Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos győzelem!

Sport
Dunaújváros
DKKA
kézilabda
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2020. jan. 24., 19:51

Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám a fordulás után bedarálta a Békéscsabát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a két gárda szekszárdi összecsapásán.

A bajnoki alapszakasz második körének első mérkőzését játszotta ma este hat órától Szekszárdon a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia csapata. A tabella nyolcadik helyén álló dunaújvárosi alakulat az utolsó előtti Békéscsaba ellen húzott ezúttal szerelést, s bár nem várt könnyű meccs az akadémistákra, a cél nem lehetett más, csak a két pont megszerzése.

György László vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta, hogy elsősorban védekezésben kell fejlődniük a Vác elleni meccshez képest, ám az első percekben ez nem igazán sikerült, ugyanis alig telt el öt perc a találkozóból, mikor már négy kapott gólnál járt együttesünk (3-4). Innen ugyan még egyszer sikerült egyenlíteni, ám Vukajlovics és Marincsák lövései ellen nem volt orvosság, s mivel támadásban is megakadtak a mieink, a 12. percben már hárommal meglépett a vendégcsapat (5-8). A játékrész derekához közelítve azonban a pálya mindkét oldalán összekapta magát a Kohász, mely Sirián és Szalai góljaival a 17. percre egyenlített, így a vendégek azonnal időt is kértek (9-9). A rövid pauza segített is ellenfelünknek, mely egy újabb 3-0-s rohammal húzott el a mieinktől, igaz ehhez az is kellett, hogy kézilabdázóink két ziccert is kihagyjanak (9-12). György László a 21. percben hívta magához tanítványait, s ezt követően a Békéscsaba is elkezdett hibázni, így a DKKA előbb felzárkózott, majd a 26. percben Szekerczés pontos lövésével végre a vezetést is magához ragadta (14-13). A félidő hajrájában hiába támadhatott azonban többször is előnyének növeléséért csapatunk, rendre jött egy bosszantó technikai hiba, vagy egy kihagyott ziccer, így bőven ígért még izgalmakat a folytatás.

Szekerczés Luca kilenc góllal vette ki részét a Kohász sikeréből (Képek: DO-archív)

A második felvonást szerencsére élesebben kezdte a Kohász, mely Kazai és Bouti találatainak köszönhetően 16-13-ra meglépett ellenfelétől, s mivel Kopecz góljára is gyorsan válaszolt Triscsuk, a 35. percben újra időt kértek a vendégek (17-14). A rövid szünet után sajnos Kopecz Barbara szenvedett súlyosnak tűnő térdsérülést, s ez meg is zavarta a vendégeket, akik támadásban és védekezésben is visszaestek, így Triscsuk és Szekerczés újabb góljai után már 20-15-ös vezetésnek örülhettünk. A vendégek azonban nem akartak leszakadni, s Cavlovic második kiállítása alatt visszajöttek három találatra, így a 44. perchez érve újra teljesen nyílt lett a meccs (23-20). A Kohász azonban ismét tudott váltani, Csapó két védése után Szekerczés és Szalai is betalált, így a 49. percben ismét valamivel nyugodtabban követhettük figyelemmel a játékot (26-21). Főleg úgy hogy Csapó újabb védései után Nick és Bouti volt eredményes, így az 53. percre eldőlt a mérkőzés (28-21). A mérkőzés hajrája így már nem hozott túl sok izgalmat, s bár az utolsó percek nagy rohanásában valamivel feljebb jött az ellenfél, a Kohász végül magabiztos, 32-27-es sikerrel gyűjtötte be a bajnoki pontokat.

DKKA – Békéscsabai ENKSE 32-27 (14-13)

DKKA: Csapó – Mihály 1, Szekerczés 9 (6), Sirián 2, Nick 2, Bouti 4, Kazai 3. Csere: Stojak (kapus), Szalai 4, Cavlovic, Triscsuk 4, Molnár 1, Ferenczy 2, Jovovity, Braun. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Száz nap múlva kezdődik a 32. nyári olimpia

Száz nap múlva kezdődik a 32. nyári olimpia

2021. ápr. 13.

Szerdához képest száz nap múlva kezdődik a tavalyról idénre halasztott nyári olimpia, melynek rendezési jogát Tokió 2013. szeptember 7-én nyerte el.

Magabiztos Karmacsi

Magabiztos Karmacsi

2021. ápr. 13.

A harmadik Fejó-Therm elleni háromgólos sikerrel kezdte meg az Acerbis osztály tavaszi küzdelmeit Karmacsi Autó FC kispályás labdarúgó csapata.

Diadalmas hétvége

Diadalmas hétvége

2021. ápr. 12.

A DFVE gyermek és serdülő leány vízilabda csapata is nyerni tudott a hétvégén. Utóbbi egy utolsó másodperces góllal aratott 7-6-os sikert az OSC ellen.

Három meccs, egy pont

Három meccs, egy pont

2021. ápr. 12.

Nem sok sikerélmény jutott a Dunaújváros PASE utánpótlás korú labdarúgóinak a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Újra játékban a kispályások

Újra játékban a kispályások

2021. ápr. 12.

A Markó Lajos városi kispályás labdarúgó bajnokság mind a hat osztályában megkezdődnek a tavaszi szezon csatározásai.

Fontos egy pont az Újpest ellen

Fontos egy pont az Újpest ellen

2021. ápr. 11.

Nagy csatában, az utolsó húsz percet emberhátrányban játszva ért el gól nélküli döntetlent az Újpest II. elleni találkozón a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Elmarad a röplabdázók bajnokija

Elmarad a röplabdázók bajnokija

2021. ápr. 11.

COVID-gyanú miatt elmarad a DKSE röplabdázóinak ma estére kiírt bajnoki találkozója a MÁV Előre Bericap ellen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Farsang Kupáért fociztak

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  3. DSTV: vízilabdázók köszöntése

  4. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  5. Történelmi siker a diákolimpián

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő