Közúti ellenőrzések jönnek

doszerk - 2019. november 11. 7:50

Novemberben közúti ellenőrzéssel és tájékoztatással, felvilágosítással segíti a téli közlekedésre való felkészülést az Innovációs és Technológiai Minisztérium – közölte a tárca parlamenti államtitkára

Schanda Tamás elmondta: 1990 óta a negyedére, 2000 óta pedig a felére csökkent a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma, ez a szám az elmúlt években mintegy 600 volt.

A személyi sérüléssel járó baleseteknek csak 10 százaléka elkerülhetetlen, 90 százalékát a járművezetők szabálytalansága, figyelmetlensége okozza – tette hozzá, utalva arra: a rendőrség a szeptemberben-októberben „drámaian romló közlekedési morál”, a szabálytalanságok, közlekedési balesetek számának emelkedése miatt kénytelen volt vörös kódot elrendelni.

Kiemelte: a kormány számára fontos a magyar családok biztonsága, ezért rendszeresek a közúti ellenőrzések. A november 19-21-én tartandó tematikus közúti ellenőrzéseken vizsgálják a téli gumik állapotát, típusazonosságát, a téli szélvédőmosó folyadékot, az ablaktörlőt, a fagyállót, a külső világítótesteket és a fényvisszaverő mellény meglétét.

Az ellenőrzések célja nem elsősorban a bírságolás, hanem a figyelemfelhívás. Az ellenőrzések mellett tájékoztató füzetekkel is segítik az autósok felkészülését a téli közlekedésre – mondta Schanda Tamás.

Kitért arra: a biztonságosabb, komfortosabb utazás érdekében a kormány folyamatosan javítja a közlekedési infrastruktúrát is. A 3200 milliárd forintos keretösszegű útprogram célja, hogy Magyarország bármely pontjáról fél órán belül el lehessen érni egy négysávos utat. 2010-től 2019 végéig több mint 6 ezer kilométernyi út újul meg, a már zajló programok keretében 2020 végéig 280 milliárd forintból 900 útszakasz 2400 kilométeren – ismertette az államtitkár.

A beruházások azonban önmagukban nem elegendőek a balesetek számának csökkentésére, ehhez az is kell, hogy a közlekedők betartsák a szabályokat, figyeljenek egymásra – hangsúlyozta Schanda Tamás.

-OPH-

A rovat további hírei: Sziréna

Letartóztatásban a katalizátorokra szakosodott román trió

Letartóztatásban a katalizátorokra szakosodott román trió

2022. okt. 18.

Dunaújvárosban bukott le a három férfi a közelmúltban, de a nyomozás adatai szerint az egész országban követhettek el hasonló bűncselekményeket. Itt egy éjjel hat kocsit rongáltak meg; a fehérvári járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat, értesült a DO.

Eltűnt, keresik Vass Krisztinát

Eltűnt, keresik Vass Krisztinát

2022. okt. 15.

A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves mezőfalvi Vass Krisztina eltűnése miatt.

Rendőrkézen a katalizátortolvajok

Rendőrkézen a katalizátortolvajok

2022. okt. 13.

Az ország számos részén, köztük Dunaújvárosban is lopta a katalizátorokat a bűnszövetség, melynek tagjait Solton kapták el a rendőrök.

Vádemelés a vége az idős asszonyt a zebrán elgázoló férfival szemben

Vádemelés a vége az idős asszonyt a zebrán elgázoló férfival szemben

2022. okt. 12.

Az ügyészségi összegzés szerint az elgázolt hölgy súlyos sérülést szenvedett – a vizsgálat megállapította, hogy az autós figyelmetlensége vezetett a gyalogos átkelőhelyen történt gázoláshoz 2020 decemberében.

Kilenc hónap alatt közel 250 lakástűz volt a megyében

Kilenc hónap alatt közel 250 lakástűz volt a megyében

2022. okt. 12.

Döbbenetes mutatókkal szolgált a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság lapunkhoz eljuttatott összegzése: az első háromnegyed évben Fejér megyében már 241 lakás gyulladt ki – két ember meghalt, a sérültek száma 21.

Rendőrkézen a bringatolvaj

Rendőrkézen a bringatolvaj

2022. okt. 11.

Két kerékpárt lopott egy Balogh Ádám utcai tárolóból a 42 éves helybéli férfi, de elpasszolnia már nem sikerült a bringákat. Igazoltatáskor bukott le, értesült a DO.

Minősített emberölés kísérlete miatt kért súlyosbítást az ügyészség

Minősített emberölés kísérlete miatt kért súlyosbítást az ügyészség

2022. okt. 11.

A Fejér Megyei Főügyészség a Székesfehérvári Törvényszék előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt meghozott ítélete ellen fellebbezett, értesült a DO.