nov. 05.
Idén is meghitten emlékezhettünk eltávozott szeretteinkre a temetőben, a Duna-parton, valamint a Krisztus Király főtemplom urnatemetőjében. Mindenszentek és a halottak napja valóban a fájdalomról, a méltó emlékezésről, a családi és baráti kötelékek fontosságáról szólt.
Jót futott a város – szép eredménye lett
2025. nov. 05.
Emlékeznek még a "Jót, Fut a Város – Dunaújváros!" rendezvényre? A támogatók újfent jótékony cél érdekében fogtak össze. Az összefogásnak hála pedig terápiás-fejlesztő relaxációs szobával gazdagodott az Aprók Háza Tagóvoda.









