Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szép sikerek Tatabányán

Sport
Dunaújváros
DFVE
vízilabda
bajnokság
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2019. okt. 07., 17:56

A DFVE leány vízilabdázóinak mindhárom korosztályos együttese győzelemmel térhetett haza tatabányai bajnoki mérkőzéséről.

A BVSC elleni nyitófordulóban elszenvedett egygólos vereségeket követően újra idegenben, ezúttal Tatabányán ugrottak medencébe a DFVE leány vízilabdázói. A dunaújvárosiak gyermek együttese jól kezdte összecsapását, az első negyed után kettő, míg a második felvonás után már három góllal vezetett (1-4). Fiataljaink a térfélcserét követően is fölényben játszottak, a harmadik negyedet kettő, míg az utolsót három góllal megnyerve arattak végül 11-3-as sikert, így két fordulót követően egy győzelemmel és egy vereséggel állnak a tabella hetedik helyén.

A serdülők mérkőzésén ugyan a vendéglátók kezdtek valamivel pontosabban, s vezettek már 2-0-ra is a második felvonásban, a félidei szünethez érve már a Kardos Krisztina tanítványai örülhettek minimális előnynek (2-3). A folytatásban is óriási csatát vívtak egymással a felek, ám hiába sikerült többször is egalizálnia a hazaiaknak, a mérkőzés vége előtt két perccel szerzett nyolcadik dunaújvárosi találatra már nem volt válaszuk, így a DFVE 8-7-es sikerével ért véget a találkozó.

Kép: DO-archív

Az ifjúságiak összecsapásának első negyedében két-két gólt szereztek az együttesek, de a második nyolc percben úgy tűnt, hogy eldönti a pontok sorsát a Tatabánya, mely öt alkalommal is bevette a mieink kapuját (7-4). A DFVE játékosai azonban nem adták fel, Jonkl Csenge vezérletével egyenlíteni tudtak a harmadik negyedben, majd az utolsóban a győzelmet is kicsikarták (9-10), így a serdülőkhöz hasonlóan az ötödik helyről várják a bajnokság folytatását.

Eredmények

Gyermek korosztály
TVSE – DFVE 3-11
(0-2, 1-2, 2-4, 0-3)
Gólszerzőink: Koltay Nadin 3, Kardos Dominika 2, Szolek Bori 2, Lengyel Dorottya 2, Kardos Laura 1, Széles Édua 1.

Serdülő korosztály
TVSE – DFVE 7-8
(1-0, 1-3, 3-3, 2-2)
Gólszerzőink: Kardos Dominika 3, Sümegi Nóra Virág 2, Erdélyi Hédi 2, Jonkl Csenge 1.

Ifjúsági korosztály
TVSE – DFVE 9-10
(2-2, 5-2, 1-4, 1-2)
Gólszerzőink: Jonkl Csenge 3, Szabó Nikolett 3, Erdélyi Hédi 2, Sümegi Nóra Virág 1, Velics Flóra 1.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: Aikido Dunaújvárosban

DSTV: Aikido Dunaújvárosban

2024. dec. 21.

Az elmúlt években többször is említettük már, hogy egészen szerteágazó településünk sportági kínálata. Aki nem szeretne versenyezni, mégis egy küzdősport mellett döntene, választhatja akár az aikidot is Imrei Tibor vezetésével. Hangkép.

Meccs a sírból

Meccs a sírból

2024. dec. 21.

Háromgólos hátrányból fordítva, egy utolsó másodperces találattal aratott 4-3-as győzelmet a címvédő Brassó ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este.

Nemzetek Csatája a sportcsarnokban

Nemzetek Csatája a sportcsarnokban

2024. dec. 20.

Tizenöt mérkőzés vár a küzdősportok szerelmeseire a Nemzetek Csatája elnevezésű gálán a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este hat órától.

Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

2024. dec. 20.

A 2024-es esztendőben kiemelkedően teljesítő dunaújvárosi sportolókat köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnya dísztermében csütörtökön délután. Volt kit, volt mit ünnepelni!

A címvédőt fogadják a Bikák

A címvédőt fogadják a Bikák

2024. dec. 20.

Az idén egyszer már legyőzött Brassó lesz a Dunaújvárosi Acélbikák csapatának vendége az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél héttől.

Gól nélkül nehéz

Gól nélkül nehéz

2024. dec. 19.

Hiába küzdött nagyot, nem sikerült betalálnia, így kétgólos vereséggel tért haza a Ferencváros otthonából a DAB jégkorong csapata az Erste Liga szerda esti fordulójában.

Bravúrközelben a DKSE

Bravúrközelben a DKSE

2024. dec. 19.

Fordulatos csatában szenvedett 3-1-es vereséget a TFSE elleni évzáró bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  2. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

  3. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  4. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

  5. DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő