Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Húsz éve volt a napfogyatkozás

Kultúra
napfogyatkozás
kiállítás
KMI
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2019. aug. 12., 11:55

A Kortárs Művészeti Intézetben látható Fekete fény című kiállításához kapcsolódóan tárlatvezetéssel egybekötött vetítéssorozatot rendeztek vasárnap délután, a teljes napfogyatkozás húsz éves évfordulóján.

Egész délután át tartó programsorozattal ünnepelte a legutóbbi, Magyarországon is látható teljes napfogyatkozás húsz éves évfordulóját a Kortárs Művészeti Intézet. A vasárnapi rendezvény a július 19-én nyílt Fekete fény című kiállításhoz kapcsolódott, amiben a a jelenséget rögzítő és értelmező fotók, videók, képzőművészeti alkotások készítői mesélnek a hozzá kapcsolódó élményeikről és gondolataikról. A vasárnapi kísérő program délután háromkor kezdődött egy találkozóval, ahol megjelentek a kiállított képet alkotói is, és a látogatókkal együtt beszélgettek arról a bizonyos húsz évvel ezelőtti augusztus 11-ről.

Négy órakor tárlatvezetés indult a művészekkel és a Fekete fény kiállítás kurátorával, Mucsi Emesével. Mint mondta, szinte mindannyiunknak van valamilyen emléke arról a napról, mindenki tudja hol volt, mit csinált aznap és mindenki máshogy élte meg ezt az élményt. Ezért jelenhet meg annyi különböző módon ugyanaz a nap a kiállított képeken, hiszen az alkotó élményei, személyisége és emlékei tükröződnek bennük. Hat órakor Szolnoki József: Pannon halom című kísérleti filmjét vetítették a látogatóknak az alkotó részvételével, aki a filmről beszélgetett az érdeklődőkkel, majd hétkor kezdődött az Így készült a Fekete Balázs Béla Stúdió fény című filmprodukciója Dunaújvárosban elnevezésű werkfilm-vetítés. Nyolckor pedig Tarr Béla: Werckmeister harmóniák című filmje volt porondon. A napfogyatkozás évfordulójának alkalmából országszerte több helyen is nyíltak kiállítások, a dunaújvárosi KMI-ben egészen augusztus 23-ig látogatható a Fekete fény című tárlat nyitvatartási időben.

 

A rovat további hírei: Kultúra

Nyilvános órákkal és és esti szimfonikus koncerttel várja a közönséget a Zeneakadémia

Nyilvános órákkal és és esti szimfonikus koncerttel várja a közönséget a Zeneakadémia

2025. jan. 30.

Diákok fellépésével, nyilvános órákkal, előadásokkal és esti szimfonikus koncerttel is várja a közönséget az idén 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem február 9-én A tehetség napja című rendezvényén.

Dunaújváros kedvence (kultúra): Munkásművelődési Központ

Dunaújváros kedvence (kultúra): Munkásművelődési Központ

2025. jan. 29.

Esélyesként indult s végül magabiztosan húzta be a kultúra kategóriát a Dunaújváros kedvence szavazáson a Munkásművelődési Központ. Kováts Rózsa és csapata immáron hatodik alkalommal vette át Horváth Tamástól az elismerő oklevelet. 

DSTV: Kiss Barni a város hangja is volt

DSTV: Kiss Barni a város hangja is volt

2025. jan. 29.

Zenelánc című új műsorából ad ízelítőt a DSTV összeállítása. A főszereplő Kiss Barnabás, aki 2022-ben tűnt fel a Dunaújváros Hangja versenyén. Még szemtelenül fiatal, de már határozott elképzelései vannak a jövőjét illetően. Művészeti iskolába jár, közben egyengeti énekesi karrierjét. Hangkép.
 

Gryllus Vilmos lesz a Cimbora Klub vendége

Gryllus Vilmos lesz a Cimbora Klub vendége

2025. jan. 28.

Izgalmas programokkal készülnek a látogatóknak már az esztendő első időszakában is a gyermekkönyvtár munkatársai. A Cimbora Klub jeles és népszerű vendéget fogad csütörtökön, nemcsak a gyerekek örömére! 

DSTV: a zeneiskola jövője

DSTV: a zeneiskola jövője

2025. jan. 28.

Van, amit nem lehet elég korán kezdeni – a muzsika terén főleg, derül ki a DSTV összegzéséből. Például a toborzásról beszélni, még akkor is, ha az intézmény esetében ez még a jövő zenéje, csak hónapok múlva esedékes – de ilyen korán is volt miről szót ejteni. Hangkép.
 

ICA-D: "Karolina kertje" az Utószó sorozatában

ICA-D: "Karolina kertje" az Utószó sorozatában

2025. jan. 27.

Kötetbemutatóval folytatódik az Utószó című élő irodalmi antológia sorozata: az érdeklődők Wirth Imre legújabb kötetével, a Karolina kertje című regénnyel ismerkedhetnek.

Február első hétvégéjén kezdődik a Pastorale-sorozat a Pesti Vigadóban

Február első hétvégéjén kezdődik a Pastorale-sorozat a Pesti Vigadóban

2025. jan. 27.

Február első hétvégéjén kezdődik az idei Pastorale-sorozat a Pesti Vigadóban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A MAC jutott a négy közé

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

Top hírek

  1. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

  5. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő