Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Új igazgató a Dunaferr iskola élén

Oktatás
Dunaújváros
Dunaferr iskola

facebook megosztás

Molnár Emese - 2019. júl. 19., 07:30

A Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatói feladatainak ellátására pályázatot írtak ki, amely érvényes és eredményes lett: a minisztérium jóváhagyásával, a centrum főigazgatója az oktatási intézmény vezetésével Baráth Károly Artúrt bízta meg öt éves időtartamra.

Ennek apropóján látogattunk el az igazgatóhoz. Számára nem új a feladat, hiszen eddig oktatási igazgató-helyettesként megbízással látta el a vezetői posztot, és több mint tíz éve tanítja a fiatalokat.

- Tulajdonképpen nem én választottam a tanítást, hanem az választott engem. Amikor 2003-ban tanítási gyakorlatunk volt az egyik dunaújvárosi középiskolában, azt mondta a gyakorlatvezető, hogy nagyon jól megy nekem a tanítás és a gyerekekkel való foglalkozás, ezért érdemes lenne ezzel foglalkozni. Akkor még mosolyogtunk rajta, hiszen az informatikus szakmában nem igazán tanítanak az emberek. Később azonban kiderült, mégis volt jelentősége, hiszen a tanítás mindvégig elkísért az életben, mindig ott volt valamilyen formában.

- Miért pont a Dunaferr iskola?

- Tulajdonképpen ide értünk. A tanítást óraadóként kezdtem helyi középiskolákban, aztán elszegődtem mellette az akkor még Dunaújvárosi Főiskolára oktatónak. Amikor ez az időszak véget ért, főállású tanár lettem először a Kereskedelmiben, majd a Dunaferrben. 2016-tól tanítottam itt informatikát. Egyébként számomra nagyon is testhez álló feladatot jelent ebben az intézményben dolgozni, hiszen én mérnök vagyok, ez pedig egy műszaki iskola, műszaki tantárgyakat oktatunk zömében fiúknak.

- 2018-tól megbízatást kapott oktatási igazgató-helyettesként a vezetői feladatok ellátására. Milyen volt ez az időszak?

- A tapasztalataim vegyesek voltak, de összességében pozitív. Ebben az egy esztendőben jobban megismertem az iskola működését, értékeit, rálátásom nyílt arra, hogy hol kell egy kicsit benyúlni azért, hogy még jobb legyen. Elkezdtünk egy folyamatot, a jó irányt igazolják a felvételi létszámok.

- Most igazgatói kinevezést kapott, öt éves időtartamra. Milyen célokat fogalmazott meg, milyen irány mentén szeretné képviselni az iskolát?

- Az első és legfontosabb cél, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában, tehát ne nyűg legyen nekik, hanem szeressenek itt lenni, mert akkor a jó tanulmányi eredményt is sokkal könnyebb elérni velük. Nem állunk rosszul ebben a kérdésben, meg tudjuk oldani, ahogy azt is, hogy törvényesen, szabályosan és eredményesen működjön az intézmény. A harmadik fontos pillér, hogy szélesítsük a képzési palettánkat. Erre is vannak elképzeléseink, terveink, de azt tudni kell, hogy évekbe telhet, mire ezek engedélyezésre kerülnek.

- Mi az a terület, amit erősítene? Melyek a hiányszakmák?

- El kell tudunk mondani a leendő kilencedikeseknek is, hogy jó ebben az iskolában lenni, jöjjenek bátran, nem kell félni a szakképzéstől. Sajnos azt látom, hogy a szülőkben még mindig egy mumus a szakképzés, egy lenézett dolognak számít, pedig tudatosítani kell, hogy mennyire nagy életpályákat lehet befutni egy olyan végzettséggel, amit például nálunk sajátíthatnak el a gyerekek. Azt szoktam mondani, minden olyan szakma, amit emberkéz végez, hiányszakma jelen pillanatban Magyarországon. Négy technikus, hat szakközépiskolai képzése van jelenleg az iskolának, de gyakorlatilag mindegyikre ácsingóznak a munkáltatók, és azok, akik ezeket a gyerekeket foglalkoztatni szeretnék. Annyira nincsen szakember, hogy ha háromszor ennyi gyerekeket iskoláznánk be, mindegyikőjüket felszippantaná a munkaerőpiac. A mi végzős diákjaink nyolcvan százalékának már állásajánlata van a képzés befejezése előtt. A maradék húsz százalék itt marad az iskolában érettségire, technikusi képzésre. Sokat mondó az is, hogy ha csak a Paks II. beruházást nézem, az elkövetkezendő öt évben a végzett tanulók mindegyikét fel tudná venni a beruházás, majd az üzemeltetés. Komoly kapcsolatrendszerünk van az ország ipari foglalkoztatóival, vállalkozásaival. Egy részük ösztöndíjrendszert működtet, amely nagyon hasznos, és ezt szeretném tovább erősíteni. A szakképzés megítélésének javítását mindenképpen alapfeladatomnak tekintem.  Ahogy az iskola működtetését és fejlesztését is a régi értékek megtartásával, de az új kor elvárásainak megfelelve. A hagyományainkat megőrizzük és ápoljuk, mert múlt nélkül nincs jövő.

