Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újabb remek győzelem

Sport
Dunaújváros
DAB
Acélbikák
Erste Liga
győzelem
Brassó

facebook megosztás

spigott - 2020. jan. 30., 21:38

Remek védekezéssel, kiváló kapusteljesítménnyel aratott 3-1-es sikert a Brassó elleni hazai mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Két nappal a Csíkszereda elleni sikert követően újra hazai pályán korcsolyázott jégre a Dunaújvárosi Acélbikák csapata, mely ezúttal a tabella harmadik helyén álló Brassót fogadta az Erste Liga felsőházának negyedik mérkőzésén.

Mivel a két együttest mindössze egyetlen pont választotta el egymástól a táblázaton, így mindkét gárda számára kiemelten fontos volt az összecsapás, melyet nem is kezdtek rosszul a mieink, ám hiába alakítottak ki több lehetőséget is ellenfelük kapuja előtt, az első igazán nagy védést mégis Hughsonnak kellett bemutatnia. A Brassó ráadásul a hatodik percben kapott egy emberelőnyt is, melyből Franko került ziccerbe, s bár úgy tűnt, hogy Hughson hárította kísérletét, a játékvezetők némi videózás után megadták a találatot (0-1). A folytatásban nagy erőket mozgósítottak Acélbikáink az egyenlítésért, ám sem az első felvonás hajrájában, sem a második elején nem jártak sikerrel, pedig négy alkalommal is emberfórban támadhatták ellenfelük ketrecét.

Miklán Klaudia felvételei!

A második játékrész derekától kiegyenlített játékot láthattak a drukkerek, helyzet akadt mindkét oldalon, de mindkét kapus hozta, amit kellett, így egészen a harmad utolsó percéig nem változott az eredmény. Ekkor egy számunkra szerencsésen pattanó korong éppen Mazurek elé került, s a DAB kanadai légiósa pontosan játszott Somogyi elé, aki kapásból a hálóba vágta a pakkot (1-1). A harmadik húsz perc elején sem változott a játék képe, s bár a 45. percben ismét fórba kerültek a vendégek, egyik támadásukból parádés kontrát vezettek Acélbikáink, s Hruby bombagóljával magukhoz ragadták az előnyt (1-2).

A bekapott gól után hatalmas offenzívába kezdett a Brassó, de hiába szögezte kapuja elé a DAB-ot, a hazaiak önfeláldozó védekezéssel, valamint Hughson bravúrjaival tartották minimális vezetésüket sőt, Dansereau üres kapura szerzett góljával végül 3-1-es sikert aratva tartották itthon a pontokat, s újabb győzelmüknek köszönhetően megerősítették második helyüket az Erste Liga felsőházának tabelláján.

DAB – Corona Brasov 3-1 (0-1, 1-0, 2-0)

DAB: Hughson – Kovács B. (1), Vuorijärvi (1), Dansereau 1 (1), Mazurek (2), Somogyi 1, Hüffner, Lendák, Gebei, Silló, Turcotte, Dósa, Hruby 1, Németh, Pinczés O., Subotic, Baker, Ráduly, Gulácsi, Kovács E., Tamás. Vezetőedző: David Leger.

Corona Brasov: Polc – Armstrong, Carlson (1), Brown, Fowlie (1), Franko 1, Borisenko, Mihály E., Molnár Zs., Péter, Tranca, Bíró O., Gajdo, Bíró G., Molnár Z., Zagidullin, Haraga, Bíró M., Constantin, Zsók, Gliga. Vezetőedző: Julius Pénzes.

A rovat további hírei: Sport

Slihoczki Ádámék ötödikek a vb-n

Slihoczki Ádámék ötödikek a vb-n

2022. szep. 02.

Óriási csatában, az ötödik helyen ért célba Slihoczki Ádám és Kollár Kristóf párosa a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokságon az U23-as kenu kettesek 500 méteres döntőjében.

Könnyed DAB-siker

Könnyed DAB-siker

2022. szep. 02.

Tizenegy gólt szerezve győzte le a fehérvári fiatalokat a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a két gárda csütörtök esti edzőmérkőzésén.

Újabb sima győzelem

Újabb sima győzelem

2022. szep. 01.

Nem okozott gondot a házigazda horvátok legyőzése a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatottnak a spliti Európa-bajnokságon.

DSTV: birkózókat köszöntöttek

DSTV: birkózókat köszöntöttek

2022. szep. 01.

A DKSE birkózó szakosztálya és városunk vezetése kis házi ünnepséggel köszöntötte Dunaújváros két ifjú birkózó tehetségét, Pupp Viktória Európa-bajnok és Nyikos Veronika U20-as Európa-bajnok, vb-bronzérmes sportolókat. Hangkép.

Nem hibázott a DFC

Nem hibázott a DFC

2022. szep. 01.

Félidőnként két-két gólt szerezve aratott sima, 4-0-s sikert a Majosi SE elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Slihoczki Ádámék vb-döntőbe jutottak

Slihoczki Ádámék vb-döntőbe jutottak

2022. aug. 31.

Az elődöntő második helyén végezve jutott be Slihoczki Ádám és Kollár Kristóf kettőse a kenu kettesek 500 méteres fináléjába a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokságon.

A Karmacsié a Szuperkupa

A Karmacsié a Szuperkupa

2022. aug. 31.

Remek hangulatú, magas színvonalú mérkőzésen nyerte meg a városi kispályás labdarúgók Szuperkupáját a Karmacsi Autó FC együttese a Jóbarátok gárdája ellen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A MAC jutott a négy közé

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

Top hírek

  1. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

  5. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő