Pentele példát ad…

2019. november 4. (hétfő) 16:05 - Várkonyi Balázs

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

Akkor is kicsi lángnyelvek éledtek a sírokon, szeretetvirágok beszélték el a ragaszkodást a lent nyugvóhoz, akkor is összekulcsolt kézzel emlékeztek az emberek – de abban az évben bántóan sok lett a friss hant. Azokon a sírokon a gyászkoszorúk a még kicsit sem csillapodó fájdalomról tudósítottak. Sztálinváros-Pentelén a Kucsera, Nagy, Sziffert, Pusztai, Kósa, Miczkó, Török-Söményi, Szabó és Szekeres család gyászolta a forradalom első áldozatait, csöndben, méltósággal, a városlakó többség részvéte mellett. És nem sejtette senki, hogy a moszkvai politikai vegykonyhában eközben már készül a gyilkos reváns terve.

November 3-án a „forradalom hangja”, a pentelei szabad rádióadó beszámol arról, hogy szovjet röpiratok a forradalmunkat fasiszta vérengzésnek minősítik – így tüzelik katonáikat és a kollaboránsokat. A város nemzeti bizottsága ezért parlamentereket küld a dunaföldvári szovjet parancsnokhoz. Ott megállapodnak, hogy egyik fél sem kezdeményez tűzharcot. A delegátusok a szándéknyilatkozatot rögzítik: „A szovjet páncélos egységek nem jönnek be a városba, sem fegyverrel, sem fegyvertelenül, sem támadó, sem békés szándékkal.” Másnapra újabb tárgyalást terveznek a város békéje érdekében.

 

November 4-e viszont egészen mást hoz. Épp hogy pitymallott volna, amikor különös jelenségre ébred az ország: tankok lánctalpainak csikorgására. Kijózanító ébredés! Tíz szovjet hadosztály, 150 ezer katona jön hazánk ellen – de a világ csodát lát: az agresszor nem várt ellenállással szembesül, a fővárosban és másutt forradalmárok veszik fel a harcot a rettenetes túlerővel, a szovjet tűzhengerrel. A vidék egyik leghősiesebb ellenállója éppen Dunapentele. A sors különös játéka: az idegileg kimerült katonai parancsnok helyett a korábbi sortüzekért felelős Nagyéri Károly századost bízzák meg a város védelmével, s az új főparancsnok megszervezi Pentele szabadságküzdelmét. Mozgósítják a hadra fogható férfiakat, a lövegkezeléshez értőket, a motorszerelőket. A kórházba rendelik az összes orvost és ápolónőt. Háromezer civil azonnal jelentkezik fegyveres szolgálatra. A szabadságharcosok kiképzése megkezdődik. A Rákóczi-adó, a pentelei rádió szünet nélkül sugározza a felhívásokat.

 

Nagyéri főparancsok a városi sportgépekkel végeztet felderítő repülést. 5-én a várható támadás miatt tűzparancsot léptet életbe a szovjet egységek ellen. 6-án ellenséges harckocsik közelítenek a város felé, ám – itt az újabb csoda – a védők tűzcsapása meghátrálásra kényszeríti a túlsúlyban lévő támadókat. Ekkor erősítés érkezik, Adony, Dunaföldvár és Székesfehérvár idegen erői egyesülve törnek a kis Pentelére. A kecskeméti szovjet parancsnok parlamentereket küld, megadásra szólítva fel a szabadságharcosokat, de a felkelők visszaüzennek: Pentele nem kapitulál, nem alkuszik…

Eljön november 7-e. Hajnali három óra: több irányból indul támadás a kisváros ellen. Nagyvenyim felől félórás tüzérségi tűz, majd újabb két oldalról ugyanaz. Délelőtt harci repülők felderítést végeznek. Nyolc MIG 17-es gépágyútüzet zúdít a várost védő lövegállásokra. Tüzéreink nem rettennek meg a szörnyű túlerőtől, nem maradnak adósak a válasszal. Közben 51 harckocsi gyűrűt von a város köré, majd Ercsiből az orosz tarackosok, Adonyból az aknavetősök veszik össztűz alá a magyar állásokat. Két órányi rettenetes harc…

A védelem eddig bírta. De Pentele így is példát adott. Kitartott, amíg csak lehetett.

A rovat további hírei: Napraszóló

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

2020. január 17. (péntek)

Várostörténeti kalandozás htomi blogján - a poszt az Igaz Szó című lap 1965-ös írását eleveníti fel. Nagyra törő tervek és persze pártállami frázisok - ezzel együtt is kötelező! Dunaújváros mesél!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. január 15. (szerda)

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. január 09. (csütörtök)

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!

Dunaújváros kedvence 2019: az MMK a befutó!

Dunaújváros kedvence 2019: az MMK a befutó!

2020. január 03. (péntek)

A Munkásművelődési Központ intézménye (és csapata) lett a befutó a DunaújvárosMesélPontHu blog immár hagyományos évzáró online szavazásán – és lett így a Dunaújváros Kedvence 2019 cím büszke birtokosa. Meggyőző fölény a hajtás után!

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”