Fejér megyében, tegnap a rendőrök 6 személyt fogtak el és 7 főt állítottak elő kisebb-nagyobb bűncselekmény elkövetése, vagy annak gyanúja miatt. A járőrök 8 személynél szabálysértési feljelentéssel éltek, valamint 2 fejér megyei lakossal szemben intézkedtek ittas vezetés miatt, akiknek a vezetői engedélyét el is vették a helyszínen. A megye útjain 3 súlyos és 3 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
Huszonnégy óra számokban
A rovat további hírei: Sziréna
Közlekedés: óvatosság = biztonság
Megváltoztak a közlekedés feltételei az utakon, az út- és látási viszonyok romlása a korábbinál többször okoz váratlan szituációkat – ennek kapcsán közöl hasznos tanácsokat a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. Tippek és trükkök; hogy mindenki hazaérjen!
Bűnügyi felügyelet vár a "katalizátoros banda" tagjaira
Az elfogás tényét megírtuk, az viszont úgy fejlemény, hogy a Dunaújvárosi Járási Ügyészség kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta három férfi letartóztatását – ők azok, akik negyedik társukkal katalizátorokat vágtak le a városban parkoló kocsikról. Bűnügyi felügyelet a vége, folyt. köv.
Több lakástűzhöz riasztották a lánglovagokat
Öt lakás gyulladt ki az elmúlt napokban Fejér megyében, ezek közül két esethez a dunaújvárosi lánglovagok vonultak, derült ki a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság friss összegzéséből. Tessék vigyázni – összegzés és figyelmeztetés a hajtás után.
"Kivásárolta" a bűneit, mehetett tovább
Több ügy miatt is körözték azt a 30 éves nagyvenyimi férfit, aki egy ellenőrzés során futott a rendőrök karjaiba a városban hétfőn délelőtt. Kifizette a bírságokat, szabadon távozhatott, értesült a DO.
Rendőrség: baleset szemtanúit keresik
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik, egy múlt pénteken a 6-os számú főúton történt baleset szemtanúit keresik. Felhívás.
Rendőrkézen a katalizátortolvaj banda (galériával)
A rendőrök őrizetbe vették azt a négy férfit, akik a gyanú szerint egy hónap alatt több mint tíz személygépkocsi katalizátorát lopták el. A négy fiatal a kijárási korlátozás időszakában lépett akcióba – lopott katalizátort és a bűncselekményhez szükséges eszközöket is találtak náluk, értesült a DO. Összegzés és extra képtár itt!
Ukrán embercsempész: vádemelés és kiutasítás a vége
Egy ukrán embercsempész ellen kezdett eljárás jutott vádemelési szakba a Dunaújvárosi Járási Ügyészségen: a férfi még márciusban négy szír állampolgárnak nyújtott segítséget anyagi haszonszerzés céljából, értesült a DO.

