A vízilabdásokat köszöntötték
Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester köszöntötte a hazai és nemzetközi színtéren is remekül szereplő dunaújvárosi vízilabdás hölgyeket.
Parádésan szerepel idén a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, mely a bajnokságban négy fordulót követően hibátlanul áll, a Magyar Kupában is minden meccsét megnyerve jutott be a legjobb négy közé. A mögöttünk hagyott hétvégén még ezt a jó teljesítményt is tudta fokozni Mihók Attila együttese, mely az Euroliga római csoportkörében olasz, orosz, holland és máltai vetélytársát megelőzve végzett az első helyen, a jutott be a legrangosabb európai kupasorozat legjobb tizenhat együttese közé.
A remek eredményeket városunk vezetése is örömmel követte, s ma délelőtt Pintér Tamás polgármester, valamint Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is meglátogatta csapatot, hogy pár elismerő mondattal, s egy-egy szál virággal kedveskedjen az idén sikert sikerre halmozó játékosoknak, valamint Mihók Attila vezetőedzőnek.
Pintér Tamás kiemelte, rendkívül büszke arra, hogy a városunk egyetlen nemzetközi kupában szereplő csapata tovább öregbítette Dunaújváros hírnevét remek eredményeivel, s biztosította az együttest arról, hogy a várostól minden elismerést és segítséget meg fognak kapni a jövőben is. Barta Endre elmondta, az egész város büszke a csapat eddigi szereplésére, s reméli, hogy ez a jövőben is így lesz. Figyelemmel követték a gárda római szereplését, nagyon szurkolnak azért, hogy a görögországi fordulót is sikerrel vegye a csapat, s szeretnék, ha éreznék azt is, hogy az egész város mögöttük áll.
A játékosok természetesen megköszönték a kedves szavakat, valamint a virágokat is, s a közös fotózás után egy, a csapat minden tagja által aláírt pólóval ajándékozták meg Pintér Tamás polgármestert.
A rovat további hírei: Sport
Mayer Gréta nyert, a DKSE "B" vezet
2025. ápr. 27.
A DKSE "B" csapata vezet a tornászok szuper csapatbajnokságának első fordulója után, míg az egyéni összetett bajnokságon a DKSE kiválósága, Mayer Gréta diadalmaskodott.
Bravúros Kohász-siker
2025. ápr. 27.
Remek második félidei játékának is köszönhetően aratott kétgólos győzelmet a tabellán ötödik Vác ellen a DKKA női kézilabda csapata a bajnokság szombat esti fordulójában.
DSTV: a nélkülözőkre is gondoltak
2025. ápr. 26.
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoportja szép hagyományt folytatott. A közösség húsvét alkalmából a hajléktalanszálló lakóit támogatta, kicsit szebbé tették a nehézsorsú embereknek az ünnepet. Hangkép.
Pontszerzéssel zárta a szezont a DKSE
2025. ápr. 26.
Maratoni, ötszettes csatában szenvedett vereséget Szegeden a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának utolsó fordulójában.
Májusban kezdődik a bronzcsata
2025. ápr. 25.
Hazai környezetben kezdi, s itthon is fejezheti be a bajnoki bronzpárharcot a DFVE női vízilabda csapata az Eger gárdája ellen.
Szegeden zárja a bajnokságot a DKSE
2025. ápr. 25.
A Vidux-Szeged otthonában fejezi be az Extraliga 2024/2025-ös szezonjának csatározásait a DKSE felnőtt röplabda csapata ma este fél nyolctól.
DSTV: újra bokszolnak
2025. ápr. 24.
Településünk sportági kínálata egészen szerteágazó. Sulák Andrással beszélgettünk, aki betekintést nyújtott a boksz világába. Következő riportunkat nem csak a küzdősport szerelmeseinek ajánljuk. Hangkép.








