Éremben bízva
A világbajnokságon nyújtott teljesítménynél kiegyensúlyozottabb játékot és érmet remél az Európa-bajnokságon Bíró Attila, a magyar női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya.
Megkezdte felkészülését a hazai rendezésű Európa-bajnokságra a négy dunaújvárosi játékossal, Garda Krisztinával, Gurisatti Grétával, Horváth Brigittával és Vályi Vandával felálló magyar női vízilabda válogatott. A Duna arénában tartott sajtónyilvános edzés után Bíró Attila szövetségi kapitány kiemelte, minden idők legrövidebb felkészülése zajlik, ugyanis nagyjából három hetük van arra, hogy készen álljanak a viadalra. Nemzeti csapatunk jövő hét kedden Oroszországban, december 23-án pedig Görögországban játszik világliga-selejtezőt, s mint azt a szakember elmondta, mindkét találkozó be van építve a felkészülési programba.
A tesztek alapján fizikailag nagyon jó állapotban vannak a játékosok, nem ártott nekik, hogy most nem volt hosszabb pihenőjük, ugyanakkor nyilván vannak mentálisan fáradtak is köztük, ők a következő mérkőzéseken kicsit kevesebbet lesznek a vízben" - nyilatkozta a kapitány a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának. A célokkal kapcsolatban Bíró Attila kijelentette: jobb és kiegyensúlyozottabb játékot vár, mint a kvangdzsui világbajnokságon, amelyen negyedik lett a gárda, hullámvölgyek mellett hullámhegyei is voltak. Hozzátette, mindenféleképpen érmet vár csapatától, és az ő, valamint a szakmai stáb felelőssége, hogy megtalálják azokat a mentálisan is erős játékosokat, akiket sem a tét, sem a hazai környezet nem nyomaszt.
Kép forrása: MOB
A hazai rendezésű Eb-n a mienk sorrendben a horvátokkal, a szlovákokkal, az oroszokkal, a görögökkel és a szerbekkel találkoznak. Bíró Attila kiemelte, a három kötelező győzelem mellett - a horvátok, a szlovákok és a szerbek elleni összecsapás - a két rangadón is nyerni akarnak annak érdekében, hogy megkönnyítsék saját útjukat a legjobb négy közé kerülésért. A mieink öt hivatalos mérkőzést játszanak az Eb-rajtig: a két világliga-összecsapás után január elején Dunaújvárosban szerepelnek egy nemzetközi tornán. Az Európa-bajnokságon egyetlen indulási jog talál gazdára, a nőknél az európai élvonalból még csak a vb-ezüstérmes spanyoloknak van tokiói kvótája.
Női válogatott - a 19-es Európa-bajnoki keret
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Eger)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (UVSE), Csabai Dóra (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)
A magyar válogatott decemberi-januári programja
2019. december 17.: Oroszország-Magyarország - világliga európai-selejtező
2019. december 23.: Görögország-Magyarország - világliga európai-selejtező
2020. január 4-6.: Nemzetközi torna, Dunaújváros - ellenfelek: Görögország, Franciaország, Kína
2020. január 12-26.: 33. LEN Európa-bajnokság, Budapest, Duna Aréna
A rovat további hírei: Sport
Álom maradt az elődöntő
2025. júl. 18.
A második félidőben sokkal pontosabb dánok egy góllal legyőzték a magyar női junior kézilabda válogatottat a montenegrói Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél
2025. júl. 17.
Ismét sikeres szezont tudhat maga mögött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Egészen elképesztő az a játékos és csapatmennyiség, amely a szövetség kötelében sportolhat – volt kiket, és volt mit ünnepelni a szezonzáró ünnepségükön. Hangkép.
Elkészült a labdarúgók sorsolása
2025. júl. 17.
A Pénzügyőr elleni hazai összecsapással vág neki az NB III-as pontvadászat 2025/2026-os kiírásának a Dunaújváros FC labdarúgó csapata július 27-én este hat órától.
Strandon is eredményesek
2025. júl. 16.
Több éremmel zárták a Kiskőrösön megrendezett Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulóját a DKSE tehetséges versenyzői a mögöttünk hagyott hétvégén.
DSTV: tábor a háló két oldalán
2025. júl. 16.
A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.
Sokba került a rövidzárlat
2025. júl. 16.
Hiába vezetett szűk háromnegyed óráig, egy komolyabb hullámvölgy miatt kétgólos vereséget szenvedett a dánoktól magyar U19-es női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.
Biztos győzelemmel zárták a csoportkört
2025. júl. 15.
A horvátok ellen is nagyon sima sikert könyvelhetett a két dunaújvárosi játékossal feleálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokságon. Következhet a negyeddöntő!