Támogatásokkal segíti a lakosságot az önkormányzat és a kormány
Kilencezer forint rezsitámogatás, hatezer forint tanszertámogatás, továbbá hatezer forint az elsőéves diákoknak, és ötezer forint a dunaújvárosi nyugdíjasoknak- az elkövetkezendő időszakban esedékes kormányzati és önkormányzati támogatások részleteit ismertette Cserna Gábor polgármester.
A múlt héten jelentette be a kormány, hogy összesen kilencezer forint rezsitámogatást kapnak a nyugdíjasok. Minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell, "nagyon fontos kifejezni a megbecsülésünket, tiszteletünket" irántuk- így fogalmazott akkor Gulyás Gergely miniszter. A kormányzati határozat már megjelent a Magyar Közlönyben. Cserna Gábor polgármester elmondta, szeptember 30-ig minden érintett megkapja a támogatást. Háromszor háromezer forintról van szó, amelyet a jövő év első negyedévéig használhatnak fel a nyugdíjasok gáz- illetve áramszámlájuk csökkentéséhez. A támogatásokat először a fővárosban kezdik kézbesíteni, utána jönnek majd a vidéki városok.
Az országos témák között Cserna Gábor kiemelte azt is, hogy igen népszerűek a kormány által bevezetett családvédelmi intézkedések, legyen az a kibővített, használt lakás vásárlásra lehetőséget adó CSOK, vagy a nagycsaládosok autóvásárlása.
Ezután a polgármester rátért a helyi támogatásokra is. A közgyűlés arról döntött, hogy tanszertámogatásként hatezer forintot kap minden dunaújvárosi lakcímmel rendelkező szülő, akinek gyermeke általános iskolás. Ennek nincs pénzügyi feltétele, csupán a dunaújvárosi lakhely és a gyermek iskolalátogatási igazolása szükséges az igényléséhez. Cserna Gábor elmondta, a polgármesteri hivatalban, ügyfélfogadási időben igényelhető a támogatás, de a lehetőségről az iskolákon keresztül is tájékoztatják az érintetteket. A tanszertámogatás azon általános iskoláskorú gyermek után is igényelhető, aki dunaújvárosi lakosként más település oktatási intézményében tanul (de fordítva nem). Az előzetes felmérés alapján körülbelül 3300 gyermek jogosult a támogatásra.
Ezen új támogatási forma mellett Cserna Gábor polgármester kiemelte a már meglévő iskolakezdési támogatás lehetőségét is, szintén a dunaújvárosi családoknak: az általános iskola első osztályát, illetve a középiskola első osztályát (kilencedik évfolyamát) először kezdő diáknak jár tizenötezer forint támogatás. Ennek már van szociális feltétele (a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 85.500 forintot, gyermekét egyedül nevelő szülő esetében pedig a 99.750 forintot). Ez a támogatás is szeptember 30-ig igényelhető.
Végül a polgármester beszélt az időskorúak támogatásáról is. Városunkban már jó néhány éve, a költségvetési lehetőségek függvényében évente legalább egyszer ötezer forintos támogatásban részesítik a dunaújvárosi nyugdíjasokat. Október 1-jén van az idősek világnapja, ez alkalomból szeretnének kedveskedni városunk idős polgárainak. Összesen 10.867 nyugdíjas jogosult a támogatásra, amelyet szeptember 30-ig postáznak ki a nyugdíjjal együtt.
A rovat további hírei: Közélet
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.