Újra munkában a kézilabdázók

spigott - 2019. július 8. 18:58

Megkezdte nyári felkészülését a 2019/2020-as szezon küzdelmeire a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata, mely jövő hét pénteken már edzőmeccsen lép pályára a Szombathely  gárdája ellen.

Véget ért a nyári szünet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának tagjai számára, s ma délután fél öttől már a sportcsarnokban adott egymásnak randevút a csapat, s vezetése, hogy megkezdje a felkészülést a 2019/2020-as szezon küzdelmeire. A keret még valamelyest foghíjas volt, hiszen az utánpótlás válogatottakban szerepet kapó játékosok mellett a térdműtétje után lábadozó Camila Micijevic nem tud még teljes értékű munkát végezni, míg Ferenczy Fruzsina kisebb betegség miatt volt távol, ám ő várhatóan a hét derekán már munkába állhat.
Több új kézilabdázót is köszöntött a szakvezetés a délutáni edzés előtt, ugyanis a horvát Zelena Stojak a kapuban jelenthet erősítést akadémiánk felnőtt csapata számára, a montenegrói Itana Cavlovic beálló posztra érkezett, s természetesen ott volt a többiek között Triscsuk Krisztina is, aki 2016-ban az EHF Kupát nyert dunaújvárosi csapat egyik vezére volt, s idén is nagyon sokat vár tőle a szakvezetés.

Az első közös gyakorlás előtt természetesen megkértük György László vezetőedzőt arra, hogy adjon számot a csapat nyári programjáról, s ezzel együtt arról is, hogy mi lesz a legfontosabb feladatuk az előttük álló bő másfél hónapban.

- Kicsit foghíjasan vagyunk, mert több utánpótlás játékosunk, Koronczai Petra, Jovana Jovovity és Németh Kata, valamint a lengyelországi strandkézilabda Európa-bajnokságon ezüstérmes csapat tagja, Braun Csenge is hiányzik. Camila Micijevic visszatérésére körülbelül februárban van esély, míg Ferenczy Fruzsina betegség miatt igazoltan van távol, de remélem, hogy ő minél hamarabb csatlakozik hozzánk. Most még ismerkedünk egymással, hiszen vannak új játékosaink, lesznek felmérések, tesztek az első napokban, de nagyon óvatoskodni azért nem fogunk, mert az elmúlt két hétben egyéni program szerint kellett készülnie a csapat tagjainak, de azért a fokozatosság elvét betartva megkezdjük az érdemi munkát is. A felkészülési meccseinkben annyi változás van, hogy a jövő héten nem szombaton, hanem pénteken délután öt órától lépünk pályára itthon a Szombathely ellen. A harmadik hét végén elutazunk egy hétre Szekszárdra, itt is játszunk edzőmeccseket, majd itthon folytatjuk tovább a munkát a napi edzésekkel, s felkészülési mérkőzésekkel, melyekből tizenegy biztos lesz, de elképzelhető, hogy még egyet beiktatunk a programba.

- Mire számít az új játékosoktól, illetve mennyiben nőnek a lehetőségek az új csapattagokkal?

- Valamivel több variációs lehetőségünk lesz a tavalyi szezonhoz képest támadásban és védekezésben is. Triscsuk Krisztina rutinja nagyon sokat érhet és segíteni fog a csapaton. Bízom abban, hogy Itana Cavlovic személyében megtaláljuk Cifra Anita pótlását a védekezésben, míg kapuban talán a teher jobban megoszlik majd Csapó Kyra és Zelena Stojak között, s remélem, hogy ez a kapusteljesítmény százalékos hatékonyságban is megmutatkozik majd. Védekezésben Itana és Kriszta személye által több lehetőségünk lesz a rotálásra, ugyanakkor ez nyilván nem megy egyik hétről a másikra, ez egy hosszabb folyamat lesz. Jön egy-két fiatal is, Braun Csenge visszatért Budaörsről, Jovana Jovovity teljes értékű tagja lesz a felnőtt csapatnak, már komolyabb feladatokra is képes lesz, bízunk a tudásában, s nagyon reméljük, hogy ő is szépen fejlődik majd a szezonban. Koronczai Petra ugyan még mindig csak tizenhat éves, de már tavaly is a felnőtt csapattal készült olykor, s ez idén sem lesz másként, de az a célunk, hogy idén már heti négy-öt alkalommal velünk készüljön, s így fejlődjön ő is tovább.

Triscsuk Krisztina, Bouti Fruzsina, Zelena Stojak, Itana Cavlovic, Camila Micijevic és Kazai Anita!

- Mi lesz a felkészülés legfontosabb feladata?

- Nehéz külön bontani a támadást és a védekezést, erősen függ az egyik a másiktól. Védekezésben két új embert kell beépítenünk, komoly kihívás, nagyon fontos feladat lesz, hogy jól működjön a védekezésünk, s ebből akár kontrákra, gyors ellentámadásokra is képesek legyünk. Meglátjuk majd, az biztos, hogy rengeteget kell gyakorolnunk.

