Ellenzéki okádék
Csak a fogyatékosok támogatják a kormánypártokat – ezt írta az interneten egy ellenzéki politikus, aki Pápán indult volna képviselőjelöltként, ám a botrány kirobbanása után visszalépett. A fogyatékos új jelző, eddig az önkormányzati kampányban inkább „birkákhoz" hasonlították ellenzéki oldalról a választókat. Az EP-kampányban pedig a patkányozás szólt a legnagyobbat – közölte az M1 Híradó.
„Több ezer pápai polgár tisztelt meg eddig minket azzal, hogy aláírásával fejezte ki bizalmát nekünk. Lombosi Sándor szerint – aki a Jobbik-MSZP stb. képviselőjelöltje – ők szinte valamennyien fogyatékosok” – ezt írta ki közösségi oldalára Pápa polgármestere. Áldozó Tamás bemásolta az ominózus bejegyzést is, amelyben Lombosi Sándor hivatalos képviselőjelölti oldalán arra utalt, hogy szinte csak a fogyatékosok támogatják a kormánypártokat.
Lombosi Sándornak nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű megnyilvánulása – erre hívta fel a figyelmet a város polgármestere, aki lefotózta és közzétette azt a pár nappal ezelőtti posztot is, amelyben az ellenzéki képviselőjelölt olyan kijelentéseket terjesztett, minthogy : „a nyugdíjasoknak 9000 forintot ér a lelkiismerete és ennyi pénzért képesek eladni unokáik jövőjét.”
Nemcsak a pápai ellenzéki jelölt tett becsmérlő kijelentéseket
A közös ellenzéki polgármesterjelölt, Grőber Attila ezután elhatárolódott Lombosi Sándortól és felszólította, hogy kérjen bocsánatot. A képviselőjelölt pár óra múlva hivatalos oldalán bejelentette, hogy visszalép a jelöltségtől. Nemcsak a pápai ellenzéki jelölt tett becsmérlő kijelentéseket a napokban a nyugdíjasokra és a kormánypárti szimpatizánsokra.
A magyar népnél nincs birkább nép a Földön – ezt írta ki a múlt héten közösségi oldalára a Momentum székesfehérvári jelöltje. Várnagy Emese a magyar egészségügyi ellátást bíráló posztjában arról értekezett, hogy az egészségügy elsorvasztását a magyar emberek behúzott nyakkal nézik végig, örülve a 9000 forintos orbáni ajándéknak. Vagyis a nyugdíjasoknak járó rezsiutalványnak.
A Fidesz helyi szervezete a választókat lenéző, megalázó kijelentései miatt visszalépésre szólította fel a momentumos képviselőjelöltet. A birkahasonlatot használta a nyugdíjasokra a DK komáromi önkormányzati képviselőjelöltje is. Az Origo beszámolója szerint Balla István közösségi oldalán azt írta: csökkent a birkahús ára, már csak 9000 forintba kerül egy szavazat.
A komáromi Fidesz közleményben tiltakozott és bocsánatkérésre szólították fel az eset miatt az ellenzéki pártokat.
- hirdao.hu -
A rovat további hírei: Közélet
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.
Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya
2024. ápr. 28.
Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.
Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában
2024. ápr. 27.
Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.
Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben
2024. ápr. 27.
Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.
Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein
2024. ápr. 27.
Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.
Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára
2024. ápr. 26.
A város 73. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet a többszörös búvárúszó világbajnok és paralimpikon Pintér Tamás polgármestertől a felújított Mondbach-kúriában pénteken délután.