Eb-győztes ifjúságiak!

spigott - 2019. augusztus 11. 16:02

Végig vezetve aratott 28-24-es győzelmet a svédek elleni Európa-bajnoki fináléban a magyar ifjúsági női kézilabda válogatott.

A szlovéniai Európa-bajnokság fináléjában lépett pályára ma délután fél háromtól a két dunaújvárosi játékossal, Németh Katával és Koronczai Petrával felálló magyar U17-es leány kézilabda válogatott. Ifjúsági csapatunk ellenfele az a svéd csapat volt, melyet a középdöntőben már sikerült egyszer felülmúlni, s a mieink természetesen arra készültek, hogy ezúttal is legyőzik ellenfelüket.

A kezdésre nem is lehetett panasz, mert válogatottunk hamar megszerezte a vezetést, s Kürthi, Vámos és Kajdon találataival már a 11. percre három góllal meglépett vetélytársától (5-2). A svédek persze nem adták fel a küzdelmet, s bár továbbra is csak futottak a mieink után, a félidő derekához érve szépen lassan minimálisra csökkentették hátrányukat (7-6). Ifjabb Kiss Szilárd tanítványai szerencsére még időben kapcsoltak, ismét összekapták védekezésüket, míg támadásban Koronczai és Horváth is beszállt a gólgyártásba, így pillanatok alatt visszaállították a két gárda közti korábbi különbséget (9-6). Együttesünk a félidő hajrájában is pontosabban, jobban játszott ellenfelénél, s bár Koronczai harmadik találata után már öt góllal is vezetett, a félidei szünetre magabiztos, 13-9-es előnnyel vonulhatott.

A térfélcsere után viszont nem kezdtek túl jól a mieink, két eladott labda és egy kihagyott hetes miatt is szomorkodhattak, s ezt kihasználva szűk öt perc alatt megfelezték hátrányukat a svédek (14-12). Válogatottunk azonban gyorsan rendezte sorait, s az ellenfél támadásban elkövetett hibáit könyörtelenül megbüntette, s bő egy perc alatt lőtt három találattal ismét meglógott ellenfelétől sőt, a 40. percben már hat góllal állt közelebb a remélt sikerhez (18-12). Innentől úgy tűnt, hogy a mieink már maximálisan kézben tartják a mérkőzést, ugyanis a 46. percben már hét találattal álltak jobban ellenfelüknél, ám egy nagyon rosszul sikerült emberelőnyből három gólt is kapott zsinórban együttesünk, így a 47. percre ismét szorosabb lett a meccs (21-17).

Koronczai Petra hét gólt lőtt az Eb-döntőben! (Kép: EHF)

Ifjabb Kiss szilárd azonnal időt is kért, de támadásban nagyon megakadtak ekkor a mieink, s mivel ezt újabb két találattal bosszulták meg a svédek, az 52. percre ismét teljesen nyílt lett a meccs (21-19). Jött is az újabb magyar időkérés, s szerencsére sikerült rendezni a sorokat, mert Farkas és Koronczai találatai után ismét sikerült meglépni néggyel a svédektől (23-19). Továbbra sem nyugodhattunk azonban meg, mert Mumbongo és Stojilkovic újra felhozta kettőre az ellenfelet, de Farkas és Koronczai szép góljai után mégis nyugodtabban figyelhettük a végjátékot (26-22). Főleg úgy, hogy Koronczai meglőtte hetedik gólját is, s bár a meccs utolsó találatát a svédek szerezték, a mieink végül magabiztosan, 28-24-re nyertek, s ezzel megszerezték az Európa-bajnoki címet!

Magyarország – Svédország 28-24 (13-9)
A magyar válogatott gólszerzői: Koronczai 7, Farkas 5, Vámos 3, Kürthi 3, Kukely 3, Kajdon 2, Faragó 2, Mérai 1, Horváth 1, Woth 1.

A magyar női ifjúsági válogatott Eb-kerete:

Kapusok: NÉMETH Kata (Dunaújvárosi KKA), BUKOVSZKY Anna (GVM Europe-Vác), ZSIGMOND Panna (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélső: RITTLINGER Lotti (Mohácsi TE)
Jobbátlövők: KÜRTHI Laura (Győri Audi ETO), HORVÁTH Nikolett (NEKA)
Irányítók: KAJDON Blanka (NEKA), WOTH Viktória (NEKA), FARKAS Johanna (Győri Audi ETO), KUKELY Anna (Békéscsabai ENKSE)
Beállók: FARAGÓ Luca (NEKA), BÁNHIDI Barbara (NEKA)
Balátlövők: JUHÁSZ Gréta (NEKA), KORONCZAI Petra (Dunaújvárosi KKA)
Balszélsők: VÁMOS Mira (NEKA), MÉRAI Maja (NEKA)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.