- A tervek szerint ősszel elkezdik a Dunaújvárosi Sportcsarnok építését, ez is egy elég speciális helyzet elé állítja majd a csapatot.

- Időben jelezték ezt felénk, szóval, amennyire lehet, erre is igyekszünk felkészülni. Éppen ezért is töltünk el egy hetet a közeljövőben Szekszárdon, mert a tervek szerint a hazai mérkőzéseinket ott játsszuk majd, ha a csarnok építése elkezdődik. De még mindig bajban leszünk az edzéslehetőséggel, nem lesz könnyű ezt megoldani, de valamilyen szinten örülünk neki, s ezt a nehézséget is felvállaljuk természetesen annak érdekében, hogy majd egy új csarnokban tudjuk majd játszani a mérkőzéseinket. Persze nem csak mi, hanem városunk több egyesülete is, vagyis ebből a csapatok és a nézők is csak profitálhatnak majd.

- Ilyen speciális helyzetben milyen eredménnyel lenne elégedett a szakvezetés az új szezonban?

- Nem igazán gondolkodtunk még a helyezésben. Nyilván nagyjából kirajzolódtak már a többi csapatnál is a keretek, a felkészülés során figyeljük majd az eredményeket, igaz ezekből sem lehet azért még pontos következtetést levonni. Én úgy gondolom, hogy a tavalyi kilencedik helyhez képest azért előrébb tudunk lépni majd, ám a reális célkitűzés továbbra is a középmezőny elérése lehet a csapat számára. Sportemberek vagyunk persze, a célunk éppen ezért nem is lehet más, mint az, hogy minden mérkőzésen tudásunk legjavát nyújtsuk, azért dolgozunk minden nap, hogy előrébb lépjünk, hogy nyerjünk, s a legjobb formánkat nyújtsuk minden egyes mérkőzésen.

A DKKA nyári felkészülési mérkőzései

2019. 07. 19. 17:00 Dunaújvárosi Kohász KA – Szombathelyi KKA
2019. 07. 24. 17:00 Dunaújvárosi Kohász KA – MTK & FTC
2019. 07. 26. 17:00 Alba Fehérvár KC – Dunaújvárosi Kohász KA
2019. 08. 01. 17:00 Dunaújvárosi Kohász KA – Érd Handball (Szekszárd)
2019. 08. 02. 17:00 Dunaújvárosi Kohász KA – Alba Fehérvár KC (Szekszárd)
2019. 08. 08. 17:00 Dunaújvárosi Kohász KA – Kisvárdai KC
2019. 08. 10. 16:00 MTK – Dunaújvárosi Kohász KA
2019. 08. 15. 18:00 - Érd (IX. Érd Kupa) Dunaújvárosi Kohász KA – MTK
2019. 08. 16. 18:00 - Érd (IX. Érd Kupa) Dunaújvárosi Kohász KA – Kisvárdai KC
2019. 08. 17. 19:45 - Érd (IX. Érd Kupa) Érd Handball – Dunaújvárosi Kohász KA
2019. 08. 22. 17:00 Szombathelyi KKA – Dunaújvárosi Kohász KA

A rovat további hírei: Sport

Fehérvári siker a megyei rangadón

Fehérvári siker a megyei rangadón

2025. szep. 29.

Ezúttal nem játszott jól, s végül háromgólos vereséget szenvedett Székesfehérváron a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Kiütötte a Siófokot a DFC

Kiütötte a Siófokot a DFC

2025. szep. 29.

A második félidőben négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Siófok elleni hazai bajnokin vasárnap este.

Három magyar érem Szombathelyen

Három magyar érem Szombathelyen

2025. szep. 28.

Három dobogós helynek is örülhettek a magyar tornászok a szombathelyi világkupán, melyen a DKSE kiválósága, Mayer Gréta ugráson ért el második helyezést.

Nagy küzdelem és döntetlen Budaörsön

Nagy küzdelem és döntetlen Budaörsön

2025. szep. 28.

A házigazda Budaörs két másodperccel a lefújás előtt egyenlített a DKKA kézilabdázói ellen a két csapat szombat esti bajnoki találkozóján.

Csoportgyőztes a DFVE a BL selejtezőjében

Csoportgyőztes a DFVE a BL selejtezőjében

2025. szep. 27.

Szinte végig vezetve aratott kétgólos győzelmet a holland ZV de Zaan ellen a DFVE női vízilabda csapata, mely csoportelsőként jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Három pont a fővárosból

Három pont a fővárosból

2025. szep. 27.

A három gólt szerző Aszkarov vezérletével aratott 5-3-as győzelmet a BJAHC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki játéknapján.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. szep. 26.

Kiütéses, 27-6-os győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a francia Grand Nancy ellen a Bajnokok Ligája dunaújvárosi selejtezőcsoportjának ma péntek esti mérkőzésén, melyen a mindössze tizennégy esztendős Mihók Mandula négy góllal tette le névjegyét a nemzetközi mezőnyben.