Tanulságos bajnoki nyitány
Harmadik helyen végzett a DSE Röplabda Akadémia U15-ös csapata a korosztályos bajnokság első fordulójában.
A DSE Röplabda Akadémia U15-ös csapata megkezdte szereplését korosztályos bajnokságában. A Kövessy Balázs és Kovács Zsolt által irányított csapat a gyermek bajnokság A-1-es csoportjában a Dág, a RÖAK Kaposvár Sárga, és a Sümeg-Dabronc együttesei ellen lépett pályára. Fiataljaink az első meccsüket a Dág ellen játszották, ahol végül a vendégek örülhettek, akik 2-1-es sikert arattak. A következő ütközetben a Sümeg volt az ellenfél, ahol kettős arcát mutatta csapatunk, mely a szettek eredményeiből látszik (25-19, 12-25, 25-9), de a lényeg az volt, hogy a végén mi örülhettünk a 2-1-es sikernek. A harmadik meccset a RÖAK Kaposvár ellen vívták Kuti Márkék, ahol az első két szettben nem, de az utolsó volt esély arra, hogy abból egyet elcsenjen a csapat (0-3).
Kép: DO-archív
Kövessy Balázs vezetőedző: Túl vagyunk az első fordulón, melyből sok tanulság vonható le. A Dág elleni mérkőzésen rengeteg hiányosságot fedeztem fel, melyeket a Sümeg és a Kaposvár ellen már ki tudtunk javítani. Igaz a mérlegünk kettő vereség és egy győzelem, ennek ellenére tanulságos fordulón vagyunk túl. Amennyiben 26-ig, a kaposvári második fordulóig ki tudjuk javítani hibáinkat, ahová már teljes kerettel utazunk el, akkor az várhatóan a teljesítményünkön is meglátszik majd.
Eredmények:
Dág KSE – DSE Röplabda Akadémia 2-1 (25-14, 23-25, 25-14)
DSE Röplabda Akadémia – Sümeg-Dabronc 2-1 (25-19, 12-25, 25-9)
RÖAK Kaposvár Sárga – DSE Röplabda Akadémia 3-0 (25-19, 25-14, 29-27)
A DSE Röplabda Akadémia csapata: Bekker Kristóf, Makó József Gábor, Kuti Márk László, Peredi Zoltán, Kulik Noel Gábor, Téglás Csaba, Szilágyi András, Pankler Kolin Olivér, Almási Roland. Vezetőedző: Kövessy Balázs. Edző: Kovács Zsolt.
A rovat további hírei: Sport
Szalai Petra visszatért a DKKA-hoz
2025. jún. 11.
A húsz esztendős balkezes átlövő a Szent István SE együttesétől érkezik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatához.
DSTV: tornászok köszöntése
2025. jún. 11.
A DKSE és a torna szakosztály mellett városunk vezetése is köszöntötte a lipcsei Európa-bajnokságról hazatért dunaújvárosi tornászokat a Pap Zoltán Tornacsarnokban. A dunaújvárosi sportolók ismét remekül szerepeltek a viadalon. Hangkép.
Fehérorosz bekket igazolt a DAB
2025. jún. 11.
A harminc esztendős Yegor Kudin a HK Gomel együttesétől ékezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.
Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj
2025. jún. 10.
Jövőre július 26-án rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az addigra teljes mértékben felújított Hungaroringen - derült ki az autós gyorsasági világbajnokság szervezőinek kedd reggeli közleményéből, amelyben hivatalosan is bejelentették a 24 futamból álló 2026-os versenynaptárat.
Dunaújvárosi ezüst a kontinensviadalon
2025. jún. 10.
A DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára a szekszárdi Jámbor Lottival szerzett ezüstérmet a portugáliai Maraton Európa-bajnokság tizenkilenc kilométeres számában.
Előnyben a DFC
2025. jún. 09.
Hátrányból fordítva aratott 2-1-es győzelmet az ISA Haladás elleni osztályozó első felvonásán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egy érkező, egy maradó az Acélbikáknál
2025. jún. 08.
Elkezdte bejelenteni új igazolásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek kerete jelentősen átalakul a 2025/2026-os szezonra.