Dunaújváros Hetilap

Mögöttünk a kormány

doszerk - 2019. október 7. 18:19

1,2 milliárd forintos fejlesztést hozott a napokban elektromobilitásra Dunaújvárosnak, mint a Modern Városok program folytatásaként. Miért és mire kapjuk ezt a pénzt?- kérdezzük a jó hír bejelentőjétől, Dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztostól.

– A Modern Városok Program keretében Dunaújváros Megyei Jogú Város részére egy elektromobilitási mintarégió létrehozására támogatást biztosít a kormány. Ennek keretében eszközbeszerzéseket terveztünk a helyi közszolgáltató cégeknek, amelyeket folyamatosan tesztelni fogunk.

– És a buszok?

– A projekt révén kerülnének beszerzésre elektromos buszok. A kormány a napokban fogadta el az új buszstratégiáját, amely szerint az állam támogatja az alacsony energiafogyasztású, és alacsony kibocsátású, vagy elektromos illetve földgáz meghajtású buszok beszerzését, egységesíti a helyközi és távolsági menetrendeket, valamint javítja a szolgáltatás színvonalát.

Dunaújváros és térsége fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos. Min dolgozik éppen?

–  Azon, hogy városunkba és környékére minél több befektetőt és vállalkozást hozzunk, valamint a meglévő foglalkoztatók stabilan működhessenek.

Vannak ilyenek, mármint új befektetők?

–  Több ilyen jellegű tárgyalás van folyamatban, sőt van, ami már megállapodás közeli állapotban is van. Reményeim szerint hamarosan Dunaújváros és térsége számára is örömteli hírt tudok megosztani.  De folyamatosan egyeztetek a magyar gazdaság eddigi legnagyobb beruházásáról, a Paks II. beruházással kapcsolatos térséget érintő kérdésekben is. Röviden megfogalmazva az a feladatom, hogy munkahelyeket és bevételt hozzak a térségnek.

Itt a Dunaferr, kritikus helyzetben van a gazdálkodása, ez foglalkoztatási problémákat okozhat. Komoly gond van a szennyezőanyag kibocsátással.

– Nem egyszerű a helyzet, hiszen egy magánvállalatról van szó, és ez korlátozza a kormány mozgásterét. A kormánynak és az önkormányzatnak azonban a tulajdonostól függetlenül fontos a munkavállalók helyzete és az üzem stabilitása. Palkovics miniszter úrral és tárcájával ezért azon dolgozunk, hogy hatékony megoldást nyújtsunk akár a környezetterhelés csökkentésére, akár a versenyképesség növelésére.

Hogyan dolgozik együtt Pintér Tamással, a térség országgyűlési képviselőjével?

– Pintér Tamás nem kérte a segítségemet, és nem is keresett meg. Ahogy látom és hallom a térség polgármestereitől, nem a választói képviselete a legnagyobb gondja, hanem a hatalom megszerzése. Cserna Gábor és csapata bírja a kormány támogatását. Elég a közel 50 milliárd forint összegű fejlesztéseket megnézni, amelyek folyamatban vannak, vagy már le is zárultak és kiderül, hogy már bizonyítottak. Nekik az építés a fontos nem a rombolás!

A rovat további hírei: Közélet

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

2025. aug. 12.

Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.

Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben

Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben

2025. aug. 12.

A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.

DSTV: toboroznak az egyenruhások

DSTV: toboroznak az egyenruhások

2025. aug. 12.

Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.

 

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

2025. aug. 11.

A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

2025. aug. 09.

Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról. 

Segítő kéz az álláskeresésben

Segítő kéz az álláskeresésben

2025. aug. 08.

Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!

 

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

2025. aug. 08.

Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.