Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nagy csatára számítanak!

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

doszerk - 2019. okt. 12., 08:05

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban lép pályára ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Három hét szünet után folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely ma este hat órától a Mosonmagyaróvár gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. György László tanítványai négy lejátszott mérkőzéssel a hátuk mögött várják a szombati találkozót úgy, hogy egy győzelemmel, egy döntetlennel, valamint két vereséggel a tabella kilencedik helyén állnak, míg holnap ellenfelük egy Békéscsabán aratott siker mellett három alkalommal szenvedett vereséget, így jelenleg a tizenkettedik helyet foglalja el a tizennégy csapatos mezőnyben.

Nagyon kemény mérkőzésre számít együttesünk vezetőedzője is, aki persze abban is bízik, hogy itthon tudjuk tartani a két bajnoki pontot.

Kép: DO-archív

"Sajnos volt most három olyan hetünk, ami igazából tét nélkül telt el. Ezzel együtt hasznosan töltöttük el ezt a három hetet, megpróbáltuk az erőt stabilizálni, vagy még egy kicsit feljebb tornászni, játszottunk két edzőmérkőzést a Vasas és az Alba FKC ellen, s ezen a héten már kimondottan a Mosonmagyaróvár elleni találkozóra készültünk. Amennyiben visszatekintek a tavalyi mérkőzéseinkre, mind a két találkozónk iszonyatosan kemény volt a Mosonmagyaróvár ellen, s nézve vetélytársunk eddigi meccseit, most sem számítok másra. Taktikailag igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a védő- és támadójátékukról, de az biztos, hogy óriási erőbedobásra lesz szükségünk szombaton. Okosan, taktikusan kell játszanunk, s mivel elég rövid a padunk most, az erőinket is jól kell beosztanunk, hogy a mérkőzés végéig kitartson, s győztesen tudjuk majd elhagyni a pályát. Az elmúlt időszakban sajnos nem kerültek el minket a sérülések, betegségek sem, bízom abban, hogy betegeink meggyógyulnak szombatig, ugyanakkor porcműtéten átesett Ferenczy Fruzsina, valamint a vádlisérüléssel bajlódó Triscsuk Krisztina játéka kérdéses a szombat esti találkozón, melyre természetesen sok szeretettel várjuk szurkolóinkat is" – fogalmazott György László vezetőedző.

A rovat további hírei: Sport

Nagy csatában nyert a címvédő

Nagy csatában nyert a címvédő

2024. nov. 21.

Izgalmas, rengeteg kiállítást hozó mérkőzésen vitte el a három bajnoki pontot a Fabó Éva Sportuszodából az UVSE női vízilabda csapata szerdán este.

DSTV: átadták az új szőnyeget

DSTV: átadták az új szőnyeget

2024. nov. 20.

Új birkózó szőnyeggel gazdagodott a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola. A modern leporelló szőnyeget, amely összehajtható, verseny méretű birkózó szőnyeg, pályázati forrásból, illetve a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület által biztosított támogatásból finanszírozták, majd adták át ünnepélyes keretek között. Hangkép.

Újabb rangadó előtt a DFVE

Újabb rangadó előtt a DFVE

2024. nov. 20.

A címvédő UVSE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szerdán este hét órától.

Tavasszal folytatják

Tavasszal folytatják

2024. nov. 19.

Véget értek az "őszi" küzdelmek a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt középszakaszában.

Parádés hajrá a fővárosban

Parádés hajrá a fővárosban

2024. nov. 19.

Kétgólos hátrányból fordítva aratott 5-3-as győzelmet az ELTE-BEAC elleni rangadón a Dunaújváros Futsal együttese a bajnokságban hétfőn este.

Ellenfelünk Európa második legjobb válogatottja

Ellenfelünk Európa második legjobb válogatottja

2024. nov. 19.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfele, a német csapat Európa második legjobbja, ezért nem fog kísérletezni a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.

Közös mozgás a jótékonyság jegyében

Közös mozgás a jótékonyság jegyében

2024. nov. 18.

A Dunaújvárosi Gárdonyis Tanulókért Alapítványt, valamint az Útkeresés Segítő Szolgálat Érted Vagyunk 1987 Alapítványát támogatják a szervezők és résztvevők az Adventi Fitnesz Fesztiválon, melyet a Szent Pantaleimon iskolában rendeznek meg december első napján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő