„Panasza van? Segítünk!”
Újabb két füzettel gyarapodott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiadványsorozata. Székesfehérváron, a Megyeháza Címertermében mutatták be új fogyasztóvédelmi füzeteiket, amelyek állandó főcíme: „Panasza van? Segítünk!”
Az Energiahivatallal a kiváló együttműködés egyik kiemelt területe a fogyasztóvédelem – mondta a sajtótájékoztatón dr. Tanárki Gábor. A Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója hozzátette: a fogyasztók egyre tudatosabbak, tájékozottabbak, ezzel is összefügg, hogy a kormányhivatalba érkező fogyasztói panaszok száma 2015-től csökkenő tendenciát mutat. Az igazgató kiemelte: fontos, hogy a fogyasztó először a szolgáltatóval próbálja meg rendezni a vitás kérdéseket. Ehhez nyújtanak segítséget a most megjelent, társasházi közműszolgáltatásokról és a közműszolgáltatás ki-, illetve visszakapcsolásáról szóló információs kiadványok is – fűzte hozzá.
Azonnal jelezni kell a közműszolgáltatónak, ha fizetési nehézsége támad valakinek – közölte Scherer Zsolt. A MEKH szóvivője hangsúlyozta: ha a fogyasztó időben jelzi a problémáját, megelőzhető a szolgáltatás kikapcsolása, de ha jelzés nélkül egyszerűen nem fizet, akkor nem tudnak segíteni. Arra is felhívta a figyelmet: sokan nem tudják, mivel jár a közműszolgáltatás ki- és visszakapcsolása; ennek jelentős többletköltségei vannak. A sajtófőnök hozzátette: ha valaki úgy érzi, hogy jogtalanul kapcsolták ki nála valamelyik szolgáltatást, akkor a megyei kormányhivatalok járási hivatalainál tehet bejelentést. Scherer Zsolt beszámolt arról is: egyre csökken a késedelmes fizetők száma, és egyre kevesebbszer kell szolgáltatást kikapcsolni. Tájékoztatása szerint majdnem a felére csökkent 2013. és 2018. között az ilyen sajnálatos esetek száma a korábbi időszakhoz képest.
Dr. Nemeshegyi Benjámin, a MEKH szakmai tanácsadója arról szólt: bár megfeleződött a kikapcsolási eljárások száma, évente még így is több tízezer esetben halmozódik fel, súlyos következményeket okozva, a fizetési hátralék. A tanácsadó egy tévhitre is felhívta a figyelmet: a számlán feltüntetett fizetési határidő nem a feladási, hanem a beérkezési határidőt jelenti. Egy ilyen óvatlanság miatt automatikusan megindulhat a késedelmi eljárás, amelynek már lehetnek költségvonzatai. Céges felhasználók esetében például már egynapos vagy egyforintos hátralék esetén is késedelmi költségátalány behajtása kezdeményezhető, ami akár 40 eurós összeg is lehet – tette hozzá.
Képek forrása: Fejér Megyei Kormányhivatal
A társasházi közműszolgáltatásokról, továbbá a tartozások miatti ki- és visszakapcsolásról szóló kiadványok nyomtatott, térítésmentes példányait az érdeklődők a szolgáltatók, valamint a megyei kormányhivatalok járási ügyfélszolgálatain vehetik át, az elektronikus változatot pedig a MEKH honlapján, a kiadványok menüpont alatt érhetik el.
Mintegy négymillió ember él hazánkban társasházakban, illetve lakásszövetkezeti lakásokban, ezért az ottani ügyek minden második magyar embert érintenek. Fontos, hogy mindig járjunk el a lakógyűlésekre. A társasházak lakói lehetőség szerint közvetlenül a közműszolgáltatóval legyenek szerződéses kapcsolatban, és ahol arra mód van, a lakásokban al- és mellékmérők legyenek fölszerelve, hogy az egyedi fogyasztás mérhető legyen.
(Fejér Megyei Kormányhivatal)
A rovat további hírei: Közélet
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.