Orbán: együtt akarunk működni a szomszédainkkal, és aki velünk együttműködik, az jól is jár
Együtt akarunk működni a szomszédainkkal, és aki velünk együttműködik, az jól is jár - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sátoraljaújhelyen, a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.
A miniszterelnök elmondta, kilencvenkilenc évvel Trianon után "mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat: megmaradtunk!". "Itt vagyunk Európa közepén a szétszakítottság, a háborúk és a diktatúrák ellenére is" - mondta a kormányfő a Rákóczi Szövetség tulajdonában lévő Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban.
Orbán Viktor hangsúlyozta, a magyarok nemcsak túlélték ezt az időszakot, de ma a Kárpát-medence legnépesebb nemzetét alkotják. Arról is beszélt, hogy "gazdasági, kulturális és katonai erőnk napról napra látványosan gyarapodik. Ideje, hogy használjuk. A kérdés csak az, hogy mire". Kormánya válasza az - mondta -, hogy ezt az erőt a közép-európai népek összefogása érdekében kell felhasználni. "A száz év magyar magány véget ért (...), és ma már mérföldekre vagyunk attól, ahonnan a Szovjetunióból kiszabadulva 30 éve elindultunk" - hangsúlyozta.
Felidézte továbbá: kilenc éve született döntés arról, hogy a magyar nemzet történelmének legsötétebb napja ne csak lesújtson, hanem erőt is adjon, "egymáshoz is emeljen minket". Trianonról úgy fogalmazott: ami igazságtalan volt valaha, az is marad az idők végezetéig, mert az idő a sebeket gyógyítja, de "az amputációt nem". Az azóta eltelt idő semmit nem változtatott azon a tényen - folytatta -, hogy ami 99 éve történt, az nem tárgyalás volt, hanem diktátum, büntetés a háború elvesztéséért.
A döntés mögött a győzteseknek semmiféle erkölcsi fölényük nem volt, csak erőfölényük, olyan emberek millióit büntették meg, akik mentek, mert a hazájuk szólította őket, és nem tehettek róla, hogy egy olyan háborúban kellett harcolniuk, amelynek nem volt jó, igazságos oldala - mondta a kormányfő, hozzáfűzve: a győztesek felsőbbrendű, egész nemzeteket büntető döntései nem a szabadság, nem a béke, hanem újabb ellenségeskedés, a diktatúrák és a későbbi háborúk magvait vetették el Európában.
"Egymás után értek minket a nemzetiszocializmus, majd a kommunizmus ökölcsapásai, amelyekhez a talajt a békediktátumok készítették elő" - fogalmazott, megjegyezve azt is, hogy a második világháború után egész Közép-Európát "odadobták" a Szovjetuniónak és a kommunista világrendnek.
A táborban összegyűlt fiataloknak Orbán Viktor azt mondta: "bárhonnan is érkeztetek, Magyarországon itthon vagytok, Magyarország a ti otthonotok is". "Bennünket, akik itt vagyunk, összekapcsol, hogy közös örökösei vagyunk a magyarok világraszóló teljesítményének" - tette hozzá.
A kormányfő II. Rákóczi Ferencet is méltatta, kiemelve, máig kötelez az a parancsolat, amely úgy szól: "Isten segedelmében bízva harcolni és dolgozni egy szabad és magyar hazáért". "Együtt újra nagyok, erősek, sikeresek és győztesek leszünk!" - zárta szavait a miniszterelnök.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében - a Kárpát-medencéből és szerte a nagyvilágból érkezett mintegy ezer fiatal előtt - azt mondta: céljuk újjáépíteni, újjászőni a magyarság kapcsolatait, a szövetség a magyar nemzetpolitika építőköve.
Munkásságukat ismertetve megemlítette, hogy a Rákóczi Szövetség pályázata segítségével 2500 fiatal vehetett részt Ferenc pápa múlt heti csíksomlyói szentmiséjén. Most pedig "itt, Rákóczi földjén ünnepeljük az összetartozást" - hangoztatta a nemzeti összetartozás napjának sátoraljaújhelyi ünnepségéről szólva Csáky Csongor.
-MTI-
A rovat további hírei: Kultúra
Pentelei Molnár János alkotásaiból nyílt kiállítás a Mondbach-kúriában (galériával)
2024. máj. 12.
A Pentelei Molnár János festőművész halálának centenáriumi évfordulójára meghirdetett emlékév eseménysorának keretében nyílt az egész életművet bemutató kiállítás a felújított Mondbach-kúriában szerdán.
DSTV: gálával ünnepelték a tánc világnapját
2024. máj. 09.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley-Da Capo iskola közössége. A Bartókban rendezett eseményen több száz növendék lépett színre látványos, változatos műsorral – kétszer is! Hangkép.
Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 08.
Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!
Jótékonysági gála a Bartókban
2024. máj. 08.
Nemes céllal és jelentős erők összefogásával valósul meg az a közösségi kezdeményezés, amelynek a Bartók színházterme ad otthont pénteken délután.
Pentelei Molnár János életművének jeles darabjaiból nyílik tárlat a Mondbach kúriában
2024. máj. 07.
Jelképes gesztus, hogy éppen az emlékév egyik ünnepeltje, Pentelei Molnár János festőművész kiállítása nyitja a felújított Mondbach kúria időszakos bemutatóinak sorát. A megnyitó szerdán lesz, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: új kiállítás a könyvtárban
2024. máj. 07.
Folytatódott a József Attila Könyvtár és a SKICC Csoport együttműködése, derül ki a DSTV összeállításából. Ennek keretében nyílt meg Kosztolányi György utolsó tanítványa, Gódányné Homoki Mária egyéni kiállítása a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: zongoristák randevúja
2024. máj. 06.
Különleges programnak adott otthont a Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben immár második alkalommal szervezték meg a Regionális Zongora Találkozót a Sándor Frigyes Hét előtt. Hangkép.