Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Már az új szezonra készülnek

Sport
Dunaújváros
DÖSE
ökölvívás
Sulák András

facebook megosztás

spigott - 2019. dec. 17., 09:01

Eredményes második félévet zártak a Dunai Ökölvívó SE utánpótlás korú versenyzői.

Mozgalmas időszak áll a Dunai ökölvívó SE versenyzői mögött, akik a közelmúltban több versenyen is képviselték Dunaújvárost. Az elért eredményekről, illetve a közeljövőről Sulák András, a DÖSE vezetőedzője számolt be hetilapunknak.

- Szeptemberben véget ért a nyári szünet, folytattuk a felkészülést a második félévre, az őszi időszak ugyanis a magyar bajnokságok ideje, s ugyan a felnőtt mezőnyben végül nem indultunk, az utánpótlás korosztályokban viszont remek eredményeknek örülhettünk. A szeptemberei serdülő OB-n Tóth Tamás bronzérmes lett, ami igen szép eredmény volt tőle, hiszen első éves a korosztályban, de nagyon tehetséges, szorgalmas, most is nagyon feladta a leckét a tavalyi bajnoknak, s ha így dolgozik tovább, akkor abban bízom, hogy jövőre a válogatott tagságot is kiharcolhatja magának. Junior 66 kg-ban, Horváth Máté aranyérmet szerzett, miután a döntőben régi mumusát sikerült legyőznie, nagyon jól bokszolt, így megérdemelten lett magyar bajnok.

Horváth Máté junior bajnoki aranyat szerzett (Kép: DO-archív)

A DÖSE sportolói a bajnoki viadalok között több versenyen is szerepeltek, így a hazai rendezésű Dunai Ökölvívó Kupa mellett az Eger Kupán is nagyon szép eredményeket értek el, utóbbin Mák Tamás Kevin ezüstérmet, Jóni Rikárdó és Tóth Tamás aranyérmet szerzett. Sokat azonban nem pihentek a dunaújvárosi ökölvívók, ugyanis a szerdai évzárót követően csütörtökön már újra munkába álltak, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a 2020-as szezon kihívásaira, melynek egy acélos csapattal, tíz versenyzővel vágnak majd neki, s közülük négyen a válogatottságért fognak küzdeni.

(Szentimrey Tamás)

A rovat további hírei: Sport

Nyikos Veronika bajnok a felnőttek között

Nyikos Veronika bajnok a felnőttek között

2023. máj. 15.

Mindhárom mérkőzését magabiztosan megnyerve szerzett aranyérmet élete első felnőtt bajnokságán a DKSE még mindig csak junior korú birkózója, Nyikos Veronika.

Rangadó előtt a futsalosok

Rangadó előtt a futsalosok

2023. máj. 15.

A tabella második helyén álló Tihany vendégeként folytatja az NB II Nyugati csoport alsóházának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata ma este fél nyolctól.

Szoros vereség a Pécs ellen

Szoros vereség a Pécs ellen

2023. máj. 15.

Egy gól döntött a Dunaújváros FC labdarúgóinak vasárnapi bajnokiján a PTE-PEAC ellen, sajnos nem a mieink javára.

Közel volt a dobogó a diákolimpián

Közel volt a dobogó a diákolimpián

2023. máj. 14.

Jól küzdöttek a dunaújvárosi versenyzők a tollaslabdázók Kiskunfélegyházán megrendezett országos diákolimpiai fináléjában.

Pécsre látogatnak a focisták

Pécsre látogatnak a focisták

2023. máj. 14.

Idegenben, a remek formában lévő PTE-PEAC vendégeként lép pályára a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III Közép Csoportjában, ma délután öt órától.

Biztos Fradi-siker a DKKA ellen

Biztos Fradi-siker a DKKA ellen

2023. máj. 13.

Hétgólos, 31-24-es győzelmet aratott a házigazda Ferencváros a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ellen a két gárda ma délutáni bajnokiján.

Egri előny a fináléban (galériával)

Egri előny a fináléban (galériával)

2023. máj. 13.

Óriási, fordulatos küzdelemben, ötméteresekkel nyerte meg a bajnoki döntő első, dunaújvárosi felvonását az Eger gárdája a Fabó Éva Sportuszodában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  2. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  3. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  4. Idegenben szerepel a DKKA

  5. DSTV: ismerkedős napok

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő