Pentele példát ad…

2019. november 4. (hétfő) 16:05 - Várkonyi Balázs

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

Akkor is kicsi lángnyelvek éledtek a sírokon, szeretetvirágok beszélték el a ragaszkodást a lent nyugvóhoz, akkor is összekulcsolt kézzel emlékeztek az emberek – de abban az évben bántóan sok lett a friss hant. Azokon a sírokon a gyászkoszorúk a még kicsit sem csillapodó fájdalomról tudósítottak. Sztálinváros-Pentelén a Kucsera, Nagy, Sziffert, Pusztai, Kósa, Miczkó, Török-Söményi, Szabó és Szekeres család gyászolta a forradalom első áldozatait, csöndben, méltósággal, a városlakó többség részvéte mellett. És nem sejtette senki, hogy a moszkvai politikai vegykonyhában eközben már készül a gyilkos reváns terve.

November 3-án a „forradalom hangja”, a pentelei szabad rádióadó beszámol arról, hogy szovjet röpiratok a forradalmunkat fasiszta vérengzésnek minősítik – így tüzelik katonáikat és a kollaboránsokat. A város nemzeti bizottsága ezért parlamentereket küld a dunaföldvári szovjet parancsnokhoz. Ott megállapodnak, hogy egyik fél sem kezdeményez tűzharcot. A delegátusok a szándéknyilatkozatot rögzítik: „A szovjet páncélos egységek nem jönnek be a városba, sem fegyverrel, sem fegyvertelenül, sem támadó, sem békés szándékkal.” Másnapra újabb tárgyalást terveznek a város békéje érdekében.

 

November 4-e viszont egészen mást hoz. Épp hogy pitymallott volna, amikor különös jelenségre ébred az ország: tankok lánctalpainak csikorgására. Kijózanító ébredés! Tíz szovjet hadosztály, 150 ezer katona jön hazánk ellen – de a világ csodát lát: az agresszor nem várt ellenállással szembesül, a fővárosban és másutt forradalmárok veszik fel a harcot a rettenetes túlerővel, a szovjet tűzhengerrel. A vidék egyik leghősiesebb ellenállója éppen Dunapentele. A sors különös játéka: az idegileg kimerült katonai parancsnok helyett a korábbi sortüzekért felelős Nagyéri Károly századost bízzák meg a város védelmével, s az új főparancsnok megszervezi Pentele szabadságküzdelmét. Mozgósítják a hadra fogható férfiakat, a lövegkezeléshez értőket, a motorszerelőket. A kórházba rendelik az összes orvost és ápolónőt. Háromezer civil azonnal jelentkezik fegyveres szolgálatra. A szabadságharcosok kiképzése megkezdődik. A Rákóczi-adó, a pentelei rádió szünet nélkül sugározza a felhívásokat.

 

Nagyéri főparancsok a városi sportgépekkel végeztet felderítő repülést. 5-én a várható támadás miatt tűzparancsot léptet életbe a szovjet egységek ellen. 6-án ellenséges harckocsik közelítenek a város felé, ám – itt az újabb csoda – a védők tűzcsapása meghátrálásra kényszeríti a túlsúlyban lévő támadókat. Ekkor erősítés érkezik, Adony, Dunaföldvár és Székesfehérvár idegen erői egyesülve törnek a kis Pentelére. A kecskeméti szovjet parancsnok parlamentereket küld, megadásra szólítva fel a szabadságharcosokat, de a felkelők visszaüzennek: Pentele nem kapitulál, nem alkuszik…

Eljön november 7-e. Hajnali három óra: több irányból indul támadás a kisváros ellen. Nagyvenyim felől félórás tüzérségi tűz, majd újabb két oldalról ugyanaz. Délelőtt harci repülők felderítést végeznek. Nyolc MIG 17-es gépágyútüzet zúdít a várost védő lövegállásokra. Tüzéreink nem rettennek meg a szörnyű túlerőtől, nem maradnak adósak a válasszal. Közben 51 harckocsi gyűrűt von a város köré, majd Ercsiből az orosz tarackosok, Adonyból az aknavetősök veszik össztűz alá a magyar állásokat. Két órányi rettenetes harc…

A védelem eddig bírta. De Pentele így is példát adott. Kitartott, amíg csak lehetett.

A rovat további hírei: Napraszóló

Nagyné kapavágása

Nagyné kapavágása

2019. szeptember 22. (vasárnap)

A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.