Mint azt Baráth Artúr elmondta, az iskola vezetésének nyáron sem áll meg a munka, rengeteg tennivaló van még ilyenkor a szeptemberi tanévkezdéshez. Folyamatos a beiratkozás is az iskola valamely képzésére (mind a nappali tagozat, mind a felnőttoktatás területén), becsléseik szerint 700-800 diákkal kezdik meg a következő tanévet.

A rovat további hírei: Oktatás

Megkezdődtek az érettségik – ma a magyart írták a végzősök

Megkezdődtek az érettségik – ma a magyart írták a végzősök

2022. máj. 02.

Ahogy országszerte több tízezren, városunkban is több száz végzős középiskolás diák vágott neki az feladatoknak ma délelőtt: a magyar nyelv és irodalom írásbelivel kezdődött az érettségi. DO bónusz: egy csokorban az összes nem hivatalos megoldás!

A Föld napján versengtek a Dózsa iskolában

A Föld napján versengtek a Dózsa iskolában

2022. ápr. 28.

Tankerületi környezet-és természetvédelmi versenyt rendeztek a Föld napja alkalmából a Dózsa iskolában – az 5-6. évfolyam megméretése nagy sikert aratott a diákok körében.

Az óvoda és iskola mellett a jövőben Waldorf gimnáziumban is tanulhatnak a fiatalok

Az óvoda és iskola mellett a jövőben Waldorf gimnáziumban is tanulhatnak a fiatalok

2022. ápr. 15.

A Waldorf közösség a Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvány révén már a kétezres évek eleje óta jelen van Dunaújvárosban. Kezdetben egy szülői kezdeményezés nyomán 2011-ben egy óvoda, majd 2015-ben egy általános iskola is létesült. A közösség jelenleg egy gimnázium alapításán dolgozik.

Verses verseny a Vasváriban – díjak özönével

Verses verseny a Vasváriban – díjak özönével

2022. ápr. 13.

Verselő gyerekek versengtek, versimádó pedagógusok zsűriztek – remek hangulatú megméretésnek adott otthont a Vasvári iskola a költészet napján. Én meg nyomatom az összes eredményt, íme!

Színes, gazdag volt a Tavaszi Pedagógiai Napok (galériával)

Színes, gazdag volt a Tavaszi Pedagógiai Napok (galériával)

2022. ápr. 10.

A vírus veszélyhelyzet miatti több éves kényszerszünet után újra személyes jelenléttel kapcsolódhattak be a Tavaszi Pedagógiai Napok programjába a város és a térség óvodapedagógusai – a tavaszköszöntő szakmai kavalkád ezúttal is szép sikert aratott.

Rudas: félszáznál több előadás a szakmák krémjétől (galériával)

Rudas: félszáznál több előadás a szakmák krémjétől (galériával)

2022. ápr. 08.

Két év kényszerszünet után újra komoly vendégjárás otthona volt a Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium – csütörtökön több mint félszáz program népszerűsítette a különféle szakmákat. És az előadók közül többen valaha éppen a Rudasban alapozták meg tudásukat, szakmai karrierjüket.

Rudas: a Szakmák Napja – végre újra "élőben"

Rudas: a Szakmák Napja – végre újra "élőben"

2022. ápr. 06.

Két év kényszerszünet után újra komoly vendégjárás otthona lesz a Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium – csütörtökön több mint félszáz program népszerűsíti a különféle szakmákat.

  • További hírek

Friss hírek

  1. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  2. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  3. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

  4. Nem tudták lelassítani az Audit

  5. DSTV: színekben élni

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő