Konyhatündér Klub: főzzünk, süssünk finomat – együtt!
Közös főzőcskézésre biztatjuk olvasóinkat – a DO és a Dunaújváros hetilap új gasztronómiai rovatába várjuk az Ön receptjeit is! Ráadásul van egy még merészebb tervünk – a legjobb receptek küldőit nemcsak bemutatjuk, hanem élesben is teszteljük a finomságokat!
Új gasztronómiai kezdeményezéssel rukkolunk ki, méghozzá egyszerre több céllal, vággyal és álommal. Egyrészt szeretnénk minél finomabb falatok receptjeivel traktálni, másfelől az idényjellegű receptek beküldésére biztatjuk olvasóinkat, de tervünknek bevallottan van egy fontos várostörténeti vonatkozása is, így kezdeményezésünk természetesen összefügg a nemrégiben hírül adott Mesél a múlt című akció tervével.
Az köztudott, hogy Dunaújvárost a kezdetek kezdetén több tájegységből érkezett emberek népesítették be – szent meggyőződésünk, hogy a háziasszonyok nemcsak ingóságaikat, de anyáik-nagyanyáik konyhai mesterfogásait, féltve őrzött receptjeit is magukkal hozták az új városba. Azt csak remélni merjük, hogy utódaik megörökölték az ősök tudását – és most eljött az idő, itt a lehetőség, hogy közkinccsé tegyék őket!
Vagyis: nemcsak az „évszaknak megfelelő”, ráadásul egy átlagos boltból/piacról beszerezhető alapanyagokra építő, lehetőleg egyszerűen elkészíthető recepteket várunk, de titkon abban is bízunk, hogy egy-egy tájegység sajátosságaiba is beavatnak minket azok beküldői. Azt is kérjük tehát, hogy a receptek mellett rögzítsék, melyik országrészre, esetleg városra jellemző az adott leírás és/vagy elkészítési mód, amellyel megörvendeztetik szerkesztőségünket. Ha egy kapcsolódó emléket is felidéznek mellé – „Ezt anyukám/a nagyi úgy csinálta, hogy...” kezdetű életmesék formájában –, annak még jobban fogunk örülni.
Receptjeiket és történeteiket a szerkesztoseg@media-haz.hu címre várjuk!
Beküldési határidő nincs, a legjobb recepteket folyamatosan közli a Dunaújváros hetilap Konyhatündér rovata, és rendszeresen tallóz a DO is, természetesen a kapcsolódó történetekkel együtt. Ráadásul van még egy meglepetésünk azoknak, akik tevékenyen bekapcsolódnak a közös konyhai időutazásba és országjárásba. A legérdekesebb receptek/életmesék beküldőit miniportré keretében bemutatja a DSTV, valamint a Dunaújváros Online is, és persze nem zárkózunk el a közös kóstolás boldogító élményétől sem. Nem titkolt célunk ugyanis, hogy képzeletbeli kalandtúránk nyomán valódi konyhai közösség alakuljon ki.
Legyen aktív tagja a Konyhatündér Klubnak!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Mozaik
Érintésmentes tisztálkodás és higiénia a közösségi terekben
2024. nov. 26.
A koronavírus világjárvány idején felértékelődött a higiénia kérdése, azonban a pandémia után sem szabad elfelejteni, hogy a nyilvános mosdókban, vécékben bizony sok veszély leselkedik ránk. (X)
Levelek a Jézuskának – idén immár ötödszörre
2024. nov. 26.
Kisjubileumot ül, idén immár ötödszörre pörög az autós Mikulások és a DO/DSTV stábja ajándékgyűjtő közösségi kezdeményezése. A cél változatlan: a Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak gondoskodunk karácsonyi ajándékról. Felhívás és igénylista máris itt!
A minőségi telefontok óvja a telefont
2024. nov. 26.
Manapság a mobiltelefon elengedhetetlen kellék, amelyet minden nap használunk. Ezért nagyon fontos, hogy megfelelő védelemmel lássuk el. Egy minőségi tok nem csak az esztétikáért felel. Ennél azért sokkal többről van szó. (X)
Budapest 1944-es ostromának lappangó képeit keresi a Fortepan
2024. nov. 26.
Budapest 1944-es ostromának családi albumokban, vagy gyűjtemények fel nem dolgozott anyagaiban lappangó képeit keresi a Fortepan és az Eidolon Centre, akiknek dolgozói Budapest ostromának nyolcvanadik évfordulója alkalmából hirdetik meg a képmentési akciót.
Jó hír a férfiaknak: megvan, mivel veheted le a nőket a lábukról
2024. nov. 25.
Az ismerkedés nem könnyű, sokszor megannyi sikertelen randevú szükséges ahhoz, hogy végre kifogjuk azt a partnert, akivel komolyan is lehetne tervezni. Nem csoda, hogy számos férfi folyamatosan agyal azon, hogy hogyan is tudna jobban a nők kedvére tenni a nagyobb siker érdekében.
A korai tél után borongós, de enyhébb időszak következik
2024. nov. 25.
A hóesés a múlté, helyette előbb napos időt, majd borult eget kapunk, utóbbit már tartós köddel a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint. Nem lesz szép, de legalább ronda.
6 érv a vidéki otthonvásárlás mellett
2024. nov. 25.
Egy ingatlan megvásárlása mindig komoly döntés, függetlenül attól, hogy hol szeretnénk letelepedni. Az utóbbi években egyre többen ismerik fel a vidéki élet előnyeit, nem is véletlenül: lássuk, miért érdemes kiköltözni a nagyvárosokból! (X)