Jó kezdés az Eb-n
A szlovákokat tizenhárom, az osztrákokat tízgólos különbséggel győzte le a magyar női ifjúsági kézilabda válogatott a szlovéniai Európa-bajnokságon.
Szlovéniában, Celjében rendezik meg augusztus 1. és 11. között a kézilabdázók U17-es női Európa-bajnokságát, melyen a két dunaújvárosi játékossal, Németh Katával és Koronczai Petrával felálló magyar válogatott is megméreti magát. Fiataljaink a szlovákok ellen kezdték meg szereplésüket a kontinensviadalon, s 13-10-es első félidő után nagyon sima, 31-18-as győzelmet arattak úgy, hogy a végül nyolc találatig jutó Koronczai Petrát választották meg a mérkőzés legjobbjának. Második csoportmeccsét az osztrákok ellen vívta ifjabb Kiss Szilárd együttese, mely már az első félidőben hét góllal meglépett vetélytársától, s végül könnyed, 33-23-as sikert aratva biztosította be első helyét a csoportban.
Koronczai Petra szórja a gólokat az Eb-n! (Kép: MKSZ)
A dunaújvárosi játékosok közül Németh Kata több szép védéssel, míg Koronczai Petra kilenc találattal vette ki részét a mieink magabiztos győzelméből. A magyar ifjúsági válogatott legközelebb vasárnap délután öt órától lép pályára, méghozzá az eddig még pont nélkül álló románok ellen.
Eredmények
Magyarország – Szlovákia 31-18 (13-10)
Magyarország: Bukovszky, Kubina, Németh K. (kapusok), Bánhidi 4, Farkas J. 5, Faragó L., Horváth N. 3, Juhász G. 2, Kajdon 4, Koronczai 8, Kürthi 2, Mérai 2, Nagy L., Rittlinger, Vámos 1, Woth. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd..
Magyarország – Ausztria 33-23 (17-10)
Magyarország: Bukovszky, Kubina, Németh K. (kapusok), Bánhidi, Farkas J. 5, Faragó L. 2, Horváth N. 1, Juhász G., Kajdon 10 (4), Koronczai 9 (4), Kubina, Kürthi 3, Mérai 1, Nagy L., Rittlinger, Vámos M. 1, Woth 1. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd.
A csoport állása a 2. forduló után: 1. Magyarország 4 pont, 2. Ausztria 2 pont, 3. Szlovákia 2 pont, 4. Románia 0 pont.
A rovat további hírei: Sport
Vereséggel kezdtek az U16-osok
2025. júl. 24.
Három játszmában szenvedett vereséget a címvédő olaszok elleni mérkőzésen a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén.
Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott
2025. júl. 23.
A játék minden elemében jobb görögök 12-9-es győzelemmel hódították el a világbajnoki címet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott ellen.
Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói
2025. júl. 23.
A napi gyakorlások mellett nyolc edzőmérkőzés is vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére a nyári felkészülési időszakban.
Finn hátvéd az Acélbikáknál
2025. júl. 23.
A huszonhét esztendős Vertti Vuoksiala a lett bajnokságban szereplő Hockey Punks együttesének mezét cseréli dunaújvárosira a 2025/2026-os szezonban.
A főpróba jól sikerült
2025. júl. 22.
Szoros csatában aratott egygólos győzelmet a Dorog elleni felkészülési találkozón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Álomjátékkal vb-döntős a magyar válogatott!
2025. júl. 21.
Szenzációs játékkal aratott nagyon sima, hatgólos győzelmet az olimpiai bajnok spanyolok ellen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság elődöntőjében.
Győzelemmel zártak a juniorok
2025. júl. 21.
Hetedik helyen végzett a dunaújvárosi Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.