Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A védekezés diadala

Sport
Dunaújváros
DKKA
kézilabda
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

doszerk - 2019. okt. 12., 20:32

Remek védekezéssel és kapusteljesítménnyel, végig vezetve aratott 27-20-as sikert a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Nagyon nehéz mérkőzés várt ma este hat órától a DKKA női kézilabda csapatára, mely a mögötte egy ponttal álló Mosonmagyaróvár együttesét látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. György László vezetőedző egy fizikálisan megterhelő, harcos meccsre számított, s így is készítette fel tanítványait, akik ezúttal nagyon jól álltak bele a meccsbe.
Két kivédekezett támadás után ugyanis előbb Szekerczés, majd Szalai vette be a vendégek kapuját, s bár Popa megtörte a gólcsendet, Szalai szép átlövése, valamint Nick indulásból szerzett találata után már 4-1-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A világbajnok brazil De Souza szerezte a Mosonmagyaróvár második találatát, de erre is kettővel válaszoltak a mieink, s mikor Cavlovic is pontosan ejtett, muszáj volt időt kérnie Bognár Róbertnek a 13. percben (7-3).

Ez sem sokat segített azonban a vendégeken, mert ugyan egy kicsit megtorpant támadásban a Kohász, azonban Csapó Kyra vezérletével továbbra is kiválóan védte saját kapuját együttesünk. György László 8-5-ös hazai vezetésnél, a 19. percben hívta először magához csapatát, mely a rövid pauzát követően újra összekapta támadójátékát, s Kazai, Szekerczés és Molnár találataival 11-6-re meglépett ellenfelétől. Innentől kezdve nagyon okosan irányítás alatt tartotta a játékot együttesünk, mely magabiztosan tartotta négy-ötgólos előnyét, s a félidei szünetre 14-10-es vezetéssel vonulhatott.

A második felvonást a vendégek kezdték góllal, ám kézilabdázóink ennek ellenére is gyorsan tudatosították ellenfelükkel, hogy sok jóra ne számítsanak. A jó védekezés mögött Csapó ugyanis továbbra is kiválóan teljesített, míg a gyors ellentámadásokból egymás után háromszor is bevette ellenfele kapuját a Kohász, mely a 36. percben már 17-11-re vezetett. A Mosonmagyaróvár továbbra sem tudott mit kezdeni a mieink védelmével, így a vendégek mesterének a 38. perc elején újra időt kellett kérnie, mert elúszni látszott számukra a mérkőzés (19-12).

Ekkor jött egy kisebb megtorpanás a mieink részéről, kihagyott hetes és elhibázott ziccerek mellett három mosonmagyaróvári gól miatt is bosszankodhattunk, ám izgulni mégsem kellett, mert 19-15 után újra magára találtak az akadémisták, s bő tíz perccel a meccs vége előtt visszaállították hatgólos előnyüket (23-17). A vendégeknek egyre többet kellett kockáztatniuk, ám kézilabdázóink ezt is tökéletesen kihasználták, s mikor az 55. percben Jovovity is betalált hetesből, végleg eldőlt a pontok sorsa (25-18). A mérkőzésből hátralévő időben fiatal játékosunk két további gólt tett a "közösbe", s bár ekkor már a vendégek is tartották a lépést, ez maximum szépségtapasznak volt elég számukra, mert a találkozót végül simán, 27-20-ra a mieink nyerték, s második győzelmükkel feljöttek a bajnoki tabella hetedik helyére.

György László: - Igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni ellenfelünkből, melyet ma elsősorban a jó védekezésünknek és kapusteljesítményünknek köszönhetően tudtunk legyőzni. Támadásban is láttam szép dolgokat, s ugyan voltak szakaszai a meccsnek, amikor elől megakadtunk egy kicsit, szerencsére mindig volt valaki, aki kirántotta a csapatott a kisebb gödörből. Nagyon nehéz mérkőzés volt, meg kellett dolgoznunk a két pontért, s külön örülök, hogy a sérültjeink közül Ferenczy Fruzsina már pályára tudott lépni, sokat jelentett, hogy tudta tehermentesíteni Szekerczés Lucát. Jár a gratuláció a csapatnak ezért afontos és sézp győzelemért.

DKKA - Motherson-Mosonmagyaróvár 27-20 (14-10)

DKKA: Csapó – Grosch 4, Szekerczés 8, Nick 1, Sirián 1, Bouti, Kazai 2. Csere: Stojak (kapus), Szalai 4, Cavlovic 1, Molnár 3, Ferenczy, Jovovity 3, Braun. Vezetőedző: György László.

Mosonmagyaróvár: Ferenczi – Katona F. 5, Popa 3, Tilinger 1, Horváth B. 3, De Souza 1, Hajtai 1. Csere: Herczeg, Dányi (kapusok), Bardi, Kellermann 1, Hudák, Domokos, Lancz 3, Holesová, Szalai Zs. 2. Vezetőedző: Bognár Róbert.

A rovat további hírei: Sport

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

2024. nov. 24.

Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Pontszerzés idegenben

Pontszerzés idegenben

2024. nov. 23.

Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.

A vége már sima volt

A vége már sima volt

2024. nov. 23.

Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

2024. nov. 23.

Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

2024. nov. 22.

Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.

Elmarad a DFC szombati bajnokija

Elmarad a DFC szombati bajnokija

2024. nov. 22.

A sereghajtó sem áll ki a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a vármegyei első osztályú bajnokságban, így elmarad a DFC szombat délutáni bajnoki találkozója.

Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz

Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz

2024. nov. 22.

Egy új játékossal a keretben várja a listavezető Gyergyói HK elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma estefél héttől.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  2. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  3. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  4. Nem volt esély a TFSE otthonában

  5. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő