Újabb félmillió forintnyi jótékonyság
Félmillió forintot fordíthat egy szenzoros fejlesztő szoba kialakítására a Pedagógiai Szakszolgálat helyi tagintézménye a Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció által.
Eltelt újabb negyedév, így összegezték a Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció eddigi bevételét. Cserna Gábor polgármester úgy fogalmazott, annak idején nem is gondolta, hogy ilyen sikeres lesz ez a kezdeményezés, hogy ekkora városmarketing erővel bír, ráadásul jó, nemes célt szolgálnak, hiszen valamely helyi egyesületet, civil szervezetet támogathatnak vele. A kezdeményezéshez partnerként csatlakozott a Széchenyi Pékség, amely a finom burgonyás kenyeret süti nap, mint nap. Minden eladott városkenyér árából ötven forint a jótékonysági alapot gyarapítja, amelyet negyedévente más-más szervezetnek ajánlják fel. Cserna Gábor elmondta, legutóbb a Petőfi iskola alapítványát támogatták, amely a tankonyhát újította fel belőle. Most a Pedagógiai Szakszolgálat dunaújvárosi tagintézményének gyűltek a jótékony forintok áprilistól júniusig. A három hónap alatt 8553 városkenyeret adtak el, így tehát 427.650 forint gyűlt össze. Ezt az összeget a polgármester felkerekítette félmillió forintra. Mint mondta, a szakszolgálat egy fontos háttérintézmény, fejlesztő foglalkozásokat végez a gyermekeknél, így méltó helyre kerül ez a támogatás is, majd köszönetét fejezte ki a pékségnek az együttműködésért, valamint a vásárlóknak is, hogy ezzel is segítették a kezdeményezés megvalósulását.
Kissné Korsós Ágnes, a tagintézmény igazgatója is a köszönettel kezdte mondanivalóját. Ebből a pénzből egy szenzoros szobát szeretnének kialakítani a Bóna István utcai székhelyükön. A gyermekek kezdeti fejlődési szakaszában nagy szerepe van annak, hogy milyen ingerek érik, és ehhez az érzékszervekre ható, figyelemfelkeltő, motiváló eszközöket vásárolnak a pénzből.
Az akció folytatódik továbbra is, így a polgármester az adomány átadása után bejelentette a következő kedvezményezettet. Ezúttal a Sándor Frigyes Zeneiskola égisze alatt működő Szonáta Zeneművészeti Alapítvány javára gyűlnek a jótékony forintok. Moravecz Attila, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, feladataik között szerepel a tehetségek támogatása, a rendezvények szervezése, lebonyolítása. A szakmai fejlődés mellett fontos számukra a Bartók Béla téri épület és környezetének komfortosabbá tétele, karbantartása is. Éppen ezért, az adományból a keleti oldalon lévő parkot szépítenék tovább, padokat helyeznének ki, illetve egy nonfiguratív zenei szobrot állítanának fel, amelyre a végzős növendékeik egy-egy gravírozott lakatot tehetnének, jelképezve, hogy ők is itt tanultak.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.