Végre hazai győzelem!
A második félidőben mutatott jobb játékának köszönhetően aratott megérdemelt győzelmet a Monor ellen a DPASE labdarúgó csapata.
A labdarúgó NB III kilencedik fordulójában a hetedik helyezett Dunaújváros a tabella harmadik helyén álló, tavaly még a másodosztályban játszó Monor együttesét fogadta. Mivel a DPASE az elmúlt fordulóban a Rákosmente KSK otthonából elhozta a három pontot, jó előjelekkel vágott neki a mai találkozójának, azt azonban nem jelenthettük ki, hogy emiatt ők lennének a meccs esélyesei. A kerethirdetést nehezítette Lőrincz Emil számára, hogy sárgalapos eltiltás miatt nem számíthatott Dorogi Renátóra, viszont érkezett egy 21 éves támadó, Bíró Ákos, aki a másodosztályú Balmazújvárostól igazolt hozzánk. A vendégek kezdtek jobban, akik gyorsan több szögletet is elvégezte, majd a hetedik percben kiváló helyről végezhettek el szabadrúgást, azt azonban Farkas mellé tekerte.
Pokorninak először a 12. percben kellett először közbeavatkoznia, amikor Hrepka tekerését ütötte vetődve oldalra. 60 másodperccel később Barna szabálytalankodott a tizenhatos előtt, mely ismét szabadrúgást ért. Ezt is Farkas végezte, de abba sikerült belefejelnie Kovácsnak, így a labda elkerülte a kaput. A látottak alapján feltűnő volt, hogy amíg a Dunaújváros nehezen, a vendégek ellenkezőleg, könnyen játszották át a középpályát, melyekből lövésekig is eljutottak. A 34. percben hazai szöglet után Szepessy fejesét védte Bozsó, mely a DPASE addigi egyetlen, de gólveszélyes akciója volt. A félidő hajrájában Hunya lőtt ziccerben kapu fölé, majd szöglet után Csendes veszélyeztetett, majd lökés miatt érvénytelenítette a DPASE szabályosnak tűnő gólját. Szünet után nagyobb lendülettel kezdett a Dunaújváros, mely veszélyeket is tartogatott. Szepessy passzáról csak centikkel maradt le Bíró, majd egy tűzijáték végén sem került a labda a monori kapuba. Jobb volt a következő percekben is a hazai csapat, majd Adamcsek jelezte, hogy felébredt a Monor. Farkas húsz méterről leadott lövése kerülte el a bal felső sarkot, melyre góllal válaszolt a Dunaújváros.
Kovács adott remek passzt Bírónak, aki a 63. percben remek találattal megszerezte a vezetést (1-0). A folytatásban tartotta előnyét a DPASE, majd megint veszélyes szabadrúgást végezhettek el a vendégek, szerencsére azonban Adamcsek lövésébe sikerült belelépni. Válaszul Puskás tekert a felső sarok felé, de azt Bozsó húzta le jó érzékkel. A 79. percben mindkét oldalon egymás után volt helyzet, de Tóth Ádámé volt a nagyobb, akinek lapos lövését vetődve védte Pokorni. A hajrában tartotta előnyét a Dunaújváros, majd Busa a 92. percben mindent eldönthetett volna, lövése azonban pont eltalálta Bozsó kapust. A végeredmény azonban nem változott, így hazai pályán győzött a DPASE.
Dunaújváros PASE – Monor 1:0 (0:0)
Dunaújváros PASE: Pokorni – Kis, Bíró (Reicheld a 87. percben), Horváth, Csendes, Szepessy, Beszterczei (Busa a 73. percben), Puskás, Hompót, Kovács, Barna. Vezetőedző: Lőrincz Emil.
Monor: Bozsó – Fisli, Bartel, Ficsor (Szabó a 46. percben), Hrepka, Adamcsek, Farkas, Pintér, Hunya, Tóth F., Tóth Á. Vezetőedző: Horváth Dávid.
A rovat további hírei: Sport
Focival emlékeztek egykori társukra a rendőrök (galériával)
2024. szep. 11.
A Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet focicsapatának győzelmével ért véget a hatodik alkalommal megrendezett Ongai Gábor Emléktorna a vidámparki műfüves pályán.
Hazai és nemzetközi feladatok
2024. szep. 10.
Ezúttal nem sikerült dobogóra állnia Nyikos Veronikának a birkózók U20-as világbajnokságán.
Elrajtoltak a kispályások
2024. szep. 10.
Az ST Solar csoport és a Campus csoport együttesei is nekivágtak a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt alapszakaszának.
Kettős sikerrel kezdett a PASE
2024. szep. 09.
Magabiztos győzelemmel kezdte meg a bajnoki küzdelmeket a Pentele ASE asztaliteniszezőinek első és második számú csapata is a mögöttünk hagyott hétvégén.
Biztos győzelemmel folytatta a DFC
2024. szep. 09.
Tíz perc alatt lerendezte a Mezőfalva elleni hazai találkozót a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér vármegyei bajnokság harmadik fordulójában.
Vereség a bajnoki nyitányon
2024. szep. 08.
Az első játékrészben még jól tartotta magát, a szünetre vezetéssel fordult, de a végjáték során nagyon elengedte a házigazda MTK gárdáját a DKKA a női kézilabda bajnokság nyitó fordulójában – a szombat délutáni meccs végén az ellenfél örülhetett a 31-26 arányú sikernek.
DSTV: a Szuperkupáért küzdöttek
2024. szep. 07.
Gólzáporos szezonkezdet, a Karmacsi Autó FC gárdája egy 4:2-es győzelemmel hódította el a DLSZ Szuperkupáját. Persze a Jóbarátok csapata sem szomorkodik, sőt, a következő szezonban is esélyes kihívója lesz a bajnokcsapatnak. Hangkép.