Több e-matrica fogyott idén nyáron
A három nyári hónapban összesen 4,6 millió e-matricát vásároltak a magyarországi utakon közlekedők, szinte valamennyi matricatípusból több fogyott, mint tavaly ugyanebben az időszakban – tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. az MTI-t.
Arányait tekintve a legnagyobb mértékben a motorosok havi matricájának értékesítése nőtt, darabszámban több mint 30, a bevételt tekintve csaknem 24 százalékos a növekedés.
A közlemény szerint az autósok és a motorosok a heti (10 napos) e-matrica helyett egyre inkább a havi országos, vagy az éves megyei matricát választják. A heti matricából 5 százalékkal kevesebb fogyott, mint tavaly nyáron, ugyanakkor a havi országosból 16, az éves megyeiből 13 százalékkal több kelt el.
A legforgalmasabb hónap idén is az augusztus volt, amikor az összes eladott e-matrica száma meghaladta az 1,7 milliót.
A NÚSZ kamerái és szakemberei a nyáron összesen 123 millió járművet ellenőriztek, csak augusztusban több mint 45 milliót. Az e-útdíj rendszerben 2,4, az e-matrica rendszerben 4,5 százalékkal növelték az ellenőrzések számát, a jogosulatlan úthasználatra vonatkozó adatok feldolgozása még tart – jelezte az útdíjfizetési szolgáltató.
A nyári balatoni szezon miatt a NÚSZ kiemelten figyelte az M7-es autópálya forgalmának alakulását. Itt is az augusztus volt a legkiemelkedőbb, szombatonként a sztráda átlagos napi forgalma megközelítette a 45 ezer járművet, ami majdnem háromszorosa egy átlagos januári szombat forgalmának. A legkevésbé forgalmasnak a keddi napok bizonyultak a közlemény szerint.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Meteo extra: hőségriasztás újra – holnaptól jövő csütörtökig
2025. júl. 19.
Az országos tisztifőorvos az újabb kánikulai időszakra tekintettel adta ki a másodfokú hőségriasztást az ország teljes területére – vasárnap 0 órától jövő csütörtökön éjfélig érvényes a figyelmeztetés.
Újszülöttek köldökcsonkjának ápolása: praktikus tanácsok kezdő szülőknek
2025. júl. 19.
Friss szülőként valószínűleg számtalan dolog jár a fejedben, amikor a kisbaba gondozására gondolsz. Az egyik ilyen kérdés lehet a köldökcsonk megfelelő kezelése, hiszen ez a születés után is különleges figyelmet igényel. (X)
Hogyan tehető gördülékenyebbé a könyvtári kölcsönzési folyamat?
2025. júl. 18.
Képzelje el, hogy a könyvtárban hosszú perceket kell sorban állnia a kölcsönző pultnál, mert lassan történik a könyvek kiadása, visszavétele. Régebben valóban ez volt a jellemző, de manapság a modern technológiai eszközökkel már jelentősen felgyorsítható ez a folyamat. (X)
DSTV: a nyári muzsika a "jószoliban"
2025. júl. 18.
A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola növendékei is ellátogattak a Jószolgálati Otthon Liget közi bázisára a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskola muzsikus palántái a "jószoli" nyári sorozatának keretében koncerteztek a hálás közönség előtt. Hangkép.
Miért a LED-lámpa a legjobb barátunk az éjszakai túrákon?
2025. júl. 17.
A sűrű erdő mélyén vagy egy kietlen dűnén éjszaka járni nem épp a legegyszerűbb dolog megfelelő világítás nélkül. (X)
Sok múlik a megfelelő telefonszervizen
2025. júl. 16.
Vannak olyan telefonok, amelyekről azt gondoljuk, hogy egyszerűen sérthetetlenek. Pedig csakúgy, mint minden elektronikai eszköz, még a csúcsmárkák is elromlanak. Még a híradásokban is sokszor szó esik telefonvisszahívásokról az alacsony minőség miatt. (X)
Többet tud, mint hinnéd – miért lett a pergetők kedvence a plasztik csali?
2025. júl. 16.
A plasztik csalik nem számítanak újdonságnak a pergető horgászok körében, mégis vannak köztük olyan darabok, amelyek valamiért kiemelkednek a tömegből. (X)








