A Szolnok lesz a vendég

Szárszó Lajos - 2019. október 13. 8:12

A Dunaferr SE NB I-es röplabda csapata vasárnap délután fél öttől a Szolnok együttesét fogadja a Dunaújváros Sportcsarnokban.

A második forduló következik vasárnap délután férfi röplabdázóink számára, akik az NBI „B” csoportjában ezúttal a Szolnokot fogadják. Érdekesség, hogy az első körben a Dunaferr és a Szolnok is az Utánpótlás Válogatott ellen játszott, melyből azért sok minden leszűrhető. Tomanóczy Tibor fiai ugyanis úgy tudtak nyerni 3-0-ra, hogy nem nyújtottak igazán jó játékot. A meccs alatt több alkalommal a fiatal válogatott vezetett, így Iván Bencéék csak futottak az eredmény után.  A végjátékokra azonban mindannyian összekapták magukat, ennek köszönhető a siker. A Szolnok viszont pontokat vesztett a fiatalok ellen (2-3), amely a forduló meglepetése volt. Vasárnap így várhatóan két jobban koncentráló, győzni vágyó csapat összecsapását láthatjuk majd, mely találkozó akár igen hosszú, öt szettes is lehet. A Dunaferr együttesének kiválósága, Mészáros Dömötör csak a győzelmet tartja elfogadhatónak.

Kép: DO-archív

- A nyitó fordulóban az Utánpótlás Válogatott nem játszottunk. Nagyon langyos volt a játékunk, nem tudtunk úgy felpörögni, ahogy kellett volna. Az én elvárásom az volt, hogy minden szettet simán hozzunk, ezzel szemben nem ez történt. A hibákat, a hozzáállást megbeszéltük, így a héten más lendülettel edzettünk. A vasárnapi meccsen nem lehet más a célunk, mint a győzelem megszerzése. Ha erőből kell megoldani, akkor is nekünk kell győznünk, hiszen a folytatásban egyre nehezebb ellenfelek ellen kell bizonyítanunk. A következő időben nagyon össze kell állnunk fejben és fizikálisan is, hogy azt tudjuk játszani, amire képesek vagyunk. Biztos lesznek olyan meccsek, amikor pengeélen táncolunk majd, de a célunk az, hogy azokból a lehető legjobb eredményekkel, és emelt fővel jöjjünk ki.

A rovat további hírei: Sport

A címvédő ellen folytatja a DAB

A címvédő ellen folytatja a DAB

2025. okt. 03.

Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.

DSTV: véget ért az idei ÚDL

DSTV: véget ért az idei ÚDL

2025. okt. 02.

A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club  az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.

Igazolta a papírformát a Loki

Igazolta a papírformát a Loki

2025. okt. 02.

Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.

Fényes érmek a birkózó-maratonon

Fényes érmek a birkózó-maratonon

2025. okt. 01.

Három versenyen összesen nyolc dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

2025. okt. 01.

A DKSE birkózó szakosztályának régóta fiatal tagjai is készülnek a közelgő világbajnokságra. A felkészülési küzdelmeket is komolyan veszik a veterán sportolók, az alakulatból összesen nyolcan vágnak majd neki a versenyeknek. Stábunk is ellátogatott az egyik edzésükre, ahol még több részletet ismerhettünk meg a versenyről. Hangkép.

Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)

Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)

2025. okt. 01.

A Bóbita Tagóvoda gyerkőceinek győzelmével ért véget az Ovi Foci Kupa sorozat második fordulója az Eszterlánc Tagóvodában kedden délelőtt.

Újabb Ősi-érem Lengyelországból

Újabb Ősi-érem Lengyelországból

2025. szep. 30.

A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.